A bukaresti kormánypártok belátták tévedésüket

A bukaresti kormánypártok belátták, hogy tévedtek, amikor sürgősségi rendlettel módosították a büntetőtörvénykönyvet és büntetőeljárást - reagált Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szombaton arra, hogy Sorin Grindeanu miniszterelnök bejelentette: a kabinet hatálytalanítani fogja a nagyszabású tiltakozási hullámot kiváltó sürgősségi rendeletét.

A bukaresti kormánypártok belátták tévedésüket

"Egy országot nem lehet sürgősségi kormányrendeletekkel vezetni. De a mai döntés csupán a kormány hibáját korrigálja, a probléma megmarad: a Btk. több mint 40 cikkelye továbbra is alkotmányba ütközik. Mi jogállamot akarunk és egyértelmű törvényeket. Ehhez pedig az szükséges, hogy - egy széles körű vita után - módosítsuk a Btk.-t a parlamentben" - idézte az RMDSZ elnökét a szövetség sajtóirodájának közleménye.
   
A román sajtó korábban a parlamenti többség egységének meglazulásaként értelmezte azt, hogy az RMDSZ bírálta a PSD-ALDE kormánykoalíciót - amellyel decemberben parlamenti együttműködési megállapodást kötött -, amiért kormányrendelettel módosította a büntetőjogot. Az RMDSZ-frakció a parlamenti pártok közötti egyezséget javasolt, amelyben minden politikai alakulat vállalná, hogy kormányra kerülése esetén nem fogja sürgősségi rendelettel módosítani a Btk.-t és a büntetőeljárást.
   
A kormányfő bejelentését a helyzet "normalizálása" felé tett fontos lépésként értékelte Madalina Dobrovolschi, Klaus Iohannis államfő szóvivője.
   
"A kormány súlyos hibát követett el, és a kormány felelőssége, hogy megoldja az általa előidézett válságot. Az emberek tiltakozása legitim, demokratikus és korrekt" - jelentette ki az elnök szóvivője.
   
Nicusor Dan, a - mostanihoz hasonló civil mozgalmakból született, ellenzéki - Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke "az utca hatalmas győzelmének" nevezte a rendelet hatálytalanításáról szóló kormányfői bejelentést.
   
A Btk.-módosító kormányrendelet hatályának felfüggesztését közigazgatási bíróságtól kérő Augustin Lazar legfőbb ügyész úgy vélekedett: a "ráció a rendes kerékvágásba terelte a dolgokat", amit ő is a civil társadalom sikereként értékelt.
   
Romániában az utóbbi két évtized legnagyobb tiltakozó mozgalmát váltotta ki az, hogy a szociálliberális kormány a legfelső bírói tanács véleményezése nélkül kedd este a kormányülés napirendjén nem szereplő sürgősségi rendelettel módosította a büntetőjogot. Az ország nagyvárosaiban estéről estére százezrek tüntetnek az intézkedés ellen, amelynek szerintük valódi célja az, hogy megmentse a korrupt politikusokat a felelősségre vonástól.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Újabb változásk az Online Számla rendszerben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön este új fejlesztéseket vezet be és karbantartási munkálatokat végez az Online Számla rendszerben és az Online Számlázó mobilalkalmazásban - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 14:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás: