Az ABB villámtöltői töltik majd az elektromos járműveket az E.ON magyarországi töltőállomásain

Az ABB három évre szóló megbízást kapott elektromos járművek töltésére szolgáló korszerű villámtöltők szállítására. Az E.ON magyarországi töltőállomásain felszerelt berendezésekkel az ABB az ország fenntarthatóbb közlekedésre történő átállását támogatja.

Az ABB villámtöltői töltik majd az elektromos járműveket az E.ON magyarországi töltőállomásain

A megbízás keretében az ABB többszabványos, a ma forgalomban lévő elektromos járművek legtöbb modelljével kompatibilis töltőket, valamint hálózatüzemeltetést támogató szolgáltatásokat biztosít.
Az ABB a keretszerződést a németországi székhelyű, villamosenergia-termelésre és -elosztásra szakosodott E.ON Energie AG magyar leányvállalatával, az E.ON Hungáriával kötötte meg. Az ABB azt követően nyert megbízást Terra 53 típusú töltők szállítására, hogy a vevői igényeket maximálisan figyelembe vevő ajánlatával sikeresen teljesítette a tendereljárás mindkét körét.  

Az elmúlt néhány évben az ABB világszinten több mint 3000 töltőt telepített, és ezzel a töltőállomások egyik legjelentősebb globális szállítójává lépett elő. Az ABB több mint 300 villámtöltőt szállított az USA-beli EVgo számára, amely az egyik legnagyobb nyilvános villámtöltő-hálózatot építette ki az Egyesült Állomokban. 

Emellett az ABB Hollandiában részt vett az elektromos járműveket kiszolgáló egyik legnagyobb villámtöltő-hálózat kiépítésében is, amely 200 töltőpontot foglal magába.  A megbízás keretében az ABB partnerével, a Fastneddel országszerte elektromos villámtöltőket épít ki. A töltőállomásokat 50 kilométerenként telepítették.

Egy másik mérföldkőnek számít az a megbízás, amelynek során az ABB több mint 160 elektromos töltőállomást telepített Észtországban. Ez a projekt abba az öt éves futamidejű keretszerződésbe illeszkedett, amelyet az észt kormány az ABB-vel és annak partnereivel, a G4S-sel és a NOW! Innovations-zel kötött.   
Az ABB nyerte azt a pályázatot is, amelyet a Cseh Elektromos Művek írt ki nyilvános villámtöltő állomások szállítására.  A projekt keretében a Cseh Köztársaságban jelenleg 57 nyilvános töltőállomást üzemeltetnek.

Hazánkban az első ABB villámtöltőt 2012 áprilisában helyezték üzembe Budapesten, a MOL Istenhegyi úti környezetbarát töltőállomásán. Azóta több villámtöltőt is átadtak, például az I. kerületben a Lovas úti parkolóban és a Várkert Bazárban, a Liszt Ferenc reptéren, Tatabányán a DELPHI Connection Systems parkolójában, Bükkaranyoson egy szélerőműhöz kapcsolva, és legutóbb múlt héten a LIDL élelmiszerlánc XVI. kerületi János utcai és a VIII. kerületi Hungária körúti áruházainál.


Az ABB váci üzemében gyártott Terra 53 többszabványos, egyenáramú (DC) töltőállomás egyidejűleg két autó töltésére képes. Ez a „mindent az egyben” megoldást kínáló, szóló, dupla vagy tripla csatlakozásúra konfigurálható, 50 kW-os DC villámtöltő állomás egyaránt támogatja a CHAdeMo, a CCS és a Type 2 AC csatlakozási szabvány szerint gyártott járműveket is. A CCS (Combo) és az AC dugaljat kombináló Terra 53 CT-vel minden elektromos és hálózatról tölthető („plug-in”) hibrid autó is tölthető. A hagyományos AC (váltóáramú) töltés 4-8 órás töltési idejével szemben egy DC villámtöltő állomáson sokkal gyorsabban, akár 15-30 perc alatt 80%-os töltöttségre feltölthető az autó akkumulátora.

A töltőhöz internet- és felhőalapú szolgáltatások kapcsolódnak, és tökéletesen alkalmassá teszik a jármű útközbeni töltésére autókereskedésekben, benzinkutaknál, vagy olyan közterületeken, mint pl. a bevásárlóközpontok vagy irodaházak.  

Az ABB (ABBN: SIX Swiss Ex) innovatív technológiák vezető fejlesztője és szállítója az energetikai termékek, a robotika és hajtások, az ipari automatizálás és az energetikai hálózatok terén. Termékeit világszerte a közüzemi energiaszektorban, az iparban, a közlekedésben és az infrastrukturális szektorban működő vevőinek kínálja.  Az innováció terén több mint 125 éves múlttal rendelkező ABB napjainkban az ipari digitalizálás jövőjét formálja, meghatározó szerepet játszik az energetika átalakításában és a negyedik ipari forradalomban is.  Az ABB több mint 100 országban működik, és 135 000 főt alkalmaz. Magyarországi vállalata, az ABB Kft. 1991-ben alakult, és azóta az egyik vezető szállítóként van jelen a hazai közmű-, valamint energiaszektorban.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: