2016: Duplázott a magyar kereskedelmi ingatlanpiac

2016-ban 1,54 milliárd eurót költöttek a befektetők a magyarországi kereskedelmi ingatlanpiacon, ami 107 százalékkal haladja meg a 2015-ös szintet. Tavaly mind az iroda-ingatlanok, mind a kiskereskedelmi ingatlanok nagyon kelendőek voltak, így a világ vezető ingatlan-tanácsadója, a CBRE 2017-re hasonló vagy akár még nagyobb forgalmat vár.

2015-ben 745 millió euró értékben cseréltek gazdát a kereskedelmi ingatlanok Magyarországon, 2016-ban pedig több, mint kétszeresére, 1,54 milliárd euróra nőtt a forgalom. Az irodapiacon a bővülés 129 százalék volt, amit a piacra kerülő új, modern irodaházak mellett az egyre kelendőbb másod- és harmadosztályú ingatlanok iránti kereslet magyaráz. A kiskereskedelmi ingatlanok befektetési forgalma még nagyobb mértékben, 203 százalékkal nőtt, részben a Budapesten meghatározó Mammut bevásárlóközpont tulajdonosváltása miatt. Az ipari ingatlanpiac 44 százalékos növekedése nem a kereslet, hanem a kínálat korlátozottsága miatt múlta alul a másik két alpiacot, hiszen jelenleg kevés az eladó ipari és logisztikai ingatlan Magyarországon.

A magyarországi ingatlanpiac fejlődését az is jól mutatja, hogy csökkent az átlagos tranzakcióméret, ami most alacsonyabb, mint a válság előtt volt, mert jelentősen javult az alsó szegmens likviditása, és már nem csak a nagyobb ingatlanokra van kereslet: az 50-60 millió euró értékű ingatlanok iránt kimondottan erős az érdeklődés a hazai befektetési alapoktól a magánbefektetőkig egyaránt. A 60-100 milliós ingatlanok iránt alacsonyabb a kereslet, a 100 millió eurónál drágább ingatlanok iránt viszont jelentős a kereslet, főleg a nagy külföldi intézményi befektetők részéről, azonban a kínálat korlátozott, lényegében csak bevásárlóközpontok találhatók ebben a szegmensben.



„2017-re is hasonlóan erős forgalmat várunk a magyar kereskedelmi ingatlanpiacon. A stabil gazdasági növekedés, a növekvő lakossági fogyasztás vonzóvá teszi az országot a befektetők számára, ráadásul mindhárom vezető hitelminősítő tavaly „befektetésre alkalmas” kategóriába sorolta Magyarországot, így további intézményi befektető érkezhet a piacra. Hazánkban a befektetési forgalom a 2013-ban mért szinthez képest közel megnégyszereződött. Ez a rendkívüli növekedés a tanácsadókat is pozitívan érintette, a piac az elmúlt három évben évi 20 százalékkal növekedett. A CBRE-nek ebben az időszakban sikerült évi 40 százalékos ütemben bővülni, amit kizárólag az ügyfeleink belénk vetett bizalma és a velük kialakított stratégiai együttműködés révén sikerült elérnünk.”” – mondta Kibédi-Varga Lóránt, a CBRE magyarországi ügyvezető igazgatója.

„A 2016-os forgalomnövekedésben az is szerepet játszott, hogy a korábbi években megszokott nyugat-európai befektetők, a magyar és amerikai intézményi alapok mellett új szereplők is megjelentek a piacon, például görög és egyesült emirátusbeli befektetési társaságok, és a német zárt végű alapok is visszatértek Magyarországra. Utóbbiak két ikonikus irodaházat, a Park Atriumot és az Eiffel Square-t vették meg Budapesten. Ez utóbbiak mellett a Váci Corner megvásárlása volt a harmadik meghatározó tranzakció a budapesti irodapiacon tavaly. Bátran állíthatjuk, hogy Magyarország visszatért a befektetők térképére. A CBRE csapata sikeres évet zárt 2016-ban, számos jelentős ügyletben részt véve és a kilátások is biztatóak. Új tőke megjelenésével és a biztos fundamentumokkal 2017 egy újabb rekordot hozhat a magyarországi befektetési piacra." – tette hozzá Tim O’Sullivan, a CBRE magyarországi tőkepiaci vezetője.

 

Kapcsolódó kalkulátoraink:

Mennyi adót kell fizetni albérlet kiadásakor?

Mennyi illetéket kell fizetni ingatlan vásárlásakor 2017-ben?

Hogyan jutok egyszer én is saját lakáshoz?

Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor 2017-ben?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: