Hírek > Emelkedik az új gépkocsik száma >

Emelkedik az új gépkocsik száma

2017.02.01 18:55
Januárban 6418 új személygépkocsit helyeztek forgalomba, 15,3 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben a hónapban - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) szerdán az MTI-vel.
Emelkedik az új gépkocsik száma

Az MGE értékelése szerint a januári számok annak ellenére jelentősen meghaladták a 2016-osakat, hogy a kemény tél nem kedvez a gépjármű értékesítésnek. Ez azt vetíti előre, hogy idén is folytatódik az új személygépjárművek forgalomba helyezésének növekedése - közölték. A szervezet korábbi előrejelzését kissé felfelé módosította, az idén várhatóan 102 ezer új személygépjárművet helyeznek forgalomba.
    

Az adatokhoz fűzött kommentár szerint a magánvásárlók inkább a használt autó kínálatból elégítik ki igényeiket, bár valószínűsíthető az is, hogy a céges vásárlások egy része magánvásárlásnak tekinthető, csupán az áfa visszaigénylése miatt kerül az adott autó céges vásárlási körbe és nyílt végű - maradvány értékes - finanszírozásba.
    

Az MGE szerint az elektromos autókra adott kormányzati támogatás közvetlen hatása inkább 2017 tavaszától fog jelentkezni.
    

Az év első hónapjában 1206 új kishaszonjármű került forgalomba Magyarországon, 8 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.
    

A januárban forgalomba helyezett 290 új nagyhaszonjármű 11,9 százalékkal volt kevesebb az előző év azonos időszakáénál. A 71 új autóbusz viszont 26,8 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
    

Az MGE értékelése szerint a nagyhaszonjárműveknél a visszaesés minimális. A kedvezőtlen időjárás késlelteti az átadásokat, másrészt egyes nagy flotta-tulajdonosok némileg növelték a flottacserék idejét, ami kisebb csúszást okoz a forgalmazásban.
    

Az év első hónapjában 38 új motorkerékpárt helyeztek forgalomba, 35,6 százalékkal kevesebbet, mint tavaly ugyanebben a hónapban. A piac továbbra is igen gyenge - hívta fel a figyelmet az MGE.
    

Az egyesület ebben az évben összesen 102 ezer új személygépkocsi, 22 ezer kishaszonjármű, 5500 nagyhaszonjármű, 2400 motorkerékpár és 500 autóbusz forgalomba helyezésére számít.

 

Kapcsolódó kalkulátorok:

Traffipax - mekkora büntetésre számíthatok? - kalkulátor

Gépkocsi fogyasztási költség kalkulátor

Mekkora az esélye, hogy az én autómat lopják el? - kalkulátor


És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.

Legfrissebb fórum témák

Egyre magasabb a magyar fogyasztói kedv ( hozzászólás, 2016-08-09 17:05)
Állati emlékérmét bocsát ki az MNB ( hozzászólás, 2016-08-09 13:45)
Folytatódik a gazdasági fellendülés az unióban ( hozzászólás, 2016-08-09 07:53)
Horvátország nem harcol a turistákért ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Rekordhosszúságú vasútassztrájk Dél-Angliában ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Várható fordulatok a lakáspiacon ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Sör árak alakulása egy ábrán ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)