Barack Obama elnöksége alatt romlott az orosz-amerikai viszony

Barack Obama elnöksége alatt az amerikai kormányzat lerombolta az Egyesült Államok és Oroszország kapcsolatait, de Moszkva abban bízik, hogy az új washingtoni vezetés kész kivenni a részét a kétoldalú viszony javításából - közölte Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök csütörtök esti Facebook-bejegyzésében.

Barack Obama elnöksége alatt romlott az orosz-amerikai viszony

Medvegyev Obama elnökségének utolsó napján közzétett értékelése szerint a távozó adminisztráció munkájának egyenlege "rendkívül ellentmondásos". Megszólalását azzal indokolta, hogy sok eseménynek maga is közvetlen részese volt.
       
Az orosz kormányfő a pozitívumok között emelte ki, hogy a két országnak sikerült közösen megoldania egy sor komoly nemzetközi problémát; a többi között szerződést írtak alá a nukleáris fegyverek csökkentéséről, vezető szerepet játszottak az iráni nukleáris program korlátozásában, és Szíriában elérték a vegyi fegyverek megsemmisítését.
       
Ugyanakkor rámutatott, hogy a második elnöki ciklus végére az orosz-amerikai kapcsolatok "teljességgel degradálódtak".
     

"Obama adminisztrációja lerombolta az Egyesült Államok és Oroszország viszonyát, több évtized óta a legalacsonyabb pontra szállítva le őket. Ez a fő külpolitikai hibája, amely örökre hátramarad a történelemben" - írta Medvegyev.
   
"Nem tudjuk, hogyan fogja alakítani viszonyát országunkkal az új amerikai adminisztráció. De számítunk az észszerűségre. És készek vagyunk az út ránk eső részét megtenni a kapcsolatok javulása érdekében" - tette hozzá.
   
Medvegyev az amerikai vezetés szemére vetette, hogy gyakorlatilag az összes világfolyamatot irányítani akarta, "szemérmetlenül beavatkozva" más országok belügyeibe, egyszerre több idegen területen háborúzva,
   
"Irak, +arab tavasz+, Ukrajna, Szíria  - íme az elmúlt évek kalandjainak csak részleges listája" - fogalmazott a politikus, aki arról nem tett említést, hogy utóbbi két konfliktusban Oroszországnak is van szerepe.
   
Értékelése szerint ezek a beavatkozások a politikai rendszer széteséséhez vezettek ezekben az országokban, ami több tízezer áldozattal járt. Felhívta a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államok nemzetközi lépéseit tulajdon érekeivel magyarázta, de ez az érv "más országok számára nem tűnik vitathatatlannak". Úgy vélte, ez arról árulkodik, hogy Washington a saját érdekeit sem fogta fel.
   
Medvegyev megfogalmazása szerint az Obama-kormányzat "rövidlátónak" bizonyult az Oroszországgal való viszonyában, figyelmen kívül hagyva, hogy az "nem banánköztársaság".
   
"Az ilyen beszédmód megengedhetetlen egy olyan országgal szemben, amely az ENSZ BT állandó tagja, Olyan ország, amely az Egyesült Államokéval egyenlő védelmi potenciállal rendelkezik" - érvelt a kormányfő.
   
Hozzáfűzte, hogy a kétoldalú viszonytól függ a legfontosabb nemzetközi kezdeményezés sorsa, és hogy a két ország köteles nem megfeledkezni a közös felelősségéről, ami az Obama-kormányzatból hiányzott.
    

Dmitrij Medvegyev sérelmezte, hogy a távozó elnök alatt "példátlan méreteket öltött" az Oroszországra gyakorolt nyomás. Felemlegette a gazdasági szankciókat, "amelyek senkinek semmit nem használtak" és azt, hogy Washington gyakorlatilag megszüntette a kétoldalú együttműködést. Kifogásolta az orosz tisztségviselők és üzletemberek amerikai beutazásának tilalmát, amivel Washington lezárta az együttműködés lehetőségét, "a nyers erőre, a kemény nyomásra" alapozva.
   
Megítélése szerint ilyen lépések még a kubai rakétaválság idején is elképzelhetetlenek voltak, pedig "akkor sokkal súlyosabb volt a helyzet".      
   
"Kinek volt haszna ebből? Senkinek. Az Egyesült Államoknak biztosan nem. Nem sikerült" - írta az orosz miniszterelnök.
    

Medvegyev 2009 és 2012 között elnöki minőségében érintkezett Obamával, majd ezt követően több nemzetközi tanácskozáson kormányfőként is többször találkozott vele, legutóbb a tavaly szeptemberi laoszi Kelet-ázsiai Csúcson.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Lengyelország ezért épít kerítést a fehérorosz határon

Lengyelország két és fél méter magas kerítést épít a fehérorosz határon a magyar-szerb határszakaszon létesített kerítés mintájára, és kétezerre emeli a határőrök támogatására kivezényelt katonák létszámát - jelentette be hétfőn Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.
2021. 08. 24. 08:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Merkel szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben

Németország támogatja, hogy újabb szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben, ha megpróbálja fegyverként használni Ukrajnával szemben az Északi Áramlat-2 gázvezetéket - jelentette ki Angela Merkel német kancellár vasárnap Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón.
2021. 08. 22. 19:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Moszkva mielőbbi tárgyalásokat sürget az afgán konfliktussal kapcsolatban

Önzésükről lemondva komoly tárgyalásba kell kezdeniük az ország leendő átmeneti koalíciós kormányáról az afganisztáni konfliktusban szembenálló feleknek - jelentette ki Zamir Kabulov, az orosz külügyminisztérium második ázsiai osztályának vezetője vasárnap a Rosszija 1 televíziónak.
2021. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Megemelkedett a koronavírusos esetek száma Obama születésnapi összejövetele után

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották - jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
2021. 08. 15. 03:00
Megosztás:

Moszkvába és Kijevbe látogat Angela Merkel

Az orosz és az ukrán fővárosban tesz hivatalos látogatást a jövő héten Angela Merkel német kancellár - jelentették be pénteken Berlinben.
2021. 08. 14. 15:00
Megosztás: