Hírek > Milyen volt George Michael? >

Milyen volt George Michael?

2016.12.27 07:00
B. Tóth László szerint egy folyton elégedetlenkedő, lázadó, kiváló művész, a szakma zseniális figurája távozott George Michael halálával.

A rádiós zenei szerkesztő az MTI-nek hétfőn azt mondta, vannak a popszakmában, akik jól énekelnek, és vannak, akik emellett minden figyelmet is magukra terelnek a színpadon. George Michael is ilyen volt, akinek Freddie Mercury brit énekeshez hasonló kisugárzása volt - jegyezte meg.
    
B. Tóth László szerint az, hogy George Michael évek óta nem jelentkezett új albummal, semmiben nem befolyásolja a szakmai megítélését, mivel "rengeteget letett az asztalra". Nem kellett alkalmazkodnia a popzene történéseihez, mert mindig a saját zenéjét játszotta - hangsúlyozta.
    
Magyarországon azok, akik szerették az igényes popzenét és értették, amit énekelt, nagyon szerették - mondta, hozzátéve, George Michaelt "nem ajnározták", de folyamatosan jelen volt a zenei köztudatban.
    
George Michaelt 53 éves korában angliai otthonában érte a halál hétfőre virradóra. A halálhírt bejelentő közlemény szerint az énekes, aki az 1980-as évek elején az Andrew Ridgeley-vel, gyermekkori barátjával alapított Wham! duó tagjaként vált ismertté, majd szólókarrierjével is hatalmas sikert aratott, Oxfordshire megyei otthonában "csendben elaludt". Sajtóhírek szerint halálát szívelégtelenség okozta.


És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.

Legfrissebb fórum témák