K&H: képben vannak a magyarok

A magyarok nagy része reálisan látja a közlekedésben várható technológiai fejlődést - derül ki a K&H biztos jövő indexéből. Az elektromos kerékpárok és hibrid autók pár éven belüli elterjedésére például a magyarok közel fele számít. Bár az önvezető autók térnyerésében egyre többen bíznak, magas a kételkedők aránya is: a magyarok 12 százaléka szerint ezek az autók kudarcot vallanak majd.

K&H: képben vannak a magyarok

Nap mint nap hallani a közlekedésben várható változásokról, köztük a hibrid és villanyautókról, valamint az autonóm és robotok vezette járművekről. A K&H biztos jövő indexének harmadik negyedéves eredményei szerint a magyarok nagy része tisztában van a különböző technológiai megoldások fejlődésével.

A megkérdezettek közel fele szerint a következő pár évben az elektromos rásegítéssel működő kerékpárok, valamint a hagyományos és elektromos motorral szerelt, úgynevezett hibrid autók elterjedése a legvalószínűbb. A korábbi felméréshez képest fontos változás, hogy míg 2015-ben a hibridek elterjedését 41 százalék tartotta valószínűnek, 2016-ban már 46 százalékos volt az arányuk. A hibrid autók elterjedésében az átlagnál nagyobb arányban bíznak a férfiak, a budapestiek és a magasabb végzettségűek. A képzeletbeli dobogó harmadik helyére a magától beparkoló autók kerültek: a megkérdezettek 40 százaléka szerint ezek is mindennaposak lesznek a következő években.

Mit hoznak a következő évtizedek?

A tisztán elektromos autók csak a válaszadók negyede szerint terjedhetnek el pár éven belül, 59 százalékuk úgy véli, ehhez évtizedekre van szükség. Még kevesebben, mindössze 16 százalék lát esélyt a sofőr nélkül közlekedő - önvezető - autók elterjedésére a következő években, igaz, arányuk 2015-ben még csak 10 százalék volt. A többség - a megkérdezettek 41 százaléka - évtizedes távlatban látja reálisnak azt, hogy az önvezető autók mindennapossá váljanak az utakon. Ugyanakkor jelentős, 31 százalékos volt azoknak az aránya, akik szerint az önvezető autókat kevesen fogják használni.

A technológiai fejlődésen alapuló új közlekedési megoldások (elektromos rásegítésű kerékpár, magától parkoló autó, hibrid és tisztán elektromos autó) kevesek szerint vallanak majd kudarcot, ugyanakkor az önvezető autókkal szemben szkeptikusak a legtöbben: 12 százalékuk szerint nem hoz majd áttörő sikert ez a fajta technológiai újítás.  

Eltűnhetnek a hagyományos autóbiztosítások?

Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese, és a társaság nem-életbiztosítási vezetője szerint a felmérés azt mutatja, hogy a magyarok többsége reálisan látja a különböző megoldások várható elterjedését. A szakember szerint nehéz pontos prognózist adni a jövőre nézve, mert nagyon gyors a fejlődés.

„Várhatóan 2020-ig a legnagyobb autógyártók megjelennek a saját intelligens megoldásaikkal. Fontos azonban, hogy az önvezető járművek elterjedését megalapozó megoldások térnyeréséhez szükség van a pontos jogi szabályozásra, amelynek első rendelkezései már 2020-ra megszülethetnek. Mindemellett az autók közötti kommunikációt lehetővé tevő rendszerek is kísérleti fázisban vannak, és további fejlesztésükre van szükség” - mondta Kaszab Attila.

A szakember szerint a közlekedésben várható változások a biztosítási piacot is kihívás elé állítják, egyben lehetőséget is nyújtanak a szektornak. A K&H arra számít, hogy következő évtizedekben a klasszikus gépjármű-biztosítások átalakulnak: helyüket teljes körű szolgáltatásokon alapuló konstrukciók vehetik át. A rendkívül gyors fejlődéssel a biztosítási piac szereplőinek lépést kell tartania, különben könnyen jelentős versenyhátrányba kerülhetnek.

Kapcsolódó kalkulátorok:

Traffipax - mekkora büntetésre számíthatok? - kalkulátor

Gépkocsi fogyasztási költség kalkulátor

Mekkora az esélye, hogy az én autómat lopják el? - kalkulátor

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás: