Bolondság Frexittel dobálózni, de a Grexit még mindig sanszos

Londoni pénzügyi elemzők szerint a Frexit, vagyis Franciaország esetleges kiléptetése az EU-ból és az euróövezetből akkor is igen komoly politikai és jogi akadályokba ütközne, ha a tavaszi elnökválasztást Marine Le Pen, a Nemzeti Front vezetője nyerné. A Grexit, vagyis a görög eurótagság megszűnésének kockázata azonban ismét növekszik.

Bolondság Frexittel dobálózni, de a Grexit még mindig sanszos

 Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics szerdai helyzetértékelése szerint a Frexit előtt emelkedő akadályok nem áthághatatlanok, de a folyamat korántsem lenne annyira zökkenőmentes, ahogy azt Marine Le Pen igyekszik beállítani.
    

A ház hangsúlyozza, hogy alkotmánymódosításra lenne szükség Franciaország kiléptetéséhez az EU-ból és az euróövezetből. Ennek elfogadtatása a parlamenttel nagyon nehéznek bizonyulna, a folyamat a végtelenségig elhúzódhatna. Ebben a helyzetben marad a népszavazás Le Pen által egyébként is megígért lehetősége, ám a legutóbbi felmérések szerint az euró franciaországi támogatottsága csaknem 70 százalékos.
    

Mindemellett Marine Le Pen megválasztása is változatlanul nagyon valószínűtlennek tűnik. Ha azonban a francia közvéleményben mégis történt akkora elmozdulás, amely elegendő lenne Marine Le Pen elnökké választásához, akkor valószínűsíthető lenne, hogy a franciák az euróövezettől is elhidegültek - hangsúlyozzák a Capital Economics elemzői.
    

A ház szerint mindezt egybevetve a Frexit kockázata továbbra is meglehetősen alacsony, de magasabb annál, mint amennyit a piacok jelenleg áraznak.
    

A francia államadós-kockázati mutatók mindazonáltal már kezdik jelezni a növekvő piaci aggályokat.
    

Az egyik vezető londoni piaci adatszolgáltató cég, az IHS Markit szerdai kimutatása szerint a francia államadósság-törlesztési leállás rizikójára köthető piaci biztosítási cseretranzakciók (credit default swaps, CDS) középárfolyama egy hónap alatt 11, ezen belül csak a legutóbbi héten 9 bázisponttal emelkedett, és jelenleg 50 bázisponton jár.
    

Ez azt jelenti, hogy egységnyi, tízmillió dollárnak megfelelő névértékű francia államkötvény csődbiztosítása most 50 ezer dollárba kerül a piacon az irányadó ötéves lejáratra, csaknem negyedével többe, mint egy hete.
    

Ez továbbra is a világ legjobb szuverén adóskockázati mérőszámai között van, ám a romlási folyamat mértéke és üteme kirívó a vezető ipari hatalmak csoportján belül.
    

A Markit kimutatása szerint Németország CDS-díjszabása jelenleg 23 bázispont, alig egy ponttal magasabb az egy hónappal ezelőtti szintnél.
    

A brit, az amerikai és a japán szuverén CDS-tranzakciók középárfolyama 24-29 bázispont közötti szinteken jár, és e három adóskockázati mutató is gyakorlatilag stagnált az elmúlt egy hónapban a Markit adatai szerint.
    

A Capital Economics szerdai elemzése szerint azonban jelenleg a görög adósságválság újbóli fellángolása a még nagyobb kockázat, különös tekintettel a Nemzetközi Valutaalap (IMF) új helyzetértékelésére. A ház idézi az IMF-jelentésből azt az előrejelzést, hogy a hazai össztermékhez (GDP) mért görög államadósság-ráta 2060-ra 275 százalékra emelkedik. Ez jelentősen rontott becslés, a valutaalap ugyanis előző prognózisában arra az évre 250 százalékos görög adósságrátát jósolt.
    

A Capital Economics londoni elemzői szerint ebben a helyzetben növekszik annak a kockázata, hogy az IMF végül kiszáll a görögországi pénzügyi segélyprogramból. Ha ez megtörténik, akkor a német parlamentnek új, nagyobb német garanciavállalást is tartalmazó csomagról kell szavaznia, és erőteljes annak a valószínűsége, hogy ezt a berlini törvényhozás elvetné, különös tekintettel a szeptemberi németországi választásokra.
    

Mindez növeli Görögország törlesztésképtelenné válásának kockázatát, és ebből eredően növekszik a Grexit rizikója is - hangsúlyozzák a Capital Economics londoni elemzői.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: