Mire figyel a piac a jövő héten

A jövő heti makrogazdasági naptárban az ipari termelés decemberi adata állhat a figyelem középpontjában, emellett megjelenik a decemberi külkereskedelmi forgalom, a szálláshelyek decemberi és 2016. évi forgalmi adata, valamint az államháztartás január végi állapotáról szóló gyorstájékoztató.

Mire figyel a piac a jövő héten

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közli a tavaly decemberi és a tavalyi egész éves ipari termelési statisztika első becslését. Az ipari termelés 0,6 százalékkal nőtt 2016 novemberében az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Tavaly január-novemberben az ipari termelés 1,0 százalékkal emelkedett.
   
Szintén kedden publikálja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gyorstájékoztatóját az államháztartás központi alrendszerének januári helyzetéről. A központi alrendszer tavaly decemberi pénzforgalmi hiánya 907,6 milliárd forint volt. Ebből az előzetes adatok szerint 761 milliárd forint hiány jelentkezett a központi költségvetésben, 81 milliárd forint az elkülönített állami pénzalapoknál, míg 66 milliárd forint a társadalombiztosítási alapoknál (az egészségbiztosítási alapoknál több mint 80 milliárd forrást biztosított a kormány) a novemberi-decemberi kormányzati döntések nyomán. Az államháztartás központi alrendszere 92,2 milliárd forint többlettel zárt tavaly januárban: a központi költségvetés 17,6 milliárd forint, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 41,2 milliárd forint, az elkülönített állami pénzalapok pedig 33,4 milliárd forint többlettel zártak.
   
Szerdán megjelenik a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa januári ülésének rövidített jegyzőkönyve az MNB honlapján.
   
Csütörtökön jelenik meg a tavaly decemberi és egész éves külkereskedelmi forgalom adata. Tavaly novemberben az export euróban kifejezett értéke 5,8, az importé 5,1 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához képest. A külkereskedelmi aktívum 100 millió euróval nőtt, és 878 millió eurót tett ki. Az egyenleg 30 millió euróval alacsonyabb a január 9-én kiadott első becslésben közölt értéknél, amikor alacsonyabb, 4,6 százalékos importnövekedést jelentett a hivatal. A múlt év első tizenegy hónapjában az export 2,7, az import 1,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét, a kereskedelmi aktívum 1,464 milliárd euróval 9,422 milliárd euróra nőtt.
   
Pénteken a kereskedelmi szálláshelyek tavaly decemberi és egész éves forgalmáról közöl jelentést a KSH. A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 16,5, a belföldi vendégek által eltöltötteké 16,3 százalékkal emelkedett tavaly novemberben az egy évvel korábbihoz képest, együttvéve 16,4 százalékkal nőtt a szálláshelyek forgalma. A jelentős növekedéshez a külföldi forgalom esetében a migránsválság miatti 2015-ös alacsony bázis, a belföldi forgalomban pedig a novemberi hosszú hétvége járult hozzá. A kereskedelmi szálláshelyek folyó áron számolt bruttó árbevétele 16,7 százalékkal 30 milliárd forintra nőtt.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Nőtt a világ acéltermelése

Nőtt a világ acéltermelése júliusban és az idei első hét hónapban az egy évvel korábbihoz képest a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) szerint.
2021. 08. 24. 21:00
Megosztás:

Felfelé javította a német GDP-növekedést a Destatis

Előző becsléséhez képest felfelé javította a második negyedévi német GDP-növekedési adatait a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentésében.
2021. 08. 24. 09:00
Megosztás:

Ukrajnában lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése

Ukrajnában júliusban lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése éves összevetésben, ugyanakkor gyorsult havi szinten.
2021. 08. 23. 13:00
Megosztás:

46 éve nem volt ilyen magas a német termelői infláció

1975 óta nem emelkedtek olyan ütemben a termelői árak Németországban, mint júliusban; ez erősítheti az inflációs aggodalmakat.
2021. 08. 20. 12:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Ilyen még nem volt: 11%-kal több bevétellel terveznek a vállalkozások

Rekord magas árbevétel-növekedéssel számolnak a következő egy évben a hazai kkv-k. A K&H bizalmi index kutatás 17 éves történetének legmagasabb pénzügyi várakozása szerint átlagosan 11 százalékkal több árbevétellel és 6 százalékkal nagyobb profittal terveznek az előttünk álló egy évre a vállalkozások.
2021. 08. 19. 08:00
Megosztás:

Rendkívüli tanácskozást tartanak a NATO-külügyminiszterek

A NATO-tagállamok külügyminiszterei rendkívüli tanácskozást tartanak videokonferencia keretében pénteken, az afganisztáni tálib hatalomátvétellel kapcsolatban.
2021. 08. 19. 03:00
Megosztás:

Júniusban fellendült a félvezetők globális eladása

Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel júniusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
2021. 08. 18. 21:00
Megosztás:

A delta variáns miatt lassul a gazdasági növekedés

A japán export erősödés elkezdett lassulni júliusban, miután a növekvő fertőzés számok miatt a Kínába és az Európába irányuló szállítások is csökkentek.
2021. 08. 18. 16:00
Megosztás:

Várt ütemben bővült az európai gazdaság

Gyakorlatilag a vártnak megfelelő lett a tegnap délelőtt közzétett második negyedéves eurózónás előzetes GDP adat.
2021. 08. 18. 15:00
Megosztás:

A magyar 17%-os GDP növekedést 2 ország is megverte Európában

Erőteljes növekedést láthattunk a második negyedéves GDP kapcsán egész Európában. A 17,7 százalékos, munkanappal tisztított magyar növekedés a dobogó harmadik fokára volt elég a spanyol 20 és az olasz 18,7 százalékos növekedés mögött.
2021. 08. 18. 14:00
Megosztás:

Többre lehet képes a magyar gazdaság

A második negyedévben 17,9 százalékkal növekedett a magyar GDP az előző év azonos időszakához képest a nyers adatok szerint. A jó adat fényében akár 7 százalék feletti növekedés is elképzelhető 2021-ben.
2021. 08. 18. 07:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Az idei első fél évben nőtt a román gazdaság

Az idei első fél évben a nyers adatok szerint 6,5 százalékkal nőtt a román gazdaság a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
2021. 08. 17. 13:00
Megosztás:

Szárnyal a Deloitte kockázati tőke bizalmi indexe

A Deloitte legfrissebb közép-európai kockázati tőke bizalmi felmérése szerint a tapasztalat, a bevált növekedési stratégiák és a javuló gazdasági kilátások növelik a bizalmat a magántőke-befektetők körében.
2021. 08. 17. 05:30
Megosztás:

Csaknem üres a makronaptár, de érkezik némi adat a napokban

Csaknem üres a makronaptár a jövő héten, mindössze a bruttó hazai termék (GDP) második negyedévi adatának első becslése jelenik meg, valamint az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének július végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató.
2021. 08. 15. 11:00
Megosztás:

E-sport Ítéletnap: az Erste Csoport bemutatja az e-sportok bukását

Miután tavaly bemutatkozott az e-sportok világában, az Erste Csoport a League of Legends Európa-bajnoksággal (LEC) kötött partnerségének második fejezetét ünnepli. A Jung von Matt SPORTS humoros kampányfilmjének segítségével a bankcsoport az e-sportokat övező témák közül a legtöbb vitát kiváltó kérdést választotta ki. Azzal foglalkozik, hogy az e-sport igazi sportnak számít, vagy sem, valamint bemutatja a játékosközösség erre adott reakcióját. Az LEC Summer Splithez köthető kampány augusztus 13-án rajtol a Rájátszással egy időben, és az augusztus 29-ei döntőig látható lesz a közösségi médiában és az LEC Livestream csatornán.
2021. 08. 14. 13:00
Megosztás:

A sikerágazat adhat pillért a tartós növekedéshez

Az utóbbi években kiemelkedően jó teljesítményt nyújtó építőipar is megtorpant a járvány miatt, ám a szektor készen áll arra, hogy - hasonlóan a pandémia előtti évekhez - tempós növekedéssel segítse a magyar gazdaság fejlődését.
2021. 08. 14. 11:00
Megosztás:

Így készülnek a cégek a kis januárra

A nyári uborkaszezon végéhez érve a cégek év végi hajrát hirdetnek az utolsó negyedévre, ezért erősödő versenyre lehet számítani ősszel. Nagy Lehel, a Langmár Kommunikáció ügyvezető-helyettese arról beszélt, hogy fontos lefektetni a stratégiát és ennek mentén építeni a kommunikációt ebben az időszakban. Példaként említette, hogy ha valakinek nincs jelen a célközönsége egy adott közösségi felületen, akkor oda teljesen felesleges erőforrásokat csoportosítani. Megjegyezte, ilyenkor célszerű nagy hangsúlyt fektetni a már meglévő ügyfelekre, hiszen statisztikailag alátámasztott tény, hogy őket olcsóbb újabb vásárlásra ösztönözni.
2021. 08. 14. 05:00
Megosztás: