Putyin jóváhagyta a kiadáscsökkentő orosz költségvetést

Jóváhagyta Vlagyimir Putyin elnök kedden Oroszország 2017 és 2019-es költségvetését, amely alapján csökkennek az állami kiadások.

Putyin jóváhagyta a kiadáscsökkentő orosz költségvetést

A törvényhozás két háza által korábban elfogadott költségvetés 40 dolláros hordónkénti olajárral és legfeljebb 4 százalékos inflációval számol a következő három évben.
    

A kiadások jövőre 16,2 ezer milliárd rubelre (mintegy 250 milliárd dollár), 2019-re pedig 15,9 ezer milliárd rubelre csökkennek. Ezzel igaz, hogy csak kis mértékben, de Oroszország a 2000-es évek eleje óta először fogja vissza nominális értékben az állami költségeket.
   
Az államháztartási hiányt 2017-ben 2,7 ezer milliárd rubelre, három évvel később pedig 1,1 ezer milliárd rubelre tervezik leszorítani, a deficit a GDP idei 3,7 százalékáról 2019-re a remények szerint 1 százalékára csökken.
   
A bevételek a büdzsé első évének 13,4 ezer milliárd rubeljéről a harmadik esztendőre a tervek szerint 14,8 ezer milliárd rubelre nőnek majd, ami 2016-hoz képest 11 százalékos nominális bővülés. Ugyanakkor az RBK című gazdasági szaklap szakértői összesítése szerint reálnövekedés gyakorlatilag nem várható az elkövetkező három évben, a bevételek "befagynak" a 2009-es és 2010-es szinten.
   
Anton Sziluanov pénzügyminiszter korábbi kijelentése szerint a költségvetési szigor célja a gazdaság felpörgetése és az állami szerepvállalás csökkentése. A tárcavezető csütörtökön a dumában felszólalva nem zárta ki a 2018-ra szóló büdzsé módosítását a gazdasági helyzet függvényében. Prioritásként az ipar, a mezőgazdasági gépgyártás és a gépjárműipar támogatását nevezte meg.
   
Ugyanakkor, az általános takarékosság jegyében, reálértéken csökken az egészségügy, az oktatás és a gazdaság támogatása, valamint a régiók központi támogatása. Szakértők rámutattak, hogy ugyanakkor a szociális kiadások részaránya növekszik, és 2019-re eléri a költségvetés 30 százalékát.
   
A katonai kiadásokat a TASZSZ beszámolója szerint a költségvetés 2017-re 2,8 ezer milliárd rubelre (43 milliárd dollár), 2018-ra 2,7 ezer milliárd rubelre, 2019-re pedig ismét 2,8 ezer milliárd rubelre árazta be. Ez az idei 4,7 százalékkal szemben a GDP 3,3, majd 3, illetve 2,8 százalékát jelenti. Büdzséarányosan ez 2017-ben 17,5 százalékot, 2018-ban 17, 2019-ben pedig 17,6 százalékot tesz ki.
   
Jövőre a várakozások szerint teljesen kimerül a korábbi olaj- és gázeladásokból felhalmozott tartalékalap, ezt követően az államháztartási hiányt részben a nemzeti jóléti alapból fogják finanszírozni. Ilyen módon 2017-ben 668 milliárd rubelt, 2018-ban 1,16 ezer milliárd rubelt, 2019-ben pedig 139 milliárd rubelt terveznek elkölteni.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: