A héten minden nap csúcsot döntött a BUX

Minden nap újabb és újabb történelmi csúcson zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a BUX pénteken 32 855,87 ponton fejezte be a kereskedést. Az előző héthez képest 852,82 ponttal, 2,66 százalékkal emelkedett az értéke.

A héten minden nap csúcsot döntött a BUX

A részvénypiac forgalma a héten 44,29 milliárd forint volt az előző - karácsony miatt rövidebb - héten elért 16,44 milliárd forint után.
   
A vezető részvények kivételével nélkül erősödtek, több blue chip szintén több éves csúcsot döntött a héten.
   
Hétfőn a nagyobb papírok nem mozogtak egységesen, a Mol és a Magyar Telekom emelkedett, míg a Richter és az OTP árfolyama visszacsúszott. Az idei első kereskedési napon nem volt túl magas a forgalom, mivel sem a New York-i, sem a londoni tőzsde nem volt nyitva. Az európai részvénypiacok is jól zártak, ebből a pozitív hangulatból a magyar piac is tudott profitálni.
   
Kedden a BUX-index tovább emelkedett, a vezető részvények közül csupán a Richter szerepelt gyengébben.
   
Szerdán Európában szinte egyedülálló volt a BUX 479 pontos emelkedése, egész nap a vevők voltak túlsúlyban. A magyar tőzsdének kifejezetten erős napja volt, felülteljesítette a külföldi piacokat, ami a szakértők szerint arra utal, hogy a BÉT képes most már a saját erejéből is jól teljesíteni. A blue chipek közül az OTP 9 éves, a Mol 5,5 éves, a Telekom pedig 4,5 éves csúcsot döntött.
   
Csütörtökön kitartott a jó hangulat a magyar tőzsdén, így a BUX kis pluszban tudott zárni, ezzel ismét felülteljesített az európai részvényindexekhez képest. Az emelkedés elsősorban a Richter kiemelkedő teljesítményének volt köszönhető, a gyógyszercég papírjai 2,8 százalékkal erősödtek. A Richter árfolyama történelmi csúcsot döntött szerdán, amit kereskedők Bogsch Erik, a gyógyszergyár vezérigazgatója a Figyelőnek adott interjújának tulajdonítottak.
   
Pénteken a BUX a nemzetközi hangulatnak megfelelően csak enyhe pluszban zárt, de így is történelmi csúcson fejezte be a kereskedést. Ezáltal a hatodik egymást követő kereskedési napon emelkedett a magyar börze. A vezető részvények közül a Richter bőven felülteljesítette a piacot, árfolyama újabb csúcsot döntött.
   
A gyógyszercég papírjainak árfolyama egy hét alatt 279 forinttal, 4,49 százalékkal 6489 forintra emelkedett, forgalmuk 16,44 milliárd forintot ért el a hét végére, míg az előző héten 3,35 milliárd forint volt.
   
A Mol részvényeivel a héten 9,43 milliárd forint értékben kereskedtek az előző heti 4,51 milliárd forint után, árfolyama 1,7 százalékot, 350 forintot emelkedett, és 20 985 forinton zárt pénteken.
   
Az OTP forgalma a múlt heti 5,55 milliárd forint után 12,96 milliárd forintot ért el a héten, a részvény árfolyama 2,39 százalékkal, 201 forinttal emelkedett, pénteken 8601 forinton fejezte be a kereskedést.
   
A Magyar Telekom részvényei pénteken 511 forinton zártak, ami 13 forintos, 2,61 százalékos emelkedés az előző péntekihez képest, a távközlési papírok forgalma 3,77 milliárd forint volt az előző heti 1,62 milliárd forint után.
   
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,77 százalékkal, 14,99 ponttal magasabban zárt pénteken, mint egy héttel korábban, és 1954,56 ponton fejezte be a kereskedést.

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Vegyes zárás az európai tőzsdéken

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden.
2021. 08. 24. 19:00
Megosztás:

Minuszban zárt BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 389,34 pontos, 0,75 százalékos csökkenéssel, 51 633,85 ponton zárt kedden.
2021. 08. 24. 18:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Nyereséges kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 10:00
Megosztás:

Nőtt a BUX, a Mol volt a nap nyertese

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 326,64 pontos, 0,63 százalékos emelkedéssel, 52 023,19 ponton zárt hétfőn.
2021. 08. 23. 20:00
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az európai tőzsdék

Pluszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék hétfőn.
2021. 08. 23. 10:00
Megosztás:

Emelkedés jöhet nyitásban az elemző szerint

A csütörtöki negatív korrekciót követően hétfőn pozitív tartományban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint, mert a hazai részvénypiac kimaradt a pénteki mozgásból, amikor nagyrészt felfelé tartottak a részvényindexek.
2021. 08. 23. 09:00
Megosztás:

Így alakult a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1317,90 pontos, 2,62 százalékos emelkedéssel 51 696,55 ponton fejezte be a hetet.
2021. 08. 22. 09:00
Megosztás:

Hitelt vesz föl az Opus a Titász megvásárlásához

Az Opus Energy Kft. 50 milliárd forint hitelt vesz föl az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. (Titász) megvásárlásához - olvasható a tulajdonos Opus Global Nyrt. közleményében, amelyet szombaton tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 21. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az európai tőzsdéken

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 20. 10:00
Megosztás: