A világ 13. legnépszerűbb úti célja a VII. kerület

A VII. kerület a világ 13. legnépszerűbb úti célja, de tévhit, hogy a turisták többsége csak bulizni érkezik a magyar fővárosba. A külföldi vendégek átlagosan 3 napot töltenek Budapesten, és az itt tartózkodásuk alatt körülbelül 93-95 ezer forintot költenek – derült ki a lakás-menedzsmenttel foglalkozó magyar startup, a Let Me Inn elemzéséből. A másfél éve indított vállalkozás már a nyugat-európai terjeszkedést készíti elő.

A világ 13. legnépszerűbb úti célja a VII. kerület

A Budapestre érkező turisták átlagosan 2,7 napot töltenek a városban: a legtöbben elsősorban Bécset választják úti célként, és utána látogatnak el a magyar fővárosba. Aki viszont járt már nálunk, az a következő alkalommal elsődleges desztinációként gondol Budapestre. A legtöbb vendég várakozásait ugyanis magasan felülmúlja a város: nemcsak szebbnek tartják, de az elérhető szolgáltatásokkal és a hangulattal is elégedettebbek.

„Volt olyan, aki először csak kíváncsiságból érkezett hozzánk, de annyira tetszett neki a város, hogy nem sokkal később itt ünnepelte a születésnapját és a házassági évfordulóját is. A vendégektől egyre pozitívabb visszajelzések érkeznek, hiszen a város érezhetően fejlődik, és ez már a nyugati turistáknak is feltűnt. Izgalmasabb helyszínnek tartják, mint például Prágát. Ha röviden össze kellene foglalni, akkor azt mondanám, hogy sokak szerint Budapest lett Kelet-Európa Berlinje. És nemcsak az éjszakai élet, hanem a kultúra miatt is” – meséli Dencz Bálint, a Let Me Inn egyik alapítója.

A másfél évvel ezelőtt indított lakás-menedzsment szolgáltatás alapítóinak tapasztalata alapján a magyar fővárosba látogató turisták által leginkább kedvelt kerületek az V., a VI. és a VII. kerületek, de a budai rakpart is népszerű. Mindezt alátámasztja az Airbnb 2015-ben közzétett kutatása, amely alapján a szolgáltatást választó turisták körében a világ 13. legnépszerűbb úti célja Budapest VII. kerülete.

Lakáskiadás – terhek nélkül


Eleinte egyetlen lakással kezdték a működést, ma már közel 40 apartmannal foglalkoznak párhuzamosan: a Let Me Inn alapítói másfél évvel ezelőtt arra kerestek megoldást, miként enyhíthetik a rövid távú (maximum 5-6 napos) lakáskiadással foglalkozók mindennapos terheit. Segítenek azoknak, akik nem akarnak vagy nem tudnak a kulcsátadással, a takarítással és az adminisztratív teendőkkel foglalkozni. A tapasztalatok szerint az ezzel járó tevékenység akár heti 15-20 órát is elvehet a tulajdonos életéből, amennyiben mindent maga szeretne végezni. A lakásokat hetente két alkalommal takarítják és karbantartják, így az amortizáció - amitől sokan a lakáskiadás során tartanak - elenyésző.

„Jelenleg körülbelül 8 ezer kiadó lakás van Budapesten. Az Airbnb népszerűségével egyidőben a magyar fővárosban is jelentősen emelkedett azok száma, akik rövid távon adják ki lakásukat. A mi megoldásunkkal körülbelül 20 százalékkal magasabb nyereséget realizálhatnak a tulajdonosok, mint a hosszú távú kiadással” – magyarázza Juhász Réka, a Let Me Inn társalapítója.

Az Airbnb nem jelent számukra konkurenciát, hiszen az ügyfelek többsége azok közül kerül ki, akik a szolgáltatáson keresztül bérelnek lakást. Sőt, sokan kifejezetten az Airbnb-jellegű lakásokat keresik, hiszen itt a vendég jellemzően minden alkalommal gazdagodik az adott városra jellemző autentikus élménnyel, tapasztalattal.  

A vendégek több mint 60 százaléka Európából érkezik


2015 májusa óta folyamatosan növekszik a Let Me Inn által kezelt lakások száma (a következő negyedévre szeretnék duplázni a kezelt lakások számát), és a lakásukat kiadó ügyfeleik negyede külföldi. A vendégek számát illetően a kevésbé forgalmas hónapokban is nagyjából 500 vendég érkezik, akiknek mindössze 5 százaléka magyar, 60-70 százalékuk más európai országból érkezik, a többiek pedig Európán kívülről. A vendégek átlagosan 3 napot töltenek Budapesten, és az itt tartózkodásuk alatt kb. 93-95 ezer forintot költenek a repülőjegyen és a szállásdíjon kívül.

A Let Me Inn kizárólag magán-befektetői forrásokkal indult, ma pedig már a második körös befektetésre készülnek, amelyre tervezetten tavasz elején kerülhet sor. A távlati céljaik között a nemzetközi terjeszkedés is szerepel: Budapest után Párizs, Amszterdam és Bécs is a desztinációk között szerepel. 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Nagy bírságot kapott a booking.com

Oroszország monopóliumellenes hatósága 1,3 milliárd rubel (17,52 millió dollár) bírságot szabott ki a Booking.com szállodafoglalási online szolgáltatóra a monopóliumellenes törvények megsértéséért - közölte a felügyelet csütörtökön.
2021. 08. 28. 05:00
Megosztás:

A nyaralókban telelők verik fel az árakat az üdülőövezetekben

Drasztikus áremelkedés zajlik a nyaralóövezetekben a pandémia első hulláma óta, legutóbb a Velencei-tavi ingatlanok drágultak jelentősen, de a Balaton déli partján épült újlakások már jelenleg is kiugróan magas négyzetméterárai is tovább nőhetnek a jövőben. Az árakat a kereslet húzza felfelé: minden üdülőövezet kedvelt célpontja lett a befektetőknek, de nagyon jellemzővé vált az is, hogy a fővárosi, városi agglomerációk helyett inkább nyaralókba költöznek ki az ingatlantulajdonosok – mutat rá az OTP Ingatlanpont friss elemzésben. A nyaralóövezetekben minden ingatlantípus iránt jelentős kereslet mutatkozik, a telkek, felújításra szoruló ingatlanok az építőanyagok drágulása és a szakemberhiány ellenére is keresettek.
2021. 08. 19. 17:00
Megosztás:

A Hyatt felvásárolja az Apple Leisure Groupot

A Hyatt Hotels Corporation bejelentette, hogy végleges megállapodást kötött egy vezető luxusüdülő-kezelési, utazási és vendéglátási szolgáltatásokat nyújtó vállalatcsoport, az Apple Leisure Group (ALG) készpénzben történő felvásárlásáról 2,7 milliárd dollárért. Az ügylet zárására várhatóan 2021 negyedik negyedévében kerül sor - közölte a cég az MTI-vel szerdán.
2021. 08. 19. 00:05
Megosztás:

A külföldön nyaralók 40 százaléka Horvátországot célozza meg

A koronavírus miatt a magyarok többsége óvatosan tervezte idei nyaralását: a külföldi utazást választók többsége közeli célpontot célzott meg. A Netrisk.hu már megkötött utasbiztosításai alapján megállapítható, hogy júliusban a célországok közül messze Horvátországba utaztak a legtöbben, 40 százaléknyian, miközben az olasz és görög nyaralást választók aránya 11, illetve 10 százalék volt. Az Európán kívüli utazások aránya alig érte el az 1 százalékot.
2021. 08. 17. 18:00
Megosztás:

Tarolhat a főváros augusztus 20-án

Feltámad Budapest: Siófok és Hajdúszoboszló után a fővárosba foglalt szállást a legtöbb vendég az államalapítás ünnepének idejére a Szallas.hu adatai szerint. Az átlagos foglalási hossz 3 éjszaka és átlagosan 10 ezer forintot fizetünk éjszakánként egy főre. Biztosra mentünk: a nyárzáró hosszú hétvégét átlagosan 2 hónappal előre lefoglaltuk.
2021. 08. 15. 06:00
Megosztás:

Leginkább belföldön nyaralnak idén – de sokan hagyták utolsó pillanatra a tervezést

A megkérdezettek több mint fele tölti belföldön idei nyaralását, de közel 45 százalékuk utolsó pillanatra hagyta ennek megtervezését – derül ki az OTP Pénztárszolgáltató megbízásából a Szeretlekmagyarország.hu által készített felmérésből. A belföldön nyaralók pénzügyileg is tudatosabban készültek az átlagban 4-7 naposra tervezett üdülésre, a megkérdezettek több mint harmada fogja felhasználni ehhez SZÉP-kártya juttatását is.
2021. 08. 11. 22:00
Megosztás:

A hétvégén csak belépésre használható a röszkei közúti határátkelőhely

A Nyugat-Európa felé tartó forgalom gördülékenyebb kezelése érdekében szombaton és vasárnap 7 és 19 óra között csak a belépőforgalom használhatja a röszkei közúti határátkelőhelyet - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t. A kilépő utasok a röszkei autópálya-határátkelőhelyen mehetnek át Szerbiába.
2021. 08. 07. 01:00
Megosztás:

A BGYH tulajdonába került a Rác fürdő

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. tulajdonába került a Rác fürdő és a mellé épült szálloda; a fürdő jövőre megnyithat - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-t.
2021. 08. 06. 05:30
Megosztás:

Magyarországra hozza a TRIBE hotelmárkát az Accor

Közép Európa első TRIBE hoteljét valósítja meg közösen az Accor, a világ vezető szállodacsoportja és a Futureal, a kelet-közép-európai régió egyik legnagyobb ingatlanfejlesztője. A 250 szobás hotel Budapesten, várhatóan 2023 végén nyitja meg kapuit. A projekt új korszakot jelent a Futureal számára, mivel a vállalat ezzel az együttműködéssel lép be a szállodafejlesztési szektorba.
2021. 08. 04. 05:30
Megosztás:

Rekordot dönthet júliusban a belföldi turizmus

A tavaly belföldi rekordot hozó nyári hónapok után idén júliusban tovább emelkedett a vendégéjszakák száma Magyarországon - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese szerdán Zalakaroson.
2021. 07. 29. 05:00
Megosztás:

A tavalyi év turizmusát látványosan lehúzta a járvány

A koronavírus okozta járvány és az ezzel összefüggő korlátozó intézkedések 2020 jelentős részében markáns visszaesést okoztak a magyarországi turizmus és vendéglátás szinte minden szegmensében, ennek hatására a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás bruttó hozzáadott értéke az előzetes becslések alapján 32 százalékkal csökkent az előző évhez képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, Helyzetkép a turizmus, vendéglátás ágazatról 2020 című kiadványából.
2021. 07. 27. 16:00
Megosztás:

Újranyithat a bezárt négy velencei-tavi strand

Ismét megnyithat a Velencei-tónál az a négy strand, amelynek a működési engedélyét a víz minősége miatt a múlt héten felfüggesztették.
2021. 07. 27. 15:00
Megosztás:

Megnyílt az Egri Országos Akvarell Triennále

Több mint száz alkotó 170 művét láthatják az érdeklődők az IV. Egri Országos Akvarell Triennálén, amely Áttetsző világ címmel nyílt meg szombaton a Kepes Intézetben, ahol a triennále megújítása érdekében megállapodás is létre jött.
2021. 07. 25. 13:00
Megosztás:

Augusztus elején rendezik az Auer fesztivált Veszprémben

Nemzetközi zenei fesztivállal tiszteleg Veszprém városa és a Mendelssohn Kamarazenekar Auer Lipót (1845-1930) hegedűművész, a város világhírű szülöttének emléke előtt augusztus 3. és 8. között.
2021. 07. 25. 10:00
Megosztás:

Hamarosan nyit a római-parti szabadstrand

Jövő pénteken nyit a római-parti szabadstrand - írta a III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja pénteken.
2021. 07. 25. 05:00
Megosztás:

Négy velencei-tavi strand szünetel

Felfüggesztette a Velencei-tó déli partján négy strand működését a Fejér Megyei Kormányhivatal a vízminőség romlása miatt. Egyelőre nem fogadhat fürdőzőket a Drótszamár Park és Kemping Strand, a Velence Resort & Spa, az Agárd Napsugár Strand és a Gárdony Tini Strand.
2021. 07. 24. 07:00
Megosztás:

Sokkal több magyar utazott horvátba mint tavaly

A múlt év hasonló időszakához képest 90 százalékkal több magyar turista látogatott eddig Horvátországba, leginkább a szállodákban emelkedett a foglalásuk - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviseletének igazgatója pénteken az MTI-t.
2021. 07. 24. 00:05
Megosztás:

Így lehet gyorsabban átlépni a horvát határt

Csökkenhet a Magyarország felől Horvátországba utazók várakozási ideje a határon - írta a rendőrség honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken, azt javasolva, hogy a szomszédos országba utazók regisztráljanak az erre a célra létrehozott oldalon a könnyebb és gyorsabb átjutás érdekében.
2021. 07. 19. 02:00
Megosztás:

Életveszélyes hegyi utakra vezet a Google térképe

Skót hegymászó szervezetek hevesen kritizálják a Google-t, véleményük szerint ugyanis térképe potenciálisan életveszélyes útvonalakat ajánl a Ben Nevisre és egyéb hegycsúcsokra tartó túrázóknak, és az embereket sziklaszirtekre irányítja.
2021. 07. 17. 23:00
Megosztás:

Vigyázat: fokozott veszélyt jelentenek a kibertámadók az Európában nyaralókra

Egyre intenzívebb a kiberbiztonsági fenyegetés az európai országokban – derült ki az IT-biztonsági megoldásokat gyártó Kaspersky felméréséből. Az utazástervezéskor különösen a bizalmas céges adatokat kezelő vezetőknek érdemes tudni, hogy amíg Délkelet-Európában a legkockázatosabb online banki tranzakciókat végezni, addig az Apple-felhasználókra elsősorban nyugaton vadásznak leginkább a kiberbűnözők. A hazánkban is egyre gyakoribb web-alapú támadások, valamint zsarolóvírusok miatt pedig a belföldi nyaraláskor is érdemes fokozottan óvatosnak lenni.
2021. 07. 15. 11:00
Megosztás: