Hírek > Az LMP az olimpia helyett a fiatalokra költené a pénzt >

Az LMP az olimpia helyett a fiatalokra költené a pénzt

2017.02.05 13:40
Az LMP a fiatalok továbbtanulására, munkához és lakhatáshoz jutására, valamint családalapításának támogatására költené az olimpia rendezésére szánt 3000 milliárd forintot - mondta az ellenzéki párt ifjúsági szakszóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
Az LMP az olimpia helyett a fiatalokra költené a pénzt

Kanász-Nagy Máté azt mondta: a kérdést úgy is fel lehet tenni: "olimpiát szeretnénk vagy unokákat".
   
Az LMP az utóbbi cél érdekében a következő tíz évben 1000 milliárd forintot fordítana arra, hogy 24 éves korig kitolja a családi pótlékot, amelynek összegét is megemelné - fejtette ki, hozzátéve, 200 milliárd forintból 100 ezer tanulónak eltörölnék a felsőoktatási tandíjat.
    

A szakszóvivő közlése szerint pártja újabb 1000 milliárd forintból 100 ezer bérlakást is építene, ezzel megduplázná a magyarországi állományt, emellett 500 milliárd forintból rendezné a közszféra béreit.
   
Kanász-Nagy Máté közölte: 250 milliárd forintot fordítanának munkahelyteremtésre, a maradék 50 milliárd forintból pedig bölcsődéket építenének 10 ezer új férőhely létrehozásával.
   
A szakszóvivő szerint a fenti lépésekkel meg lehetne oldani Magyarország egyik legnagyobb problémáját, a kivándorlást is, amelynek keretében jelenleg havonta 5-10 ezer fiatal hagyja el az országot.
   
Kanász-Nagy Máté kérdésre válaszolva azt mondta, az LMP vasárnapig több mint 15 ezer, az olimpiáról szóló népszavazást támogató aláírást gyűjtött össze, a céljuk összesen 30-35 ezer aláírás összegyűjtése.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?


És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.

Legfrissebb fórum témák

Egyre magasabb a magyar fogyasztói kedv ( hozzászólás, 2016-08-09 17:05)
Állati emlékérmét bocsát ki az MNB ( hozzászólás, 2016-08-09 13:45)
Folytatódik a gazdasági fellendülés az unióban ( hozzászólás, 2016-08-09 07:53)
Horvátország nem harcol a turistákért ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Rekordhosszúságú vasútassztrájk Dél-Angliában ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Várható fordulatok a lakáspiacon ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Sör árak alakulása egy ábrán ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)