Több százezren tüntettek Washingtonban

Több százezren tüntettek pénteken az amerikai fővárosban az abortusz ellen. A tüntetőkhöz csatlakozott, és beszédet mondott előttük Mike Pence alelnök is.

Több százezren tüntettek Washingtonban

Washingtonban 1974, az abortuszt legalizáló Roe/Wade törvény elfogadása óta, minden évben januárban megrendezik a "Menet az életért" nevű, abortuszellenes felvonulást. A korábbi évekkel ellentétben az idén sokkal többen vettek részt a Capitolium előtti óriási téren, a Mall-on tartott demonstráción. A szervezők ötvenezres megmozdulásra kértek engedélyt, de amerikai sajtójelentések 250-350 ezer közöttire becsülik a résztvevők lélekszámát.    

Első ízben fordult elő, hogy amerikai alelnök is csatlakozott a demonstrálókhoz. Részt vett a menetben Kellyanne Conway, Donald Trump elnök tanácsadója is, Trump pedig Twitter-üzenetben biztosította támogatásáról a rendezvényt. "Minden menetelőnek üzenem: teljes támogatásomat élvezitek" - írta az elnök.     

A Washington-emlékműnél felállított szónoki emelvényre lépő Pence alelnököt viharos taps fogadta, kivált, amikor kijelentette: "most az élet győzedelmeskedik Amerikában". Az alelnök leszögezte: ez a pillanat "történelmi", amelyet mindenkinek tiszteletteljesen és átéléssel kell fogadnia. "Legyen ez a mozgalom a szereteté és ne a haragé! Legyen ez a mozgalom az együttérzésé és ne a konfrontációé!" - hangsúlyozta beszédében Mike Pence, aki indianai kormányzóként az Egyesült Államok egyik legszigorúbb abortusztörvényét írta alá.
  

Pence dicsérte Donald Trumpot, mert rendeletben tiltotta meg, hogy szövetségi támogatást folyósítsanak olyan nem-kormányzati és külföldön tevékenykedő szervezeteknek, amelyek végeznek abortuszt vagy népszerűsítik a művi terhességmegszakítást, és mert az elnök várhatóan olyan új bírót jelöl az alkotmánybíróság feladatát betöltő szövetségi legfelső bíróság tagjának, aki ellenzi az abortuszt. Bejelentette, hogy a kormányzat arra készül - a kongresszussal együttműködve -, hogy véget vessen annak a gyakorlatnak, miszerint adófizetői pénzekből támogatnak abortuszt végző intézményeket. Hozzátette: az eddig erre fordított összegeket a nők orvosi ellátásának javítására tervezik fordítani.    

Donald Trump egyik első elnöki intézkedése volt annak a rendeletnek az aláírása, amelynek értelmében megszüntetik az abortuszt végző külföldi szervezeteknek nyújtott anyagi támogatást.
   

Az abortusz ügye egyébként megosztja az amerikai társadalmat. A Gallup közvélemény-kutató intézet legutóbbi - még tavaly tavasszal - készült felmérése szerint a megkérdezettek 47 százaléka támogatja, 46 százaléka viszont elutasítja a művi terhesség-megszakítást. Az "életpártiak", vagyis az abortuszt elutasítók elsöprő többsége republikánus.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Megemelkedett a koronavírusos esetek száma Obama születésnapi összejövetele után

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották - jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
2021. 08. 15. 03:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek az amerikai termelői árak

Éves bázison a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek a termelői árak júliusban az Egyesült Államokban, havi bázison pedig a szolgáltatások költségeinek növekedése ért el rekordszintet a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 13. 04:30
Megosztás:

Az amerikai szenátus elfogadta az infrastruktúra csomagot

69:30 arányban jóváhagyta az amerikai Szenátus az 550 milliárd dolláros infrastruktúra csomagot.
2021. 08. 11. 13:00
Megosztás:

10 millió üres állás Amerikában, miközben 9 millió ember nem talál munkát

A relatíve magas munkanélküliségi ráta meglehetősen torz képet ad az amerikai munkaerőpiac jelenlegi helyzetéről. A legfrissebb statisztikák szerint májusban és júniusban ismét több volt a betöltetlen állások száma Amerikában, mint a munkanélküli embereké.
2021. 08. 10. 17:00
Megosztás:

További szankciókra számíthat Fehéroroszország

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök újraválasztásának egyéves évfordulója alkalmából az Egyesült Államok újabb szankciókat vezet be Fehéroroszországgal szemben - derül ki Joe Biden amerikai elnök hétfői bejelentéséből.
2021. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Nőtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség az USA-ban

A vártnál nagyobb mértékben nőtt júliusban a foglalkoztatottak száma és szintén a vártnál nagyobbat csökkent a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics pénteki jelentése alapján.
2021. 08. 07. 20:00
Megosztás: