Jelentősen nőtt az agrárbiztosítások összege

2016-ban mintegy 12 milliárd forint növénybiztosítási díjat fizettek be a gazdálkodók Magyarországon, ebből több mint 7,5 milliárd forint után vehető igénybe az utólagos állami díjtámogatás. Bár az idei évben 3-ról 4 milliárd forintra emelkedett a díjtámogatási keretösszeg, az így sem fogja fedezni a kérelmekben szereplő díjtámogatások maximumát: a túligénylés mértéke idén is eléri a 22 százalékot. A kifizetések várható felosztását, valamint a rendszerrel kapcsolatos idei tapasztalatokat mutatja be a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) alábbi összegzése.

Jelentősen nőtt az agrárbiztosítások összege

Idén már ötödik éve működik a díjtámogatott agrárbiztosítási rendszer, melynek keretében a gazdálkodók a támogatott körbe tartozó biztosítások díjának legfeljebb 65 százalékát utólagos támogatásként visszakapják. Mivel a konstrukció népszerűsége egyre nő, ráadásul idén újra visszatérhettek a rendszerbe egyes nagyvállalatok, valamint állami és önkormányzati szereplők is, a támogatandó díjak összege a tavalyi 5,7 milliárdról 7,5 milliárd forintra emelkedett. Így hiába bővült az előző évi 3 milliárdról 4 milliárd forintra az idei díjtámogatási keret, a túligénylés mértéke közel 900 millió forint lett. Emiatt a díjtámogatás felosztása biztosítási típus szerint az alábbi séma szerint történik:

  • A legfontosabb szántóföldi növényekre, valamint a szőlőre  az almára és a körtére kötött csomagbiztosítások (A típus) esetében továbbra is 65 százalék a visszatérítés mértéke
  • A jórészt zöldség- és gyümölcskultúrára, illetve a legfontosabb szántóföldi kultúrákra köthető jégeső, fagy-, vihar- és tűzkárbiztosítások (B típus) esetén 50 százaléknyi, míg
  • A többi növény (C típus) esetén 40 százalékos visszatérítés várható.

 

Elgondolkodtató, hogy a támogatást igénybe vevők döntő többsége szántóföldi növényekre kíván elsősorban biztosítást kötni, ugyanakkor a szőlő- és gyümölcsültetvények esetén ez a biztosítási hajlandóság jóval kisebb az elvárhatónál – mutat rá Póczik András, a FBAMSZ elnökségi tagja. – Igaz ugyan, hogy az értékesebb növénykultúrák esetén magasabb a díj, ugyanakkor amennyiben a kár bekövetkezik, a kártérítés is jóval magasabb összegű. Biztosítás nélkül tehát jóval nagyobb kockázatot vállal a termelő, amit tetéz, hogy ebben az esetben a kárenyhítési rendszer első pilléréből is csak a megítélt térítésnek a felét veheti igénybe.”

 

Immár harmadik éve fordul elő, hogy a B és C típusú növénybiztosítások esetében a maximális 65 százalékostól elmaradó mértékű a visszatérítés. Ez sok termelő számára okozhat finanszírozási kockázatot, mivel nem látható előre, hogy végül a visszaigényelt összegnek mekkora hányadát fizetik ki díjtámogatásként. A FBAMSZ ezért üdvözli, hogy a kiírás során – idén első alkalommal – garantált visszatérítési alsó küszöbarányt határoztak meg: Ennek értelmében az A típusú biztosítások esetén minimum 41, míg a többi biztosítástípus esetén legalább 30 százaléknyi visszatérítés mindenképpen jár a gazdálkodóknak. Ez az intézkedés szintén érezhető módon hozzájárult a rendszer népszerűségének erősödéséhez.

 

Jellemző idei mezőgazdasági károk

Idén először lehetett őszi fagykár elleni biztosításra is támogatást szerezni. Főként paprikatermelők jelentettek ilyen jellegű károkat, melyek rendezése megtörtént.

 

2016-ban a mezőgazdasági jég- és viharkárok nagy része négy időpontban (május 7-én, május 15-én, július 8-9 éjjelén, illetve július 13-án) jelentkeztek. Közös jellemzőjük, hogy bár számos tájegységben előfordultak (a déli országrészek mellett Szabolcs-Szatmár-Bereg, Somogy, Vas és Veszprém megyékben is), viszonylag kis körzetekben jelentkeztek intenzív formában. Ugyanakkor a lokálisan a bekövetkező károk intenzitása évről évre egyre erősebb, ami az időjárás szélsőséges jellegének fokozódását jelzi.

 

Éppen az ilyen, lokális jellegű, intenzív természeti csapások előrejelzésére alkalmatlanok az akár több évtizedre visszamenő, az adott tájegységre jellemző kártörténeti adatbázisok, amelyek a biztosításkötési döntéshez adnak ugyan támpontot, de az éghajlati változásokkal járó kockázatokat nem képesek előre jelezni” – hívja fel a figyelmet a FBAMSZ szakértője.

 

Így lehetne tovább növelni a biztosítást kötők körét

  • Jelentős számú további érdeklődő jelenne meg a rendszerben, ha az agrárbiztosítási támogatások egyes kiemelt kockázatú állatbetegségekre, illetve hozamgarancia-biztosításra is kiterjednének.
  • A visszaigénylések összegét idén is jelentősen csökkentette egy felesleges adminisztrációs elem: azok a termelők, akik az egységes támogatási kérelem űrlapján nem jelölték be a támogatott növénybiztosítás igényének rubrikáját, akkor is elesnek a támogatástól, ha egyébként minden más lépést az előírásoknak megfelelően hajtottak végre. Mindez feleslegesen rontja a mezőgazdasági szektorban amúgy sem magas biztosításkötési hajlandóságot, erodálva a tudatosság növelése érdekében hozott erőfeszítések eddig elért eredményeit.

 

Fontos az optimális biztosítási kombináció megtalálása

A túligénylés miatt a termelők immár évek óta csak csökkentett mértékben kapják meg a díjtámogatást, vagyis a jövő évre még körültekintőbben szeretnék kiszámolni azt az optimális biztosítási kombinációt, amely számukra legjobban megfelel, egyedi termelési struktúrájukhoz leginkább igazodik.

 

Immár harmadik éve négy biztosító (az Allianz, a Generali, a Groupama, illetve az osztrák Hagelversicherung) termékei közül választhatnak a gazdálkodók. A fentiek miatt egyre nagyobb szerep jut az ajánlatok összehasonlítását, a speciális kockázatok és kárrendezési sajátosságok mérlegelését, illetve az ár-érték arányú kiválasztást segítő, a biztosítóktól független alkuszoknak

 

 

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

Ekkora összegű támogatást kaptak az állattartó telepek fejlesztésre

Állattartó telepek fejlesztésére országosan eddig 621 nyertes pályázat 290,5 milliárd forint támogatást kapott - mondta szerdán, Gödöllőn az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára.
2021. 08. 25. 18:00
Megosztás:

Erre figyeljen, ha szüretelni készül!

Megkezdődött a szüreti időszak, fokozottan kell figyelni a mustgáz veszélyeire - hívta fel a figyelmet Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Facebook oldalán.
2021. 08. 23. 07:00
Megosztás:

A nők kulcsszerepet játszanak a vidéki térségek fejlődésében

Tizenegy ország részvételével nemzetközi miniszteri konferenciát szervezett pénteken Kranjban a szlovén Mezőgazdasági, Élelmezésügyi és Erdészeti Minisztérium, amelynek témája a nők helyzete a vidéki térségekben volt - közölte az Agrárminisztérium szombaton az MTI-vel.
2021. 08. 21. 20:00
Megosztás:

Indul az AGRA mezőgazdasági vásár

Tizenkét magyar cégnek biztosít részvételi lehetőséget a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. az idei AGRA Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásáron - közölte a CED az MTI-vel.
2021. 08. 21. 15:00
Megosztás:

Tizenkét magyar vállalkozás részvételével indul az AGRA mezőgazdasági vásár

Tizenkét magyar cégnek biztosít részvételi lehetőséget a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. az idei AGRA Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásáron - közölte a CED az MTI-vel.
2021. 08. 21. 13:00
Megosztás:

Magas volt az érdeklődés az idei debreceni Farmer expo iránt

Rendkívüli volt az érdeklődés az idei debreceni Farmer expo iránt: a pénteken véget ért 30. jubileumi nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítást több mint harminc ezren keresték fel az egyetem Böszörményi úti campusán - jelezte a vásárzárást követően Vaszkó László vásárigazgató az MTI-nek.
2021. 08. 21. 05:00
Megosztás:

Környezetkímélő és energiatakarékos műtrágyagyártásba kezd a péti Nitrogénművek

Környezetkímélő műtrágyagyártás megindítását tervezik néhány éven belül a péti Nitrogénművek Zrt.-nél.
2021. 08. 20. 16:00
Megosztás:

Szennyezett szójavetőmagot talált a Nébih

GMO-szennyezett szójavetőmagot talált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), így az előállítók és a felhasználók ellen is intézkedni kellett - közölte a Nébih az MTI-vel csütörtökön.
2021. 08. 20. 02:00
Megosztás:

Történelmi léptékű az agrárfinanszírozás

A magyar kormány az uniós forrásokhoz történelmi léptékű társfinanszírozást biztosít, a korábbi 17,5 százalékos helyett 80 százalékosat; az idén annyi pénzt fognak kifizetni vidékfejlesztésre, mint a megelőző hét évben összesen - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön Kiskunfélegyházán, a Kiskun Expo megnyitóján.
2021. 08. 20. 00:05
Megosztás:

Mától lehet pályázni az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztésére

Augusztus 18-tól, szerdától lehet pályázni az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztésére - jelentette be az agrárminiszter kedden Debrecenben, a Farmer expo megnyitóján.
2021. 08. 18. 07:30
Megosztás:

Kitűnő őszi kalászos vetőmagokat vethetnek a termelők

Megfelelő mennyiségű és minőségű őszi kalászos vetőmag áll majd rendelkezésre a hamarosan kezdődő szezonkezdetre a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint. A testület az idei évre nettó 123.100 forint / tonna tájékoztató árat tett közzé a hazai mezőgazdaság fontos növénycsoportjának vetőmagjaira.
2021. 08. 14. 18:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a gabonatermés mennyisége Zala megyében

A kedvezőtlen időjárás ellenére a vártnál több gabona termett Zala megyében, az őszi árpa, az őszi búza és a repce átlaghozama is meghaladta a tavalyi átlagot - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke az MTI-vel.
2021. 08. 14. 16:00
Megosztás:

Nagy az érdeklődés az agrárszakképzés iránt

Mintegy 10 százalékkal többen iratkoztak be az agrárcentrumok szakképző intézményeibe az előző tanévhez képest - közölte Nagy István tárcavezető szerdán az Agrárminisztérium (AM) közleményében.
2021. 08. 11. 10:00
Megosztás:

Meztelencsigák elleni védekezés - előbújtak a csigák, hogyan irthatók ki?

A csapadékosabbra forduló nyár ismét előcsalta a meztelencsigákat a kertekben, veteményesekben. Az Agroinform.hu-nak az Agrártudományi Kutatóközpont munkatársaival együttműködésben készített felmérése szerint a hazai kerttulajdonosok főként két meztelencsigafaj: a spanyol meztelencsiga és a nagy meztelencsiga pusztításával szembesülnek. A gyakorlatilag minden lágyszárú növényt megtámadó kártevők ellen a legtöbben a csigák összeszedésével védekeznek, de gyakori a vegyszerek vagy más, szárító hatású anyagok alkalmazása is.
2021. 08. 06. 12:00
Megosztás:

Évtizedes sikerszéria az agrár-külkereskedelemben – de lehet még javítani

A 2010 óta szárnyaló magyar agrár-külkereskedelem impozáns számai rendkívül jól mutatnak ugyan, de néhány vetélytárs, illetve referenciaország teljesítményével összehasonlítva már árnyaltabb a kép – derül ki az OTP Agrár szakértőinek legutóbbi elemzéséből. Mint írják: fel kell építeni a nagyobb hozzáadott értékű hazai termékek márkáit és piacait.
2021. 08. 05. 23:00
Megosztás:

További drágulásra számítanak az agrárium szereplői

Tovább javultak a magyar agrárium kilátásai, az ágazat helyzetét mérő Takarék AgrárTrend Index értéke kismértékben tovább emelkedett a második negyedévben. A piaci szereplők helyzetértékelése főként a baromfi, a szőlő-bor és szántóföldi növénytermesztésre alapozott termékpályákon javult, a többi alágazatban alapvetően stagnálás, minimális csökkenés figyelhető meg. Azzal az élelmiszerpiac minden szereplője egyetért, hogy a nyersanyagok drágulása nem épült még be teljesen az értékesítési árakba. A Takarékbank Agrár Üzletágának szakértői is arra számítanak, hogy az élelmiszerárak a következő egy évben tovább emelkednek, és egy többéves növekedési ciklusra is számítani kell.
2021. 07. 29. 08:00
Megosztás:

Meghaladja a hat tonnát a búza termésátlaga Tolna megyében

Meghaladja a hat tonnát az őszi búza termésátlaga Tolna megyében, ami a tavalyi átlagnál magasabb, de elmarad a korábbi évek mennyiségétől - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tolna megyei elnöke az MTI-vel.
2021. 07. 29. 06:00
Megosztás: