Politikai boszorkányüldözésnek nevezte az orosz hackertámadások körüli vitát Trump

"Politikai boszorkányüldözésnek" nevezte az orosz hackertámadások körüli vitát Donald Trump megválasztott elnök a The New York Times című lapnak adott pénteki interjújában.

Politikai boszorkányüldözésnek nevezte az orosz hackertámadások körüli vitát Trump

Trump a választási vereséget szenvedő demokratákat tette felelőssé ezért. A megválasztott elnök vizsgálatot követelt, hogy hogyan jutott az NBC televízió titkos hírszerzési adatokhoz, mire a Fehér Ház cáfolta, hogy onnan kerültek vona ki a dokumentumok.
  
A lap internetes oldalán megjelent interjúban a leendő elnök annak a meggyőződését adott hangot hogy a "politikai boszorkányüldözés" célja nem más, mint próbálkozás elnöki legitimitásának kétségbevonására a beiktatás előtt két héttel.  
   
Trump mindezért a demokratákat okolta. "Nagyon csúnya vereséget szenvedtek a választásokon, én több megyében nyertem meg a szavazást, mint Ronald Reagan" - szögezte le. "Emiatt rendkívül zavarban vannak, bizonyos értelemben boszorkányüldözés folyik s ők most csak erre összpontosítanak".  
   
A megválasztott elnök ismét cáfolta az Obama-kormányzat vádjait, melyek szerint oroszok intéztek volna támadásokat demokrata párti politikusok számítógépes rendszerei ellen. Hangsúlyozta, hogy Kína nemrégiben húszmillió kormányzati személyiség és alkalmazott személyi adatait lopta el számítógépes támadással s feltette a kérdést: "hogy' lehet, hogy erről senki sem beszél?".  
   
"Meghackelték a Fehér Házat, a kongresszust, úgy tűnik, mi vagyunk a világ hackertámadásainak fővárosa" - szögezte le Trump. Hozzátette: egyáltalán nem akarja, hogy más országok folyvást számítógépes támadást intézzenek az Egyesült Államok ellen.     

Donald Trump pénteken a New York-i Trump-toronyban lévő főhadiszállásán fogadja James Clappert,a hírszerző szervezetek csúcsvezetőjét, John Brennant, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatóját, Mike Rogerst, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) igazgatóját és James Comeyt, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vezetőjét. Sajtóhírek szerint előterjesztik neki azokat a bizonyítékokat is, amelyek alátámasztják a választási folyamatba történt orosz beavatkozást.
   
Nem sokkal a The New York Timesnak adott interjú előtt a megválasztott elnök Twitter-üzenetben jelezte: vizsgálatot kér annak ügyében, hogyan jutott az NBC televízióhoz titkosított hírszerzési anyag az állítólagos orosz hackertámadásokról. "Felkérem a képviselőház és a szenátus illetékes bizottságait, hogy vizsgálják ki, hogyan kerültek az NBC-hez titkos hírszerzési információk, mielőtt még én láttam volna őket" - olvasható a Twitter-bejegyzésben.
    
A Fehér Ház péntek délután - noha bejegyzésében Donald Trump nem is említette - cáfolta, hogy kiadta volna a titkosított hírszerzési adatokat az NBC televíziónak.

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Lengyelország ezért épít kerítést a fehérorosz határon

Lengyelország két és fél méter magas kerítést épít a fehérorosz határon a magyar-szerb határszakaszon létesített kerítés mintájára, és kétezerre emeli a határőrök támogatására kivezényelt katonák létszámát - jelentette be hétfőn Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.
2021. 08. 24. 08:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Merkel szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben

Németország támogatja, hogy újabb szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben, ha megpróbálja fegyverként használni Ukrajnával szemben az Északi Áramlat-2 gázvezetéket - jelentette ki Angela Merkel német kancellár vasárnap Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón.
2021. 08. 22. 19:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Moszkva mielőbbi tárgyalásokat sürget az afgán konfliktussal kapcsolatban

Önzésükről lemondva komoly tárgyalásba kell kezdeniük az ország leendő átmeneti koalíciós kormányáról az afganisztáni konfliktusban szembenálló feleknek - jelentette ki Zamir Kabulov, az orosz külügyminisztérium második ázsiai osztályának vezetője vasárnap a Rosszija 1 televíziónak.
2021. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Megemelkedett a koronavírusos esetek száma Obama születésnapi összejövetele után

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották - jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
2021. 08. 15. 03:00
Megosztás:

Moszkvába és Kijevbe látogat Angela Merkel

Az orosz és az ukrán fővárosban tesz hivatalos látogatást a jövő héten Angela Merkel német kancellár - jelentették be pénteken Berlinben.
2021. 08. 14. 15:00
Megosztás: