3,5%-os kamat? Igen, ennyiért mennek most a legjobb lakáshitelek!

Jól indulhat 2017 annak, aki most vág bele a lakásprojektbe és hitelre is szüksége van, mivel soha ilyen alacsony szinten nem voltak még a forint alapú lakáshitel kamatok. 8 millió Ft kölcsön 20 évre átlagosan 45 ezer forintos havi terhet jelent, aki viszont hosszútávon kiszámítható konstrukciót keres, annak átlagosan havi 59 ezer forintot kell ezért fizetnie.

A lakáshitelek irányadó kamatlába (a 3, 6, 12 havi BUBOR) 0,5% alá süllyedt az idei év elejére, így nem csoda, hogy ezzel párhuzamosan a rövid ideig fix kamatozású hitelek ára is tovább csökkent. Így ma már egy átlagos jövedelemmel rendelkező ügyfél is reálisan kaphat olyan lakáshitelt, amelynek Teljes Hiteldíj Mutatója nem éri el a 4%-ot.


Ezeknek a hiteleknek azonban jelentős a kamatkockázata, hiszen éven belül többször is változhat a törlesztőrészlete attól függően, hogyan alakulnak a továbbiakban a piaci kamatlábak. A következő példára is úgy érdemes tekintetni, hogy ezek csak az induló törlesztő-részletek, és legalább évente egyszer a mértéke emelkedni vagy csökkenni fog.


Meglátásunk szerint most éppen arra kell felkészülni, hogy a kamatok szépen lassan, de elindulnak felfelé, 
ami a havi részletekre is hatással lesz. Ráadásul, a bankoknak lehetőségük van arra is, hogy a kamatfelárat is megváltoztassák, erre viszont a fair banki törvény miatt nincs nagy mozgásterük.


A legjobb időpont, hogy hosszú távra rögzítsük a kamatokat

Mivel további jelentős kamatcsökkenésre már nem lehet számítani, a mostani időpont lehet a legjobb alkalom arra, hogy hosszú távra rögzítsük a hitel kamatát. A piaci kínálat is ezt tükrözi, ugyanis a bankok termékpalettáját áttekintve az látjuk, hogy több a hosszútávon kiszámítható lakáshitel ajánlat, mint a kockázatosabb, de olcsóbb.



A bankoknál 5 és 10 éves kamatperiódusú konstrukcióból van a legtöbb, így van miből válogatnia azoknak az érdeklődőknek, akik inkább megfizetik a biztonság árát. Jól láthatóan, ugyanazt a hitelt 44-46 ezer forint helyett 56-61 ezer forintért kapjuk meg, viszont cserébe kiszámíthatóbb lesz a hitelünk és 10 évre előre rögzítjük a kamatbázis változása ellen a hitelünket. Márpedig a legnagyobb eltérést valószínűleg épp itt fogjuk találni.


Megéri már most gondolni a jövőre, hiszen ha a várt kamatemelkedés bekövetkezik, akkor a reláció is megfordul, és épp az először drágább hitellel fogunk hosszú távon jól kijönni. A konklúzió, hogy a havi részletek mellett gondoljunk a hitel teljes visszafizetésének költségére, amit jó választással (hosszabb távon rögzített hitellel) csökkenhetünk.



A hitelfelvételt nem csak azoknak érdemes most megfontolnia, akik éppen most szeretnék megvalósítani lakáscéljukat, hanem azoknak is, akik már meglévő kölcsönt törlesztenek. Nekik érdemes felülvizsgálni aktuális hitelüket, és összevetni a ma elérhető ajánlatokkal.


Egy esetleges hitelkiváltáskor fizetendő előtörlesztési díj ellenére is megérheti kiváltani tartozásukat, amennyiben ezzel jelentősebb pénzügyi előnyre tesznek szert. Ez adódhat abból, hogy olcsóbb konstrukciót találnak, de előnyösebb helyzetbe kerülhetnek úgy is, hogy azonos, vagy legalább közel azonos kamatokkal hosszabb távra rögzíthetik törlesztőrészletüket.

Kapcsolódó kalkulátoraink:

Mennyi adót kell fizetni albérlet kiadásakor?

Mennyi illetéket kell fizetni ingatlan vásárlásakor 2017-ben?

Hogyan jutok egyszer én is saját lakáshoz?

Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor 2017-ben?

Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások, igényelhetők a diákhitelek

Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások és igényelhetők a diákhitelek - mondta a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2021. 08. 24. 05:00
Megosztás:

Ősztől újra törlesztene a még moratóriumban lévők nagy többsége

Pozitív, jövőközpontú és a problémák megoldására irányuló kommunikációt várnak a pénzügyi szolgáltatójuktól a lakossági ügyfelek a koronavírus-járvány okozta új környezetben – derül ki a CIB Bank nemrégiben a saját ügyfélkörében elvégzett online kutatásából. Az immár második alkalommal elvégzett felmérés alapján a válaszadók legnagyobb félelme változatlanul az, hogy egy családtagjuk elkapja a koronavírust, miközben az anyagi biztonságért inkább a fiatalabb, az egészségéért pedig az idősebb generáció aggódik jobban. A CIB Bank még hitelmoratóriumban lévő lakossági ügyfeleinek többsége szeptember után inkább már újra törlesztene.
2021. 08. 23. 23:00
Megosztás:

Hitelt vesz föl az Opus a Titász megvásárlásához

Az Opus Energy Kft. 50 milliárd forint hitelt vesz föl az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. (Titász) megvásárlásához - olvasható a tulajdonos Opus Global Nyrt. közleményében, amelyet szombaton tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 21. 19:00
Megosztás:

Egyre t9bb hitelt vesznek fel a magyarok

A második negyedévben 657 milliárd forinttal nőtt a háztartások nettó pénzügyi vagyona, amiből 433 milliárd forintot a friss megtakarítások, 213 milliárd forintot a piaci hozamok adtak - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adataiból. A negyedév során a megtakarítások 11,3 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbitól, amivel szemben a vállalt kötelezettségek összege 47,3 százalékos éves növekedése áll az első negyedévi 20,4 százalék után. A 433 milliárd forint nettó megtakarítás 2017 eleje óta a legkisebb volt.
2021. 08. 19. 05:30
Megosztás:

5 millió forint pénzügyi előnyt jelenthet a kamatmentes csok-hitel bevezetése

Novák Katalin keddi bejelentése alapján lakásépítésre és új lakások vásárlására kamatmentessé válik októbertől a csok-hitel. Ennek feltétele, hogy az ingatlan alacsony energiaigényű legyen és igénybe kell venni a lakáscél megvalósításához az MNB “zöld” lakáshitelét is, ami várhatóan ugyancsak októbertől lesz elérhető. A két kedvezményes kölcsön bevezetését követően egy 60 millió forint értékű új lakás megvásárlása 8 millió forinttal kerülhet kevesebbe a Bankmonitor számításai szerint.
2021. 08. 17. 23:00
Megosztás:

A hitelfelvételnél a nők a megfontoltabbak

Bár a money.hu statisztikái szerint a Hitelintéző szolgáltatást igénybe vevők között a hölgyek körében magasabb a hitellel már rendelkezők aránya, ám ez leginkább a diákhiteleknek köszönhető.
2021. 08. 17. 02:00
Megosztás:

Jön az iskolakezdés, mélyen a zsebbe kell nyúlni - akad megoldás

A pandémia előtti években az augusztus a személyi kölcsönök terén pörgős időszakot jelentett, sok háztartás az iskolakezdés előtti jelentős kiadásait hitelből finanszírozta. Az elmúlt években már a karácsonyi időszakot is meghaladta a kölcsönök folyósítása. A hitelfelvételben gondolkodóknak jó hír, hogy a versenynek köszönhetően az MNB kamatemelése még csak minimális mértékben látszik meg a banki személyi hitel ajánlatokon.
2021. 08. 11. 21:00
Megosztás:

Gyülekeznek a fellegek a lakossági hitelpiac fölött?

Eddigi legalacsonyabb értékét vette fel júliusban a Bank360 Lakossági Hitelkeresleti Index, mely a nagyobb lakossági hiteltípusok iránti online keresletet méri. Bár a babaváró kölcsön és a lakáshitelek iránti online érdeklődés nőtt, a személyi kölcsönök iránti kereslet gyengülése a mélybe rántotta a mutatót.
2021. 08. 11. 16:00
Megosztás:

A jelzáloghitelpiac további növekedését várja a Duna House

A jelzáloghitelpiac az első félévben 34 százalékkal haladta meg az előző évi volument, amely az előzetesen várt 20 százalékos növekedést is felülmúlja. A Duna House szerint a második félévben, amely szinte kivétel nélkül mindig az erősebb félév a hitelpiacon, hasonló tendenciák várhatók, és így a tavaly kihelyezett 928 milliárd forintnyi jelzáloghitel után 2021-ben szinte biztosan eléri a piac az 1000 milliárd forintos határt, illetve az előrejelzés szerint meghaladhatja az 1200 milliárd forintot is. A jelzáloghitelpiacot az otthonteremtési támogatások intenzív kereslete mellett az ősszel várhatóan újra felfutó ingatlanpiaci adásvételek is erősíthetik.
2021. 08. 08. 13:00
Megosztás:

Biztosra mennek a hiteligénylők

Márciustól kezdve erős felfutásban van a hazai hitelpiac, minden harmadik magyar háztartás törleszt legalább egyfajta hitelt. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján több mint 364 milliárd forint értékű jelzáloghitel realizálódott a piacon 2021 második negyedévében, féléves szinten pedig közel 600 milliárd forintot helyeztek már ki. A Duna House Pénzügyek által közvetített hiteltranzakciók alapján az ügyfelek átlagosan 17,8 millió forintot igényelnek lakáskölcsönként, jellemzően hosszú kamatperiódusú konstrukcióban, az esetek 65%-ában pedig hitelügyintézői segítséget kérnek.
2021. 08. 06. 14:00
Megosztás:

Új csúcsra jutott a lakáshitelezés: 136,4 milliárd forint egy hónap alatt!

Júniusban eddig sosem látott összeget, 136,4 milliárd forint lakáshitelt vettek fel az emberek a bankokból - nyolc éve egy év alatt helyeztek ki a bankok annyi lakáshitelt, mint idén tavasszal egy-egy hónapban.Bár a piac már számolt az MNB kamatemelésével, a lakáshitelpiacon – miként azt a money.hu előre jelezte – a kamatemelés automatikus érvényesülésének gátat szabott a banki verseny. Kamatelőnye miatt egyértelműen a 10 évre fixált kölcsönök vették át a vezető szerepet a folyósításokban az idén.
2021. 08. 03. 20:00
Megosztás:

Rezsicsökkentésbe kezd a lakáspiac

Nagyon kedvező hitelkonstrukció bevezetésével üzen hadat az energiazabáló lakásoknak és élénkíti a takarékos ingatlanok piacát a jegybank. Bár az ősztől elérhető zöld lakáshitel pontos részletei még nem ismertek, a legfontosabb paraméterekből látható, hogy nagyon-nagyon kedvező konstrukció lép a piacra – az ügyfelek 10 millió forintonként durván 45 ezer forintos törlesztéssel számolhatnak, ami akár milliós megtakarítást jelenthet a hitelfelvevőknek. Ugyanakkor a korszerű lakásokra kínált zöld hitel miatt markánsabban kettéválhat az új és használt lakásokra kínált hitelek kamata, s ez hatással lehet a használt lakások piaci árára is.
2021. 08. 01. 07:00
Megosztás:

23,5 milliós lakáshitel is elérhető 20 évre a májusi átlagbérrel

431 560 forint volt az átlagos bruttó kereset májusban Magyarországon, a mediánbér (tehát, amelynél ugyanannyian kerestek többet, mint kevesebbet) pedig 332 690 forint volt. Ez az átlagbér esetében 287 ezer forintos nettót jelentett, a mediánbér esetén pedig 221 ezer forintot.
2021. 08. 01. 05:00
Megosztás:

Fejtörést okozhat az idei évben a hitelmoratórium lejárata és az építőipari körbetartozások

Nem következett be ugyan a hitelbiztosítók által prognosztizált 10-20%-os növekedés a felszámolási és a csődeljárások tekintetében a tavalyi évben, az építőipari körbetartozások és a hitelmoratórium lejárta miatt azonban még idén sem lélegezhetnek fel az érintett vállalkozások. A hitelbiztosítások jelentős segítséget adhatnak a cégeknek, ehhez azonban komoly erőforrásokra van szükség. Előnyei ellenére az üzleti vállalkozások körében mindössze 5%-os a hitelbiztosítások aránya, szemben az Ausztriában mért 80%-kal.
2021. 07. 30. 11:00
Megosztás:

Máris itt a jegybanki kamatemelés hatása: drágulnak a forintosított devizahitelek augusztusban!

Az alapkamat emelésének hatása relatív gyorsan begyűrűzik a változó kamatozású hitelek árazásába, emiatt az augusztusban forduló forintosított devizahitelesek kamata 0,54 százalékponttal fog nőni. Ráadásul a kamatnövekedés 2020. év eleje óta ennél jóval magasabb, már meghaladja az 1 százalékpontot. Mindezt azonban elfedheti a hitelmoratórium, így a következményekkel sokan csak később szembesülnek majd.
2021. 07. 30. 08:00
Megosztás:

Új lendületet kapott a vállalati hitelezés

Felélénkítette a Széchenyi Kártya Program GO! a vállalkozási hitelek piacát. Az OTP Banknál néhány hét alatt már csaknem ezer vállalkozás nyújtott be hitelkérelmet az államilag támogatott, kevesebb mint 0,5 százalékos kamattal elérhető kölcsönökre. A hitelintézet július 1-je óta már több mint 11 milliárd forintnyi hitel összegre kötött szerződést a megújult program keretében.
2021. 07. 29. 07:00
Megosztás:

Nőhet az újlakások ára a mindennél kedvezőbb lakáshitellel

Új hitelprogramot hirdetett meg az MNB októbertől: a Zöld Otthon Program legfeljebb 2,5 százalékos kamat mellett kínál lakáshitelt mindazoknak, akik magas energiahatékonyságú, legalább BB besorolású, zöld szempontoknak megfelelő házat építenének vagy új ingatlant vásárolnának. Kiss Tamás, a GV Hitelközpont országos hitelközvetítő hálózat értékesítési vezetője arról beszélt, a bejelentés hatására sokan kivárnak a lakásvétellel, ugyanakkor aki használt ingatlant szeretne venni, annak teljesen felesleges a tranzakciót halogatni. A szakértő hozzátette, nőni fog a kereslet az újlakás-piacon, ennek hatására pedig az árak is emelkedhetnek majd.
2021. 07. 23. 16:00
Megosztás:

Rengeteg családnak segíthet a zöld lakáshitelprogram

Családok tízezreit segítheti kedvező kamatozású otthonteremtési kölcsönnel a júliusban meghirdetett zöld lakáshitelprogram - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken az MTI-vel.
2021. 07. 18. 01:00
Megosztás:

Elindult a Széchenyi újraindítási hitelek folyósítása az Erste Banknál

Elindult a Széchenyi újraindítási hitelek folyósítása az Erste Banknál is, az első 5 millió forintot egy áruszállítással foglalkozó egyéni vállalkozó ügyfelének nyújtották - közölte a pénzintézet az MTI-vel.
2021. 07. 17. 11:00
Megosztás:

1,5-2 millió forintba kerül egy 10 milliós lakáshitelnél, hogy ne rettegj a kamatemeléstől

Kamatemelési ciklusba kezdett az MNB, így még inkább fontossá vált, hogy a hitelfelvevők megfontolják, milyen hosszú kamatperiódussal vesznek fel hitelt. A Bank360 elemzői 10 millió forintos lakáshitelek esetén vizsgálták meg, hogy milyen különbségek vannak a változó és a különböző időszakokra fixált kamatperiódusú ajánlatok között.
2021. 07. 15. 07:30
Megosztás: