33 százalékos béremelés lesz a szociális ágazatban

A következő két évben további 33 százalékos béremelés lesz a szociális ágazatban, így 2013-hoz képest 2018-ra 62 százalékkal emelkednek a bérek - mondta Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.

33 százalékos béremelés lesz a szociális ágazatban

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a Fővárosi Önkormányzat Kamaraerdei Idősek Otthonában tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett: 2014-ben 12 milliárd forint bérpótlékot, 2015-ben és 2016-ban pedig 8-8 milliárd forint bérkiegészítést biztosítottak az ágazat dolgozóinak, mivel a kormány kiemelt célja, hogy ne csak erkölcsileg, de anyagilag is támogassa az ágazatban dolgozókat.
   
Az államtitkár a kormány szerdai döntését ismertetve elmondta: annak érdekében, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum emelése miatt ne torlódjon össze a bérstruktúra az ágazatban, a magasabb iskolai végzettségűeknek és a régebben pályán lévőknek 9 milliárd forintos forrásból nagyobb fizetést biztosítanak.
   
Egy korábbi döntés alapján 1,5 milliárd forintot a bölcsődei dolgozók bérrendezésére fordítanak, a szerdai döntés alapján pedig 7,5 milliárdot a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi rendszerre, elsősorban a felsőfokú végzettséget szerzőkre. A szociális ágazati összevont pótlék emelése majdnem 15 ezer embert érint és átlagosan bruttó 35 ezer forintos béremelést eredményez.
   
Ezen felül a kormány döntött arról is, hogy az ágazatban dolgozó egészségügyi végzettségűeknek és egészségügyi munkakörben dolgozóknak - mintegy 3300 munkavállalónak - további bérkiegészítést biztosítanak, így bérük minden fokozatban eléri az egészségügyi bértábla szintjét. Erre a célra 5,2 milliárd forintot fordítanak.
   
Czibere Károly kitért arra is, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum emelése azzal fenyeget, a fenntartók nem tudják a saját költségvetésükből kigazdálkodni, ezért 32 milliárd forint kompenzációt biztosítanak a fenntartóknak. A szerdai kormánydöntés értelmében már nem egyhavi, hanem másfél havi normatív finanszírozást vehetnek igénybe a fenntartók. Jelezte: pénteken levélben tájékoztatta erről az egyházi és civil intézményfenntartókat.
   
Az államtitkár megjegyezte: tavaly előfordult, hogy több fenntartó hónapokig nem igényelte a munkatársak után járó kiegészítő támogatás forrását és nem adta oda a munkavállalóknak a megemelt bért.
   
Elmondta: a három intézkedés összesen 46 milliárd forint forrást igényel.
   
Az államtitkár hangsúlyozta: összességében, az átlagbér a 2013. év végi 144 ezer forintról tavaly év végére 175 ezer forintra emelkedett, ami 22 százalékos növekedés. 2017-ben és 2018-ban további 33 százalékkal emelkedik az átlagbér, 2017 végére 208 ezer, 2018 végére 233 ezer forintra. Kiemelte: 2013 és 2018 között 62 százalékkal fognak emelkedni az ágazatban az átlagbérek.
   
Szabóné Varga Valéria, a sajtótájékoztatónak helyt adó intézmény igazgatója elmondta: nagyon fontos a béremelés, mert az ágazatban nagy volt a munkaerőhiány a nehéz, embert próbáló munka és az eddigi alacsony bérezés miatt, és ez veszélyeztette az ellátás biztonságát.
   
Czibere Károly hangsúlyozta: több mint 90 ezren dolgoznak a szociális ágazatban, naponta 800 ezer embernek segítenek, vagyis az egyik legkiterjedtebb támogató és segítő rendszerről van szó. Emlékeztetett arra is, a kormány azzal is kifejezte az ágazatban dolgozók iránti megbecsülését, hogy javaslatára az Országgyűlés a szociális munka napjává nyilvánították november 12-ét.
   
Megköszönte a hajléktalan-ellátásban dolgozók megfeszített munkáját, amit az elmúlt három hétben végeztek, hogy emberéleteket tudjanak megmenteni. Egy kérdésre válaszolva elmondta: dolgoznak egy protokollon, hogy az utcán elhunytak esetében meg lehessen állapítani, valóban kihűlés okozta-e a halált vagy más betegség, fertőzés, egészségi probléma állt-e a háttérben.
   
A kormányzati kommunikációról készített hangoskönyvvel kapcsolatban azt mondta, fontos cél az akadálymentesség biztosítása mindenkinek, így a látássérülteknek is, és a kormányzati kommunikáció esetében magától értetődő követelmény, hogy biztosítsák az akadálymentességet.

 

Kapcsolódó kalkulátorok:

Mennyi pénzt ér a házimunkád? - kalkulátor

Mennyi pénzt kellene keresnem, ha rendesen megfizetnének?

Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: