Idén is csúcsott döntött a BUX

Nyugodtan indult az év a Budapesti Értéktőzsdén, miután a januári forgalom (177 milliárd forint) a decemberihez hasonlóan alakult. A BUX index az év első hónapjában végig a tavaly év végi záróérték (32 ezer pont) felett mozgott, sőt, újabb csúcsát is beállította 33 031 ponttal. A részvénypiaci rangsor első helyét szoros versenyt követően a Wood foglalta el, míg a második és harmadik helyen a Concorde és az Equilor végzett.

Idén is csúcsott döntött a BUX

177 milliárd forintos részvénypiaci forgalommal indította az idei évet a Budapesti Értéktőzsde, mely lényegében megegyezik a tavaly decemberivel (178 milliárd forint), ugyanakkor elmarad a tavalyi év azonos időszakában mért értéktől (218 milliárd forint). A napi átlagforgalom az év első hónapjának 22 kereskedési napján 8,1 milliárd forint volt, mely elmarad a tavalyi egész éves 9,2 milliárd forintos napi átlagforgalomtól.

Havi részvénypiaci forgalom

 

A BUX index januárban ismét megdöntötte korábbi csúcsát, és január 10-én 33 031 ponton zárt.
Az index a hónap végére végül 1,5 százalékos emelkedés mellett 32 481 ponton állapodott meg.

 

 

A vezető részvények közül kiugrott teljesítményével az OTP: a legnagyobb hazai bank árfolyama január 26-án 9 éves csúcsra erősödött 8950 forintos árfolyam mellett, a hónap végén pedig kismértékű korrekciót követően 5,1 százalékos emelkedéssel 8825 forinton zárt. Az év első hónapjában a Richter (-0,4%) és a MOL teljesítménye volt negatív (-1,9%), míg a Magyar Telekom 3 százalékot erősödött.

 

Januárban a részvénypiac duplikált forgalma 354 milliárd forint volt. A befektetési szolgáltatók rangsorában éles verseny bontakozott ki: az első helyen ezúttal a Wood & Company Financial Services a.s. végzett 74,4 milliárd forintos forgalommal, míg a Concorde Értékpapír Zrt. 2,4 milliárd forintos lemaradással a második helyre szorult 72 milliárd forintos forgalom mellett. A harmadik helyet ezúttal az Equilor Befektetési Zrt. szerezte meg 62,1 milliárd forintos forgalommal.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

Allianz: Történelmi mélypontra süllyedtek a hajózási veszteségek

Az Allianz 2021. évi hajózásbiztonsági riportja szerint tavaly 49 nagy méretű hajó veszett oda világszerte. Az elmúlt tíz évben 50 százalékkal csökkent az összveszteség. A hajózási incidensek száma (2703) az előző évhez viszonyítva csökkent.A hajózási iparág ellenálló a világjárvánnyal szemben, a személyzet lecserélésének nehézsége azonban hosszú távú következményekkel jár. A Covid–19 miatti késések, és a hajózás iránti kereslet ugrásszerű növekedése a kárigények összegének emelkedését eredményezte. A hajók nem megfelelő karbantartása további kárigényekhez vezethet.A Szuezi-csatornán bekövetkezett incidens azt mutatja, hogy a hajók méretének növekedésével aránytalanul nagy kockázatot jelent a megfeneklés, az ilyen esetek elhárítására irányuló műveletek pedig költségesek. Sok a tűzeset és a tengereken eltűnt rakomány.A dél-kínai, az indokínai, az indonéz és a Fülöp-szigeteki tengeri régió vezet a veszteségek terén.
2021. 08. 23. 22:00
Megosztás:

Egyre többen veszik online az iskolaszereket

Jelentősen nőtt az idén az iskolaszerek online eladása az Extreme Digital adatai alapján.
2021. 08. 21. 10:00
Megosztás:

Nagyot nőtt Magyarország tengeri forgalma

Majd 20 százalékkal nőtt a Magyarországra tengeri fuvarozással érkező konténeres áruforgalom 2021 első félévében az előző év azonos időszakához képest. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) elemzése szerint a forgalom 64 százaléka import volt, az áruk főként Távol-Keletről, a dél-európai kikötőkön keresztül – elsősorban nyersanyagként a feldolgozóiparba – érkeztek Magyarországra. A késztermékek ugyanakkor többnyire közúti fuvarozásban, kisebb részt vasúton hagyják el az országot.
2021. 08. 17. 08:00
Megosztás:

Csökkent az euróövezet külkereskedelmi többlete júniusban

Júniusban a bázishatás miatt nagyot nőtt az euróövezet és az EU külkereskedelmi áruforgalma az előző évihez képest, a kereskedelmi mérleg többlete azonban kisebb lett az egy évvel korábbinál
2021. 08. 16. 07:00
Megosztás:

Jégkrémeket von ki a forgalomból a Spar

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. hatféle Milka márkájú jégkrémet von ki a forgalomból, mert azok egyik összetevője etilén-oxiddal szennyezett - közölte a Spar a honlapján.
2021. 08. 14. 12:00
Megosztás:

Az elmúlt 10 évben nem adtak el ennyi gépjármű-abroncsot Magyarországon

A magyarországi személygépjármű-gumiabroncspiac 2021 első fél évében 14,5 százalékkal növekedett gyártói oldalon 2020 azonos időszakához képest, ami jelentős fellendülésnek számít, különösen az előző évi 7 százalékos csökkenéshez képest - közölte a Continental Hungaria Kft. csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 13. 05:30
Megosztás:

Segíti a magyar vállalkozásokat az eMAG

Elindult csütörtökön az Értékesíts hazait az eMAG-on!, az online kereskedő a programjával a magyarországi kisvállalkozások és egyéni vállalkozók tevékenységét támogatja a Gazdasági Versenyhivatallal májusban kötött megállapodás részeként - közölte az eMAG csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 12. 18:00
Megosztás:

Berobbant az e-kereskedelem, de hogyan lesz hűséges ügyfél a karantén-vásárlóból?

A koronavírus-járvány minden bizonnyal örökre megváltoztatta fogyasztási szokásainkat, hiszen mindennél fontosabbá vált a kényelmes és mindenekelőtt biztonságos vásárlás. Az e-kereskedelemben soha nem látott eredményeket hozott a karantén-bumm: 2021 júniusában az online költések volumene 95 százalékkal meghaladta 2019 ugyanezen időszakában mért értéket. Habár egyelőre nem látjuk tisztán, mit tartogat a poszt-COVID időszak az e-kereskedelem számára, a webáruházak akkor járnak a legjobban, ha folyamatos fejlesztésekkel igyekeznek biztosítani a járvány alatt szerzett vásárlói bázisuk hosszú távú hűségét. Fizetési opciók, feliratkozás, mobiloptimalizálás - a Stylers Group szakértői 5 pontban gyűjtötték össze a legfontosabb tennivalókat, melyekkel az e-kereskedők továbbra is hasíthatnak.
2021. 08. 12. 14:00
Megosztás:

Munkaerőhiány fogja vissza az e-kereskedelmet

A munkaerőhiány visszafogja az e-kereskedelmet, sok webshopnak le kell állítania az online hirdetéseket, mert nem tudnák kiszolgálni a megnövekedett keresletet. Gál Kristóf, a Klikkmarketing alapítója elmondta, ahol jó munkakörülményeket és fizetést tudnak biztosítani, ott most is képesek képzett szakembereket felvenni a céghez, de az új toborzás a megtartás lett. Mint fogalmazott, minden eddiginél fontosabbá vált a munkaszervezés, a legtöbben ugyanis nem ismerik fel, hogy milyen nagy munka és költség új embert találni egy adott pozícióba.
2021. 08. 10. 21:00
Megosztás:

680 millió euró volt a júniusi exporttöbblet

Júniusban az export euróban számított értéke 21,9, az importé 23,7 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban. A külkereskedelmi mérlegtöbblet 680 millió euró volt, 2 millió euróval több a tavaly júniusinál - közölte pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 06. 17:00
Megosztás:

Rekordszintre nőtt az amerikai külkereskedelmi mérleg hiánya

Rekordszintre emelkedett az Egyesült Államok külkereskedelmi mérlegének hiánya júniusban, mivel meglódították az importot a vállalatok azon erőfeszítései, hogy feltöltsék készleteiket az erőteljes fogyasztói kereslet kielégítéséhez.
2021. 08. 06. 06:30
Megosztás:

Évtizedes sikerszéria az agrár-külkereskedelemben – de lehet még javítani

A 2010 óta szárnyaló magyar agrár-külkereskedelem impozáns számai rendkívül jól mutatnak ugyan, de néhány vetélytárs, illetve referenciaország teljesítményével összehasonlítva már árnyaltabb a kép – derül ki az OTP Agrár szakértőinek legutóbbi elemzéséből. Mint írják: fel kell építeni a nagyobb hozzáadott értékű hazai termékek márkáit és piacait.
2021. 08. 05. 23:00
Megosztás:

Váratlanul megnőttek a német gyáripar megrendelései

A várakozásokat jóval meghaladó mértékben emelkedtek júniusban a gyáripari megrendelések Németországban, elsősorban a belföldi megrendelések fellendülésének köszönhetően a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 05. 16:00
Megosztás:

Az építőanyag-forgalmazók többségénél talált jogsértést a fogyasztóvédelem

Július elejétől a fogyasztóvédelem is bekapcsolódott az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségek fokozott vizsgálatába. A hatóság a helyszíni ellenőrzések első négy hetében a forgalmazók 61 százalékánál tárt fel jogsértést - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtöki közleményében Schanda Tamás.
2021. 08. 05. 11:00
Megosztás:

Íme a világ 250 legnagyobb kereskedőcége

Melyik volt a legsikeresebb 250 kiskereskedelmi vállalkozás az előző üzleti évben a világon és miért? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a Deloitte tanácsadócég Global Powers of Retailing összeállítása, amely földrajzi térségekre és szektorokra lebontva vizsgálta a társaságok teljesítményét. A 250 legnagyobb kiskereskedelmi cég között sokféle méretű és nemzetiségű társaságot találunk, ám az mindegyikükben közös, hogy sikeresen alkalmazkodtak a koronavírus járvány teremtette új körülményekhez és a megváltozott fogyasztói magatartáshoz.
2021. 08. 04. 21:00
Megosztás:

Nőtt a hazai kiskereskedelmi forgalom

Júniusban a nyers adat szerint 6,2 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 5,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest - közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 04. 17:00
Megosztás:

Emelkedtek a termelői árak az euróövezetben

Júniusban a várakozásoknak megfelelően emelkedtek a termelői árak májushoz mérve az euróövezetben - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat keddi jelentéséből. A legnagyobb mértékben az energiaárak emelkedtek.
2021. 08. 03. 21:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a termelői árak emelkedése

Júniusban az ipar belföldi termelői árai átlagosan 15,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, ami 1,0 százalékponttal magasabb az előző havinál. Az exportárak 9,7 százalékkal emelkedtek a májusi 9,6 százalékot követően. Együttesen az ipari termelői árak átlagosan 11,6 százalékkal magasabbak voltak, mint tavaly júniusban - közölte hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 02. 13:00
Megosztás: