Jó ómen, ami az amerikai tőzsdéken történik – Európára nézve is

A német üzleti élet főbb szereplői nagyobb bizalmat szavaznak az új amerikai gazdaságpolitikának, mint ahogy ezt a média sugallja. Egyik tekintélyes hangadójuk, a 18. század vége óta vagyonkezeléssel foglalkozó stuttgarti családi befektetési bank, a Thilenius kilencedik generációt képviselő tulajdonosa és ügyvezetője tartós tőzsdei fellendülést prognosztizál Amerika mellett Németországban is. Georg Thilenius az Alapblog.hu-nak adott interjúban az osztalékfizető német nagyvállalatokra és az amerikai ipari boomból nagyot profitáló acélipari és szállítmányozási vállalatokra, például a vasúttársaságok részvényeire hívja fel figyelmünket. Eltanácsol azonban a kötvényektől, a mezőgazdasági földektől és a nemesfémektől is.

Jó ómen, ami az amerikai tőzsdéken történik – Európára nézve is

Trump várható protekcionista politikájának következtében a német sajtóban megjelenő cikkek többsége szerint Németország gazdaságát fenyegeti az új amerikai elnök politikája, Thilenius ellenkezőleg vélekedik erről: „Az Amerikából „élő” német cégek olyasmit tudnak – technológiában, termékfejlesztésben, gépek előállításában –, amely egyrészt nélkülözhetetlen az új amerikai „ipari forradalom” végrehajtásánál, másrészt nincs hazai, amerikai konkurenciájuk. Harmadrészt az Amerikára „szakosodott” német vállalatok nem csekély részben már korábban komoly termelési kapacitást telepítettek az Egyesült Államokba: a Thyssen-Krupp, a Daimler, a BASF és más németországi központtal bíró vegyipari, gyógyszeripari, gépgyártó, autógyártó cégek termékei, szolgáltatásai „Made in America” alapon működnek.

Németország Kínához és más ázsiai vagy latin-amerikai országhoz képest sokkal kevésbé fogja megszenvedni a Trump által beígért adókat, vámokat és egyéb kereskedelmi korlátozásokat.”
A pozitív gondolatokat kiegészítve, Thilenius azt is elmondta az Alapblog.hu-nak adott interjúban, hogy várhatóan valamilyen módon mégiscsak meg fogják szenvedi a német gyárak a közelgő változásokat. A szakértő úgy gondolja, hogy számolniuk kell azzal a lehetőséggel is, hogy végsősoron azért kell az Audinak és a Mercedesznek korlátoznia például a magyar üzemeinek a termelését, mert azokban motorokat és más részegységeket gyártanak amerikai exportra készülő kocsijaikhoz.

Thilenius a következő hónapok, évek befektetési várakozásait, tanácsait is megosztotta az Alapblog.hu olvasóival: „Alapvetően hiszünk az amerikai gazdaság növekedésének erőteljes dinamizálódásában, s abban, hogy ebből Európa profitálni fog.

Egyúttal azt gondoljuk, hogy inflációs periódusnak nézünk elébe. Ezen az alapon erősen eltanácsoljuk német ügyfeleinket a kötvényektől, pláne a bankbetétektől, még ha jól tudjuk is, hogy Németországban a tömegek továbbra is megszállottan hisznek a legegyszerűbb, ámde semmilyen jövedelmet nem hozó, előbb-utóbb veszteséget termelő banki eszközökben. Ugyanakkor a magam részéről a reáleszközöket sem ajánlom. Mindent egybevetve a kisbefektetők számára roppant kockázatokat rejtenek magukban az árupiacok éppannyira, mint a termőföldek, az ingatlanok, a nemesfémek. Viszont maximálisan bízunk a részvényekben. Irány a tőzsde! – ezt mondjuk ügyfeleinknek. A legbiztosabb befektetésnek manapság a folyamatosan kiegyensúlyozottan teljesítő német és amerikai cégeket tartjuk, különösen azokat, amelyek mindig megbízhatóan és jó osztalékokat fizettek. A BASF-ről mint rendkívül sokoldalú, kiválóan menedzselt vegyipari konszernről például elmondható, hogy az utóbbi jó néhány évtizedet figyelembe véve – bármennyire hihetetlen – évente átlagosan 30 százalékos jövedelmet hoztak az általa fizetett osztalékok. Az amerikai fellendülésből sokat kell, hogy profitáljon a Thyssen-Krupp, a német autógyárakról pedig legyen elég annyi, hogy míg a DAX index átlagos P/E-hányadosa 12,5 körül van jelenleg, addig a Daimleré, a BMW-é, a VW-é mindössze 7 és 8 között mozog: mintegy 30 százalékkal olcsóbbak a DAX egészéhez képest. Amerikában a vas-acélipari konglomerátum, a US Steel részvényei szerintünk még sokáig drágulnak, mint ahogy az áruszállításhoz, mindenekelőtt a vasúthoz kapcsolódó értékpapírok is. Folyamatosan vásároljuk a Union Pacific vasúti társaság papírjait.”

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás: