Így tervezik az EU megreformálását

Az Európai Unió megreformálásáról beszélt a varsói látogatáson tartózkodó Angela Merkel német kancellárral kedd este Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) pártelnöke, az uniós alapszerződések módosítását javasolva - számolt be a wpolityce.pl lengyel hírportálnak Ryszard Legutko európai parlamenti képviselő.

Így tervezik az EU megreformálását

A PiS soraiból megválasztott képviselő, a krakkói Jagelló Egyetem filozófiaprofesszora a varsói Bristol szállodában megtartott szűkkörű találkozás egyik résztvevője volt. A német kancellár Kaczynskival folytatott egyeztetése mindenekelőtt az Európai Unió (EU) jövőjére és szervezeti felépítésére vonatkozott - mondta Legutko a konzervatív hírportálnak.
   
A PiS elnöke a beszélgetésben Legutko szerint kifejtette, hogy növelni kell az Európai Tanács szerepét, és csökkenteni az Európai Bizottságét. Azt mondta, "nem lehet azokhoz a széleskörűen alkalmazott lépésekhez folyamodni, amelyek során - távolodva az alapszerződésektől - a centralizáció felé haladunk".
   
Kaczynski arról is próbálta meggyőzni a kancellárt, hogy hiba lenne annak a megoldásnak alkalmazása, amelyet jelenleg a Brexittel kapcsolatban emlegetnek, miszerint "a britek számára nehéz feltételeket szabnak, hogy hatékonyan elriasszák a jövőben az EU-tól távolodni szándékozó országokat". Aláhúzta: az európai közösség "nem épülhet félelmekre, hanem egyenlő partnerek bizalmon alapuló szövetsége kell, hogy legyen".
   
Legutko szerint a német kancellár "általában egyetértett" Kaczynskinak az EU megreformálását célzó javaslataival, mindazonáltal "láthatóan távolságtartó az alapszerződések módosítása iránt". Attól tart, hogy az az EU dezintegrációját indítaná el, mivel a tagállamok "egymással ellentétes követelményeket és projekteket terjesztenének elő".
   
A professzor egyúttal úgy látta: a német álláspontban "enyhe változás" következett be, Angela Merkel helyeselte, hogy elkezdődjenek az egyeztetések a módosítások tervezeteiről. "Ez már egy kiindulópont" - értékelte a lengyel politikus. A német kancellár azonban nem javasolt az EU-ra vonatkozó új megoldásokat, bár beszélt a nemzetállamok fontos szerepéről - fejtette ki.
  
Amint Legutko beszámolt, a találkozás végén felmerült Donald Tusk újraválasztásának témája is. "Az álláspontunk egyértelmű volt - nem támogathatjuk jelöltségét" - mondta. Szavai szerint Kaczynski azzal érvelt, hogy az Európai Tanács jelenlegi lengyel elnöke egy "vitatott személy", különféle eljárások indultak vele szemben, "amelyek politikai, jogi, büntetőjogi felelősséget vonhatnak maguk után".
   
Tusk "nem is kérte, hogy a lengyel kormány támogassa jelöltségét, így nincs alapja annak, hogy támogassák" - szögezte le a lengyel EP-képviselő.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: