Merkel sajnálattal fogadta Donald Trump rendeletét

Angela Merkel német kancellár sajnálattal fogadta, hogy Donald Trump amerikai elnök rendeletben megtiltotta több muzulmán ország állampolgárainak beutazását az Egyesült Államokba - közölte vasárnap a kancellár szóvivője.

Merkel sajnálattal fogadta Donald Trump rendeletét

Steffen Seibert közleménye szerint a német kormányfőnek az a meggyőződése, hogy senkit sem lehet a terrorizmus elleni küzdelemre hivatkozva "általános gyanú alá helyezni" származása vagy vallása miatt.
   
A genfi menekültügyi egyezmény megköveteli a nemzetközi közösség tagjaitól, hogy humanitárius okok alapján fogadjanak be háborús menekülteket. Ez kötelessége valamennyi országnak, amely csatlakozott az egyezményhez. Angela Merkel kifejtette, elmagyarázta ezt a politikát az amerikai elnöknek a szombati telefonbeszélgetésükön - áll a közleményben.
   
A német kormány megvizsgálja, hogy az amerikai elnök rendelete milyen következményekkel jár a kettős állampolgársággal rendelkező német állampolgárok számára, és azt is áttekinti, hogy adott esetben miként képviselheti az érintettek érdekeit - tette hozzá Angela Merkel szóvivője.
    

A német kancellár és az amerikai elnök közép-európai idő szerint szombaton késő délután 45 perces telefonbeszélgetést folytatott. Ez volt Angela Merkel és Donald Trump első megbeszélése. A két vezető közös közleményt adott ki a beszélgetésről, ebben hangsúlyozták, hogy a szoros német-amerikai együttműködés mindkét ország biztonságát és jólétét szolgálja, és hozzátették: mindkét félnek az a szándéka, hogy az "egyébként is kiváló bilaterális kapcsolatokat tovább mélyítsék a következő években".
   
Egyetértenek abban is, hogy a NATO-nak alapvető jelentősége van a transzatlanti kapcsolatokban, és fontos szerepe van a béke és a stabilitás megőrzésében. Közös meggyőződés, hogy a szövetségnek vállalnia kell a 21. század kihívásait, a közös védelem és a kollektív biztonság pedig a katonai kapacitások fejlesztését célzó megfelelő beruházásokat igényel, valamint "méltányos hozzájárulást valamennyi szövetséges részéről".
   
A szombati beszélgetésről kiadott közlemény szerint Angela Merkel és Donald Trump megegyezett abban, hogy intenzívebbé teszik az együttműködést a terrorizmus és az erőszakos szélsőségesség elleni küzdelemben, valamint a közel-, és közép-keleti térség, illetve Észak-Afrika stabilizációjának terén.
    
Donald Trump elfogadta a német kancellár meghívását a legfejlettebb iparú államokat és a legnagyobb feltörekvő országokat, illetve az EU-t mint intézményt összefogó G20 csoport soros német elnöksége alkalmából júliusban Hamburgban rendezendő csúcstalálkozóra, és kifejezte örömét, hogy "rövidesen Washingtonban üdvözöli őt" - áll a közleményben.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás: