Market Építő Zrt: Rekordév, kihívásokkal!

Története eddigi legsikeresebb évét zárta a 21 éves Market Építő Zrt., amely tavaly 86 milliárd forintos rekord árbevételt ért el. Már látszik, hogy meghatározó projektje a FINA 2017-es vizes világbajnokság fő helyszínét jelentő Dagály Úszóaréna a vállalási határidő előtt két hónappal korábban készül el, ami nemzetközi szinten is egyedülálló a maga 20 hónapos építési idejével. Emellett a vállalat kiszolgálta a forgalmának döntő többségét jelentő, versenyszférából származó megrendeléseit és a közbeszerzéseken elnyert, közösségi munkáit is.

Market Építő Zrt: Rekordév, kihívásokkal!

2016-ban végre az egész hazai magasépítő-ipar erős évet zárhatott. A piacvezető Market Zrt. is jól teljesített, összesen 86 milliárd forintos forgalmat ért el. A vállalat 2016-ban összesen  51 nagy projekten dolgozott, egyszerre jellemzően 30-35 helyszínen végzett munkát párhuzamosan.  Tavaly a 46 versenypiaci megrendelés adta az árbevétel nagyobbik részét, azonban, ahogy a szektor egészében, úgy a Market forgalmi adatain is érezni lehetett, hogy immár a közbeszerzések nagyobb aránya jut az építőiparon belül a magasépítő-iparnak. Az elmúlt évtizedben a hangsúlyos infrastrukturális beruházások (út-, vasút-, csatornaépítések) miatt a mélyépítő-ip ar dominált a kormányzati megrendeléseknél, de 2016-ban már több volt az oktatási, vagy sportcélú közösségi fejlesztés. Ezért ahogy a piac más szereplőinél, úgy a Market Csoport életében is meghatározóbbá váltak a közbeszerzéseken elnyert közösségi munkák. Mindez továbbra is csak a forgalom egyharmadát jelenti, az elmúlt 21 évben, a kifejezetten a versenypiaci megrendelésekben erős vállalkozáscsoport bevételeiből 90 százalék volt a magánpiaci projektek aránya.

 

VEZETŐI ÉRTÉKELÉS


A kiemelkedő eredményeket hozó üzleti évet Scheer Sándor vezérigazgató így értékelte: „Büszke vagyok minden munkatársamra, mert egész évben határidőre és magas minőségben tudtuk elvégezni az általunk elvállalt feladatokat. A magas forgalom és a sok sikeresen befejezett projekt mellett ez az üzleti év is azt bizonyította, hogy az építőiparban könnyű év nincsen. 2016-ban elsősorban a fizikai munkások körében jelentkező munkaerőhiány jelentett számunkra kihívást. Ennek fényében különösen örömteli, hogy a projektjeinken sikerült az ütemezéseket tartanunk, és többek között olyan nagy nemzetközi sikereket hozó projekteken is eredményesen dolgozhattunk, mint a CEU új, ultramodern kampusza, vagy az MCS Vágóhíd Mohácson. De említhetném még a V17 irodaházat, az Apollo gumigyárat vagy a Nestlé új állateledel-gyárát is.” – mondta a vezérigazgató.

 

VERSENYSZFÉRA


A tavalyi év versenypiaci munkái közül kiemelkedett, a Scheer Sándor által is említett MCS Vágóhíd Mohácson, ahol már tesztelik is, az összesen 20 milliárd forintos beruházással elkészült hipermodern vágóhidat, amely Csányi Sándor élelmiszer-ipari érdekeltségébe tartozik. A vágóhíd kapacitásai akár egymillió sertés feldolgozására is alkalmasak. A Market építi a Magyar Telekom új székházát is, éppen a szintén a társaságcsoport nevéhez fűződő Groupama Aréna mellett.


A termelőkapacitások fejlesztései közül kiemelhető az Audi autógyár, az Apollo gumiabroncsgyár, illetve a Nestlé gyártóüzemének építése, ahogyan a 2016-os év nagyobb projektjei közé tartozott a BILK L2 raktárépülete, a DHL logisztikai központja, illetve a kazincbarcikai Ongropack gyár beruházásának elindítása. A Magyarországon újra életre kapó iroda- és szállodafejlesztésekből is kivette a Market a részét, amit a Váci Greens irodaház, a Hotel Moments, a Párizsi Udvar Hotel, illetve a Clark Hotel fejlesztése is bizonyít.

 

KÖZÖSSÉGI PROJEKTEK


A közösségi projektek közül meghatározó volt a Dagály Úszóaréna. A 2017-es FINA vizes világbajnokság fő helyszíne már az eredeti vállalási határidő előtt elkészül. Közleményünk megjelenésének idején gyakorlatilag már csak a befejezés, az átadás-átvétel zajlik a helyszínen! Óriási munkáról van szó, ahol csúcsidőben közel ezren dolgoztak egyszerre a helyszínen. Nem véletlen, hogy a Market Csoport összesített létszáma tavaly 720 főre nőtt,  86 új munkavállaló csatlakozott a vállalathoz. A tavalyi évre szintén jellemző volt a sok oktatási projekt, így a CEU Nádor utcai épülete (ez a belvárosi kampusz az UNESCO világörökségi területen található), a Brit Nemzetközi Iskola, illetve a MOME új épülete.

 

PIACI HELYZET, JÖVŐKÉP


A magasépítő-ipar legtöbb szegmense 2016-ban „beindult”. Az építőiparban jelentkező munkaerőhiány miatt ugyan megváltozott a szektor költségszerkezete, felértékelődött a megbízhatóság, a rendelkezésre állás, a határidők betartása. A Market Csoport e trendben egyértelműen haszonélvező, mert a magasépítő-ipar minden részében aktív, és mind forgalmát, mind az elvégzett feladatok specialitását, komplexitását, illetve minőségét tekintve is évek óta piacvezető.

A 2017-es esztendőre előretekintve Scheer Sándor derűlátó. Az optimista vállalatvezető szerint sok a pozitívum, amelyről így vélekedett: „2017-ben a magasépítő-ipar továbbra is növekedhet. A fejlesztéseket uniós források is segítik, fővárosunk feljövőben van, folytatódhat a lakásállomány - éveken át elmaradt - megújítása. Bízom abban, hogy 2017-ben, ha szerény mértékben is, de társaság-csoportunk is ismét növelni tudja a forgalmát és hatékonyságát.”

 

TÁMOGATÁSOK


A Market Csoport 2016-ban is erejéhez mérten támogatta a hazai kulturális és sportéletet:

1. Segítséget nyújtott a Polónyi István építőmérnök munkásságát bemutató Vonalak és felületek című kiállítás létrehozásához.

2. Támogatta a Magyar Úszó Szövetséget a Magyar Szinkronúszó Szövetséget, Déczi Balázs motorversenyzőt, valamint a Videoton és az FTC utánpótlás csapatait.

3. A Domestos Iskolamosdó Felújítási Program keretein belül öt iskola mosdóinak felújításában vett részt, ami ezer hátrányos helyzetű, zsákfalvakban élő kisgyermek higiéniai körülményeit javította.

 

DÍJAK


A társaságcsoport szakmai munkája 2016-ban is számos elismerésben részesült:

1. A Kollázs Brasserie & Bar nemzetközi EHDA(European Hotel Design Awards) díjat kapott.

2. A Takata Gyártóüzem és Logisztikai Központ az Építőipari Nívódíj Ipari létesítmény kategóriájában lett nyertes.

3. A CEU új kampusza a 2016-os Év Homlokzata díjat kapta meg középület kategóriában.

4. A Hűvösvölgyi Villa elnevezésű projekt elnyerte a Budapesti Építész Kamara Nívódíjának elismerő oklevelét.

5. A Market Építő Zrt. a Nógrád Megye Gazdaságáért Díjat érdemelte ki, mert, mint vállalat a tevékenységével jelentős mértékben hozzájárult Nógrád megye gazdaságának fejlődéséhez és a megyében élők foglalkoztatásához.

 

ÉRDEKESSÉGEK


A Market Csoport összesen 181 ezer négyzetméternyi, tavaly átadott projektjéhez hatalmas munka- és anyagmennyiségre volt szükség. Ennek szemléltetését segítik az alábbi érdekes adatok:

1. A Market Csoport 2016-ban 10 millió kilogramm acélt használt fel, nagyjából annyit, mint amennyiből az Eiffel-torony épült.

2. Összesen 35 millió méternyi kábelt épített be, ez a hossz közel ötszöröse a Budapest – New York távolságnak.

3. Annyi földet mozgatott meg, amellyel egy szabványos méretű focipálya területére 80 méter magas földhalmot lehetett volna felhordani.

4. A 14,2 millió kilogramm feldolgozott betonacél 9000 személyautó súlyával volt egyenlő.

 

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Világörökségi hatástanulmány készül a Gellért-hegyi siklóhoz

Az UNESCO előírásainak megfelelő, komplex világörökségi hatásvizsgálat készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan. A vizsgálat célja a megvalósuló beruházásnak a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire gyakorolt hatásainak felmérése és további örökségvédelmi javaslatok megfogalmazása. A felméréshez kapcsolódóan olyan látványképek is készülnek, amelyek bemutatják, hogy a legfontosabb fővárosi turisztikai látványpontokból hogyan fog látszódni a felvonó. A Gellért-hegyi sikló új, kiemelkedő turisztikai célpontként segíti Budapest idegenforgalmának újjáélesztését, emellett teljesen kiváltja majd a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalmat. Ezáltal hozzájárul a levegőminőség javulásához és a városrész élhetőbbé válásához.
2021. 08. 26. 13:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Rába nyeresége

elentősen, 239,5 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni nyeresége a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este.
2021. 08. 26. 06:30
Megosztás:

Távközlési szuperholdingot hoz létre a magyar állam és a 4iG

Együttműködési megállapodást kötött Mager Andrea, az Antenna Hungária Zrt. (AH Zrt.) tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a 4iG Nyrt. (4iG) - tájékoztatta az informatikai cég szerdán az MTI-t.
2021. 08. 26. 06:00
Megosztás:

Tovább terjeszkedik az AutoWallis

Újbudán, a Kopaszi-gát közelében vásárolt 18 ezer négyzetméteres ingatlant az AutoWallis, amelyen több márkának is helyet adó multimárkás gépjármű kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztését tervezi a társaság.
2021. 08. 24. 11:00
Megosztás:

A Rába 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül

A Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényeinek 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül ingyenesen a Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt.-től, az alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása érdekében - közölte a járműgyártó vállalat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 24. 07:00
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

A Continental egy zseniális ötlettel rukkolt elő

Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki - ismertette a társaság közleményében.
2021. 08. 22. 10:00
Megosztás:

800 új légiutaskísérőt vesz fel még idén a Wizz Air

A Wizz Air korábban nem tapasztalt méretű nemzetközi toborzásba kezd, amelynek célja 800 új légiutaskísérő felvétele még ebben az évben - jelentette be közleményében a légitársaság, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.
2021. 08. 20. 06:00
Megosztás:

Nőtt az ANY Biztonsági Nyomda árbevétele

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. 22,4 milliárd forint konszolidált nettó árbevételt ért el az első fél évben, csaknem 73 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában; nettó eredménye 2,19 milliárd forintot tett ki, 1,88 milliárd forinttal, 627,5 százalékkal nőtt a tavalyi első fél évhez képest - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2021. 08. 20. 05:00
Megosztás:

Az Északi Áramlat-2 már idén szállíthat gázt

A még épülő Északi Áramlat-2 gázvezeték a várakozások szerint már az idén 5,6 millió köbméter gázt szállíthat Németországba - közölte csütörtökön a Gazprom orosz gázipari vállalat.
2021. 08. 20. 01:00
Megosztás:

Rendkívüli közgyűlést tart a Delta Technologies

Rendkívüli közgyűlés összehívásáról határozott a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett Delta Technologies Nyrt. igazgatósága. A szeptember 20-án tartandó közgyűléssel a társaság célja a részvények mielőbbi tőzsdei bevezetéséhez szükséges lépések megvalósítása.
2021. 08. 19. 23:00
Megosztás:

Új járműveket állított forgalomba a Volánbusz Somogyban

A Volánbusz Zrt. 24 új autóbuszt állított forgalomba Somogy megyében - tájékoztatta a társaság közleményben szerdán MTI-t.
2021. 08. 19. 09:00
Megosztás:

Több mint 1,1 milliárd forint értékű fejlesztést valósított meg igali üzemében a Pek-Snack

Két beruházásnak köszönhetően több mint 40 százalékkal növelte igali sütőipari üzemének kapacitását a Pek-Snack. Magyarország és a közép-európai régió meghatározó látványpékség-hálózata új, automatizált gyártósort és kelesztő-sokkoló egységet állított üzembe, a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásának is köszönhetően. A 350 embernek munkát adó cég versenyképesség-javító fejlesztéseinek köszönhetően új közép-európai piacokon is megjelenik, mégpedig Szlovákiában és Bosznia-Hercegovinában.
2021. 08. 19. 05:00
Megosztás:

A Hyatt felvásárolja az Apple Leisure Groupot

A Hyatt Hotels Corporation bejelentette, hogy végleges megállapodást kötött egy vezető luxusüdülő-kezelési, utazási és vendéglátási szolgáltatásokat nyújtó vállalatcsoport, az Apple Leisure Group (ALG) készpénzben történő felvásárlásáról 2,7 milliárd dollárért. Az ügylet zárására várhatóan 2021 negyedik negyedévében kerül sor - közölte a cég az MTI-vel szerdán.
2021. 08. 19. 00:05
Megosztás:

Az Alpine szalont nyit Budapesten

Szalont nyit Budapesten kora ősszel a Renault Group sportautó-márkája, az Alpine - tájékoztatta a Renault Hungária az MTI-t.
2021. 08. 18. 08:30
Megosztás:

Új ügyvezető a The Coca-Cola Company magyarországi leányvállalatánál

A Coca-Cola Company bejelentette, hogy a tavasszal megkezdett átalakulása és a tehetségekbe való folyamatos befektetése következő lépéseként szeptember 1-től Sonia Dimoglit nevezik ki a Coca-Cola Magyarország (Coca-Cola Szolgáltató Kft.) ügyvezetőjének.
2021. 08. 18. 06:00
Megosztás: