Kétszer annyi új lakás talál gazdára az idén

2016 az újlakáspiac fellendülésének éve volt, az erőteljes kereslet az utolsó negyedévben is kitartott. A fővárosi átlagos négyzetméterárak 2015 elejéhez képest harmadával nőttek, de egyes kerületekben 50-60 százalékos drágulás következett be, így a budapesti átlagár már eléri a 600 000 forintot. A vevők már a tervezőasztalon lecsapnak az új ingatlanokra, miközben több kisebb és közepes ingatlanfejlesztés már most csúszásban van – egyebek közt ezt állapítja meg a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia új piacfelmérése.

Kétszer annyi új lakás talál gazdára az idén

Az újlakáspiac fellendülésének éve volt az idei, az erőteljes kereslet az utolsó negyedévben is kitartott.  Az év első 11 hónapjában Budapesten futó ingatlanfejlesztési projektek teljes újlakás-száma a szeptemberi 11 400-ról 11 700 közelébe emelkedett. A meghirdetett otthonok 58 százaléka már vevőre talált a két hónappal korábbi 54 százalékkal szemben – derül ki a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia Zrt. 111. havi piacfelméréséből.

A negyedik negyedév első két hónapjában így a kínálat – vagyis a még eladatlan lakások számának – csökkenése történt Budapesten: a szeptember végi 5300 darabos lakáskínálat november végére 4860-ra csökkent.

Kilőttek az árak

„A budapesti átlagos négyzetméterár, amelyet a legnagyobb kínálattal rendelkező XI., XIII., VIII. és IX. kerület fejlesztései határoznak meg, immár eléri a 600 000 Ft-ot” – mondta Földi Tibor, a Cordia Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: „a Cordia január-szeptemberi jelentésében még 600 000 forintot közelítő átlagár szerepelt, a novemberi érték pedig harmadával múlja felül a 2015 januárjában érvényes 528 000 forintos átlagos négyzetméterárat”.
A legtempósabb, 62%-os drágulást a XII. és a VII. kerület, valamint a IX. kerület (+53%) mutatta fel. A népszerű XIII. kerület árai átlagosan 20%-kal lettek magasabbak közel két év alatt, a XIV. kerületben 17, míg a XI. kerületben alig 3%-os drágulás következett be.

Hogyan juthatsz egyszer te is saját lakáshoz? ITT megtudhatod!

Jelenleg a 600 000 forintos fővárosi átlagár alatt elsősorban Pest külső kerületeiben vásárolhatunk, ahol viszont csak elvétve találhatók újépítésű projektek. A VII. kerület, ezen belül elsősorban Belső-Erzsébetváros felértékelődését jelzi, hogy – a szűkös kínálatú, exkluzív, 1 000 000 Ft fölötti fajlagos árat felmutató kerületek után – itt a legdrágább az új lakások négyzetmétere (790 000 Ft) ezzel megelőzve a tradicionálisan magas áron futó II. kerületet. A VII. kerülethez hasonlóan a VI. kerületben is erősödik a magas színvonalú kereskedelmi és turisztikai, vendéglátó funkció, amelynek eredményeként növekszik a terület presztízse, így itt jelenleg már 717 000 Ft/nm átlagos áron kínálják az új otthonokat.

Már halasztanak a fejlesztők


A kiugróan magas számú, idei évben indult fejlesztés nagy részét a vevők a tervezőasztalról megvették. A IX. kerületben például 870, még csak papíron létező lakás értékesítése indult idén, de a 600-nál több eladás eredményeképp alig 300 lakás a jelenlegi kínálat. Hasonló a helyzet a népszerű és kedvező árú (az átlagár 480 000 Ft/nm) XIV. kerületben, ahol mindössze 420 új lakás került a piacra az idén, miközben – a korábban indult fejlesztésekkel együtt – 720 kelt el. További kínálatszűkülést jelent, hogy számos projekt megvalósítását elhalasztották Zuglóban. „Ezek az adatok is azt jelzik, hogy az építési engedélyezési eljárások bürokratikus útvesztői és az építőipart általánosan jellemző kivitelezői kapacitáshiány miatt számos kisebb és közepes méretű, megfelelő referencia nélküli lakásfejlesztő projektindítása késik” – fogalmazott Földi Tibor.

Kereslet


Budapesten az év végéig a tavalyi értékesítések duplája várható. A tranzakciók száma így minden bizonnyal meghaladja majd a 7000-et, miután az első 11 hónapban már 6400 újépítésű lakás kelt el a fővárosban. Az első negyedév kisebb volumenű értékesítése és a folyamatosan bővülő kereslet eredményeként a második félévben már novemberig 630 lakással, azaz 22 százalékkal több kelt el, mint az első félévben. A decemberben megvalósuló értékesítésekkel ez a különbség elérheti az 1200-at, vagyis ennyivel több új otthon találhat gazdára az első féléves értékhez viszonyítva.

A második félévben a XIII. és a XI. kerület újonnan épülő lakónegyedeinek népszerűsége töretlenül kitartott: novemberig az eladások 25%-a a XIII. kerületben, 18%-a pedig a XI. kerületben történt. Ezekben a városrészekben a július-novemberi eladások 30%-kal haladták meg az első félév teljesítményét.

Ezek mellett Pest belső, elsősorban rehabilitációs területein és a belvárosi lokációkon mutatkozott jelentős kereslet és fejlesztői aktivitás. Az eladások közel 30%-a a pesti oldal belső területein, azaz az V., VI., VII., VIII. és a IX. kerület már kialakult lakónegyedeinek fejlesztéseiben valósult meg.

Kínálat


A fellendülés az induló projektek számát nézve is szembetűnő. Az év elején 120 fejlesztés lakásai voltak a piacon, ez a projektszám november végére megduplázódott úgy, hogy a nagyobb lakásszámú fejlesztések kerültek előtérbe. „A Cordia az eddig bejelentett, Budapest 7 kerületében zajló 8 helyszínen összesen 10 projektből 6 esetében már elindította az építkezést, vagyis a tervezett 1661 lakásból 1029 kivitelezése zajlik. A hetedik projekt keretében további 156 lakás kivitelezését a friss építési engedélynek köszönhetően heteken belül el fogja indítani. Mindez egyedülállóan magas szám a hazai ingatlanfejlesztők között” – emelte ki a vezérigazgató.

A 240 budapesti projekt a mennyiségi növekedésen kívül a minőség és lokáció szerinti kínálat bővülését is magával hozta. Az egyes kerületeken belül jelentősen eltérő szegmensekben vásárolhatunk, a legolcsóbb lakás négyzetméterárának átlagosan kétszereséért kínálják a legdrágább lakásokat. A nagy kiterjedésű kerületeken kívül ez azokra a kisebb kerületekre is jellemző, ahol olyan, kiugróan népszerű, magas befektetési hozamot garantáló területek találhatók, mint például a VII. kerületi bulinegyed, ahol a Cordia Grand’Dor projektje is épül. Az év eleji kínálathoz képest elsősorban Budán, az I., III. és a XI. kerületben, illetve a pesti VIII. és XI. kerületben jelentek meg a magasabb minőséget és műszaki tartalmat ígérő drágább projektek.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: