Megugrották a tavalyi feladatot - Lecserélték az őstermelői igazolványokat

A legnagyobb horderejű agrárkamarai feladat az őstermelői igazolványok cseréje volt tavaly - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke kedden Budapesten a köztestület évzáró, évindító sajtótájékoztatóján.

Megugrották a tavalyi feladatot - Lecserélték az őstermelői igazolványokat

Győrffy Balázs közölte: a korszerű, tartós, hamisítás ellen védett, elektronikus, kártyaalapú igazolványok bevezetésével többek között azt kívánták elérni, hogy fehérítse a gazdaságot, erősítse a fogyasztói tudatosságot, az őstermelők és a vásárlók közötti bizalmat, és a termékek nyomonkövethetőségén keresztül támogassa az élelmiszerbiztonságot.
    

Hozzátette: év végéig 257 ezer kártyaalapú igazolványt igényeltek az őstermelők. Ez mintegy 35 ezerrel kevesebb, mint amennyi 2015 végén, illetve 2016 végén hatályát vesztette. A 257 ezer igazolványhoz - a közös őstermelői igazolványok miatt - 321 ezer őstermelő tartozik, ez a szám 38 ezerrel marad el a korábbitól - mondta a NAK elnöke.
    

Győrffy Balázs kiemelte: az őstermelőket érintő jogszabályok mellett több mint 200 jogszabály szakmai véleményezésében vett részt a kamara. Ezek közül megemlítette a növényvédelemhez kapcsolódó rendeletet, amelyben a szaktárca - a gazdálkodók számára kedvezően - megváltoztatta a növényvédelmi gépek műszaki ellenőrzésére vonatkozó szabályozást. A vízkészletjárulékra vonatkozó törvénymódosítással a kamara elérte, hogy az eredetileg  elképzelt néhány ezer köbméter helyett 50 000 köbméterre emeljék a térítésmentesség határát az öntözési fejlesztéseknél - jegyezte meg.
    

A múlt évben a NAK nagymértékben segítette a közvetlen támogatások lehívását. A falugazdászok  országosan az egységes kérelmek közel háromnegyedének, mintegy 130 ezer kérelemnek a beadásában működtek közre.
    

Sikerként könyveli el azt is a NAK, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) - eredetileg csak eszközbeszerzésre szánt - 22 milliárd forint vissza nem térítendő és 25 milliárd forintos visszatérítendő támogatása több mint kétszeresére, 50-50 milliárd forintra emelkedett az élelmiszeripari felhasználóknál. A kamara közbenjárására - a többi GINOP pályázattól eltérően  - nem került a támogatás feltételei közé a kötelező árbevétel-növekedés és a létszámbővítés - tette hozzá.
    

A köztestület  nagy hangsúlyt fektetett külügyi tevékenységére, például a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumán, illetve a Visegrádi Országok Agrárkamaráinak Együttműködésének (V4) keretében számos javaslatot fogalmazott meg a döntéshozók számára. Emellett Brüsszelben állandó irodát működtet, és a kamara teljes jogú tagja az európai mezőgazdasági termelők és szövetkezetek legjelentősebb érdekvédelmi szervezetének, a COPA-COGECA-nak.
    

Győrffy Balázs megemlítette: a jégeső-elhárító rendszer a megvalósítás szakaszába érkezik a közeljövőben. A kamara emellett hosszú előkészítés után telekommunikációs szolgáltatást indít tagjai számara. A Birtokos elnevezésű alkalmazás (csomag) egymás közt  ingyenes elérést biztosít a kamarai tagoknak.
    

Az MTI kérdésére Győrffy Balázs elmondta: a NAK tavaly mintegy 11 milliárd forintból gazdálkodott, és az idén is hasonló összeg áll a köztestület rendelkezésére. A működési forrás mintegy fele a tagdíjból származik - tette hozzá.

Béremelést kaptak a Continental Dohányipari Zrt. gyárában dolgozók

Tizenöt százalékos alapbérfejlesztést hajtott végre, valamint bruttó 230 millió forint jutalmat osztott szét a sátoraljaújhelyi dohánygyárában dolgozó munkavállalói körében a Continental Dohányipari Zrt. - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
2024. 03. 29. 15:00
Megosztás:

Új hajók felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon

Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön.
2024. 03. 29. 14:00
Megosztás:

Húsvéti programokkal készülnek a nemzeti parkok

Élménydús, az ünnepkörhöz kötődő, hagyományőrző programokkal készülnek a nemzeti parkok a húsvéti ünnepre. A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2024. 03. 29. 13:00
Megosztás:

Tanúvallomásra hívta Joe Bident a Képviselőház republikánus bizottsági elnöke

Tanúskodni hívta Joe Biden elnököt az ügyében zajló kongresszusi vizsgálatot vezető republikánus képviselőházi bizottsági elnök, James Comer pénteken.
2024. 03. 29. 12:00
Megosztás:

A német kormány új katonai segélycsomagot ad át Ukrajnának

Berlin újabb katonai segélycsomagot ad át Ukrajnának, tüzérségi és harckocsilőszerek, drónok, gránátvetők és aknamentesítő járművek lesznek benne - jelentette be csütörtökön a honlapján a német szövetségi kormány.
2024. 03. 29. 11:00
Megosztás:

Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni

Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ).
2024. 03. 29. 10:00
Megosztás:

Kína feloldja az ausztrál borra kivetett dömpingellenes vámokat

Kína feloldja az ausztrál borra kivetett dömpingellenes vámokat - közölte csütörtökön a kínai kereskedelmi minisztérium, miután a kínai-ausztrál kapcsolatok több mint három év után újra javulást mutatnak.
2024. 03. 29. 09:00
Megosztás:

Tegyünk együtt a gyermekekért! – Drámai helyzetben a gyermekvédelem

A közelmúltban tartották a Tűzcsiholó Egyesület Tegyünk együtt a gyermekekért! című konferenciáját Budapesten, a Magnet Közösségi Házban. Az egyesület elnöke, Illésné Áncsán Aranka felszólalt a gyermekvédelemért és a közelmúltban történt tragédiákat idézett fel, hogy felhívja a figyelmet a rendszer hibáira.
2024. 03. 29. 08:42
Megosztás:

Bővült a MOL Bubi közbringa-szolgáltatás

Öt új MOL Bubi gyűjtőállomással bővült Kelenföldön és Lágymányoson a közbringa-szolgáltatás, így városszerte már 207 helyszínen elérhetők a zöld kerékpárok - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
2024. 03. 29. 08:00
Megosztás:

Kriptóelemző Michaël Van De Poppe azt állítja, hogy a Sui erőt mutat majd, a Pepe birtokosok egy új mémcoinra váltanak

A kriptoelemző, Michaël Van De Poppe nemrégiben bika jellegű nyilatkozatot tett a Sui (SUI) kapcsán, előrejelzése szerint tovább erősödhet a kriptovaluta. Eközben a Pepe (PEPE) birtokosok egyre izgatottabbak a KangaMoon (KANG) kapcsán - egy új mémcoin-szenzáció iránt. Ez a negyedik fázisú előértékesítési csillag már 180%-ot emelkedett, és az elemzők 2024-re 0,5 dolláros árat jósolnak neki. Nézzük meg, hogy miért.
2024. 03. 29. 07:00
Megosztás:

Debrecen mellett épít 55 ezer négyzetméteres logisztikai csarnokot a WLP

A belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Weerts Logistics Park (WLP) HUR One Kft. közel 55 ezer négyzetméter alapterületű logisztikai csarnokot épít Debrecen szomszédságában, Ebesen - közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön, az alapkőletételi ünnepséget követően.
2024. 03. 29. 06:00
Megosztás:

Megjelent a KKV Technológia Plusz Hitelprogram kiírása

Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra - tájékoztatta a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) az MTI-t pénteken.
2024. 03. 29. 05:00
Megosztás:

Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon

Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön.
2024. 03. 29. 04:00
Megosztás:

Így vonulhat valaki nyugdíjba 2024-ben és azt követően

Az 1959-ben születettek 2024-ben töltik be nyugdíjkorhatárt, a 65. életévet, és dönthetnek a 2024-ben, esetleg később történő nyugdíj-igénylés mellett.
2024. 03. 29. 03:00
Megosztás:

Pénzhoroszkóp a hosszú hétvégére - melyik csillagjegy fog nagy összeget nyerni?

Pénz és szerencse horoszkópunk a hosszú hétvégére készült és azt vizsgálja, hogy a csillagok állása alapján melyik csillagjegynek milyen pénzügyi kilátásai vannak. Jön a nagy nyeremény? Ha igen akkor hol és kinek és hogyan?
2024. 03. 29. 02:00
Megosztás:

Az Online Fizetési Rendszerek Jövője

A technológia rohamos fejlődése évről évre új fizetési rendszerek megjelenését idézi elő, átalakítva így a már megszokott fizetési szokásainkat.
2024. 03. 29. 01:31
Megosztás:

A paradicsomot már márciusban el kell ültetni Magyarországon?

Magyarországon a paradicsom palántáinak nevelése általában március elején kezdődik meg belső terekben vagy melegágyakban.
2024. 03. 29. 01:10
Megosztás:

Itt az új, 0%-os kamatú vállalkozások számára elérhető 155 milliárd forintos hitelkeret

Európai uniós forrásokból 155,54 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre a mikro-, kis- és középvállalkozások számára a GINOP Plusz program részeként meghirdetett KKV Technológia Plusz Hitelprogramban. A kölcsön nulla százalékos fix kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra, és április 30-tól igényelhető.
2024. 03. 29. 00:40
Megosztás:

A Dogecoin20 előértékesítése átlépte a 10 millió dollárt, de még van esély bevásárolni

A Dogecoin20 egy új Shiba Inu témájú, ERC-20-as mém érme, amely az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvend. Már az előértékesítés megkezdése után több mint 3 millió dollárt gyűjtött, és a Dogecoin20 mostanra átlépte a 10 millió dolláros összeget. Az érme hamarosan elindul az Uniswap DEX-en, majd ezt követik más Tier 1 tőzsdei bevezetések.
2024. 03. 29. 00:01
Megosztás:

A Világbankkal közösen építenek kórházat Temesváron

A Világbankkal közösen építenek korszerű városi kórházat Temesváron, az együttműködési megállapodást csütörtökön írták alá a felek a bánsági városban - jelentette be Dominic Fritz temesvári polgármester.
2024. 03. 28. 23:00
Megosztás: