Három kibocsátó elkülönítéséről döntött a BÉT a befektetők védelme érdekében

Először alkalmazza a Budapesti Értéktőzsde egyes, tőzsdére bevezetett cégek esetében az elkülönítés szankciót, miután azok olyan mértékű kötelezettségszegést követtek el, hogy a befektetők érdekeinek védelme és a szabályzatsértés súlya miatt szükségessé vált kiemelésük az eredeti részvénykategóriájukból. Az intézkedés három tőzsdei kibocsátót érint, melyeket a BÉT minimum 6 hónapra különít el annak érdekében, hogy rákényszerítse őket a szabályok betartására, és a befektetőknek lehetőségük legyen arra, hogy még nagyobb körültekintéssel járjanak el az érintett cégekkel kapcsolatos befektetési döntéseik meghozatala során.

Három kibocsátó elkülönítéséről döntött a BÉT a befektetők védelme érdekében

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 2015 októberében vezette be új szankcióként a súlyosan szabályzat- és kötelezettségszegő tőzsdei kibocsátók elkülönítésének, azaz eredeti részvénykategóriájukból történő kiemelésének a lehetőségét. Az intézkedést az tette szükségessé, hogy a korábban alkalmazható enyhébb szankcióknak bizonyos kibocsátók esetében nem volt kellő visszatartó ereje, és nem terelték őket a szabálykövető magatartás felé. Kötelezettségeik megszegésével ezek a vállalatok a szabályosan működő kibocsátók mellett negatívan befolyásolják a tőzsde intézményének megítélését is. Ezért a befektetői érdekek védelme és a tőzsdére bevezetett cégek szabálykövetésének fokozása érdekében a BÉT 2017. január 13-i hatállyal az EST MEDIA Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság, a TR Investment Nyilvánosan Működő Részvénytársaság és a TWD Investments Tanácsadó és Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság részvényeinek a többi részvénytől történő elkülönítéséről döntött.

A most szankcionált vállalatok minimum 6 hónapot töltenek a többi részvénytől elkülönítve, mely időtartam tetszőleges alkalommal újabb 6 hónappal meghosszabbítható. Az intézkedésnek nincs felső időkorlátja, és nem vonja maga után automatikusan a törlés szankciót. Az elkülönítés alkalmazása során a kibocsátó értékpapírjai nemcsak kiemelésre kerülnek az eredeti részvénykategóriájukból, hanem az adott értékpapírok tekintetében a kereskedési modell is módosításra kerül, így a „folyamatos kereskedés aukciókkal kereskedési modell” az „aukciós kereskedési modellre” módosul.

Az elkülönített kibocsátók értékpapírjait a befektetők figyelmének felhívása érdekében a BÉT jól láthatóan megkülönbözteti a tőzsde honlapján. A részvények elkülönítésének megszüntetésére és az eredeti kereskedési modell visszaállítására a 6 hónapos (vagy a meghosszabbított) időtartam leteltével akkor kerülhet sor, ha a kibocsátó együttesen teljesíti az előírt feltételeket: megszünteti a szankciót kiváltó szabálysértés(eke)t, az elkülönítés időtartama alatt sem a BÉT, sem a Magyar Nemzeti Bank nem alkalmaz vele szemben újabb szankciót, és nincs a BÉT felé lejárt díj- vagy bírságtartozása.

Ezen feltételek együttes teljesítése esetén az elkülönítés megszüntetésével a szankció előtt Standard vagy T kategóriában szereplő kibocsátók az eredeti kategóriájukba kerülnek vissza.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: