Trump felgyorsítja két olajvezeték építési tervét

Donald Trump amerikai elnök kedden, a Fehér Házban aláírta azt az elnöki rendeletet, amely két olajvezeték építési tervének felgyorsítását írja elő.

Trump felgyorsítja két olajvezeték építési tervét

Az egyik olajvezeték a Kanada felől induló, és Kanadával közösen építendő Keystone XL, a másik az amerikai szövetségi államokon végighúzódó Dakota.    


Az elnöki rendeletben Trump rögzítette azt is, hogy a vezetékek építésekor kötelezően amerikai munkásokat kell alkalmazni.
   
A rendeletek aláírása után újságíróknak leszögezte: a Keystone XL-re vonatkozó államközi megállapodás-tervezet néhány elemét újra kell tárgyalni, s ha a módosításokba a kanadaiak beleegyeznek, akkor megépítik. Trump hangsúlyozta, 28 ezer új munkahelyet teremt a nagyszabású építkezés.
   
A Dakotáról leszögezte: ennek a szerződéses feltételeit az érintett amerikai szerveknek és cégeknek egymás között kell majd áttekinteniük.
   
Donald Trump arról is döntött, hogy kizárólag az Egyesült Államokban gyártott acélból készülhetnek az amerikai területen lefektetésre kerülő olajvezetékek. Az amerikai elnök azt mondta, hogy ez a döntés "sok embernek ad munkát az acéliparban".    

Mindkét olajvezeték megépítése hosszú idő óta viták kereszttüzében áll.
A csaknem 1900 kilométer hosszan húzódó, magánvállalkozásban építendő Keystone XL a kanadai Albertából szállítaná az olajat Nebraskába, ahol csatlakozna egy már meglévő olajvezetékhez. Az erről szóló megállapodást még George W. Bush elnök írta alá, de 2015-ben Obama elnök elvetette a tervet.
   
A Dakota teljes egészében amerikai területen épülne, Észak-Dakotából indulva Dél-Dakotán és Iowán keresztül Illinois államig érne. A 3,8 milliárd dolláros beruházás csaknem végig magánterületen épül, ám a Dakotában élő sziú indiánok és az őket támogató környezetvédők amiatt tiltakoznak, hogy temetőik és kulturális örökségük egyes részei az építkezés áldozatává válhatnak. Komoly kifogásuk az is, hogy a vezeték áthalad a Missourin, ami a folyó alsó szakaszának a tisztaságát, több millió ember biztonságot ivóvízellátását is veszélyezteti.
   
A Keystone XL-t környezetvédők korábban azért kifogásolták, mert a vezeték különösen szennyezett kőolajat szállítana a kanadai Alberta államból. A szakértők egy része szerint szerfölött veszélyes lehet ilyen típusú kőolajat szállítani Nebraska állam mezőgazdasági területein át.
   
Donald Trump kedden aláírt még egy rendelkezést a környezetvédelmi feladatok áttekintésének gyorsított eljárásáról és az elsődleges fontosságúnak ítélt infrastrukturális beruházások (autóutak, hidak, repülőterek) tervezésének megindításáról.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Megemelkedett a koronavírusos esetek száma Obama születésnapi összejövetele után

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották - jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
2021. 08. 15. 03:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek az amerikai termelői árak

Éves bázison a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek a termelői árak júliusban az Egyesült Államokban, havi bázison pedig a szolgáltatások költségeinek növekedése ért el rekordszintet a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 13. 04:30
Megosztás:

Az amerikai szenátus elfogadta az infrastruktúra csomagot

69:30 arányban jóváhagyta az amerikai Szenátus az 550 milliárd dolláros infrastruktúra csomagot.
2021. 08. 11. 13:00
Megosztás:

10 millió üres állás Amerikában, miközben 9 millió ember nem talál munkát

A relatíve magas munkanélküliségi ráta meglehetősen torz képet ad az amerikai munkaerőpiac jelenlegi helyzetéről. A legfrissebb statisztikák szerint májusban és júniusban ismét több volt a betöltetlen állások száma Amerikában, mint a munkanélküli embereké.
2021. 08. 10. 17:00
Megosztás:

További szankciókra számíthat Fehéroroszország

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök újraválasztásának egyéves évfordulója alkalmából az Egyesült Államok újabb szankciókat vezet be Fehéroroszországgal szemben - derül ki Joe Biden amerikai elnök hétfői bejelentéséből.
2021. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Nőtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség az USA-ban

A vártnál nagyobb mértékben nőtt júliusban a foglalkoztatottak száma és szintén a vártnál nagyobbat csökkent a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics pénteki jelentése alapján.
2021. 08. 07. 20:00
Megosztás: