Így is lehet kötelezően tőkét emelni a Kft-nél - apport ötletek

A tavaly elhalasztott kötelező tőkeemelést úgy tűnik, idén már nem úszhatják meg a magyar kft.-k, az egy éves hosszabbítás ugyanis ez év március 15-én lejár. A korlátolt felelősségű társaságoknak – akik azt még nem tették meg - át kell térniük az új Ptk. alkalmazására, és ezzel egyidejűleg, amennyiben törzstőkéjük 3 millió forint alatt van, fel kell emelniük azt a kötelező 3 millió forintos minimumra.

Így is lehet kötelezően tőkét emelni a Kft-nél - apport ötletek

tőketartalékból, vagy például új üzlettárs bevonásával történő tőkeemelésről, amely azonban nagy terhet jelent a kevésbé tőkeerős mikro- és kisvállalkozásoknak Magyarországon. Nem feltétlenül kell azonban a tagok pénzbeli forrásait kimeríteni vagy a cég tartalékait erre felhasználni, megfelelő megoldást nyújthat erre a problémára az apporttal, azaz nem pénzbeli hozzájárulással történő tőkeemelés. A Sár és Társai Ügyvédi iroda az apport lehetőségeit vette sorra.

 

Ha nincs pénz: apport

 

Apportálni az új Ptk szerint dolog tulajdonjogát, vagyoni értékű jogot vagy követelést lehet. A dolog fogalmába beletartozik valamennyi ingó dolog és ingatlan, azaz tőkeemelés lehetséges saját tulajdonban álló autó, haszongépjármű, számítógép, a cég működéséhez szükséges gépek, berendezések, készülékek tulajdonjogának a cégre történő átruházásával.

 

Apport tárgya azonban nem csupán hasznos, a cég működéséhez használható eszköz tulajdonjoga lehet, hanem jelentős értékkel bíró műalkotás is, így ha a tagok rendelkeznek festményekkel, szobrokkal, értékes vázákkal, vagy egyéb műalkotásokkal, akkor a törzstőke emelés azok tulajdonjogának a cégre történő átruházásával is megoldható, ugyanis a műalkotások apportja esetén sem sérülnek a hitelezői érdekek, hiszen a műalkotások is értékkel bírhatnak, és az idő múlásával értékük jelentősen emelkedhet.

 

Mit lehet apportálni?

 

Az apport tárgya ingó és ingatlan dolgokon kívül vagyoni értékű jog is lehet. Vagyoni értékű jognak minősül például egy más tulajdonában álló földön lévő földhasználati jog vagy bérleti jog. Ebbe a körbe tartozik azonban a szellemi alkotásokon fennálló vagyoni jogok átengedése is, amely magában foglalhatja az alábbiakat:

 

-          szerzői vagyoni jogok átruházása ott, ahol a vagyoni jogok átruházhatók, például reklámozás céljára megrendelt művek, szoftverek, filmek, videoklipek, reklámvideók esetében;

-          szerzői felhasználási jogok átengedése ott, ahol az átruházás kizárt a jogszabályok alapján és csak felhasználási engedély adható – többek között dalok, zeneművek, fotók, képzőművészeti alkotások, iparművészeti alkotások, építészeti művek, grafikai művek, így például logók, arculatok, brandek szerzői vagyoni felhasználási jogainak átengedése

-          védjegy jogok átruházása vagy átengedése

-          földrajzi árujelző (földrajzi jelző és eredetmegjelölés) jogok átengedése vagy átruházása

-          know-how jogok átruházása vagy átengedése

-          üzleti titokhoz fűződő vagyoni értékű jogok átengedése vagy átruházása

-          domain használati jogosultság átruházása, átengedése

-          szabadalmi jog átruházása, átengedése

-          formatervezési mintaoltalom jogának átengedése, átruházása

-          használati minta oltalom jogának átengedése, átruházása

-          növényfajta-oltalom jogának átengedése, átruházása.

 

Amikor a brand is vagyont ér

 

„Valamennyi vagyoni értékű jog esetén akkor apportálhatja a tag az adott vagyoni értékű jogot, ha azzal maga a tag és nem a cég rendelkezik. Ilyen például egy céglogó, vagy akár teljes vállalati brand is lehet apport tárgya, amennyiben azt nem a cég rendelte meg és fizette ki, hanem a tag, vagyis ha a tag rendelkezik az azokon fennálló szerzői vagyoni jogokkal, mert ő maga alkotta azokat meg, vagy pedig ő rendelte meg és szerezte meg azokat a logót, brandet tervező személytől. Ez a kitétel azért fontos, mert a hatályos Ptk. apportra vonatkozó előírásai alapján a tag csak olyan vagyoni értékű jogot apportálhat, amellyel maga rendelkezni jogosult.” – emeli ki dr. Horváth Katalin, a Sár és Társai Ügyvédi Iroda szakértője.

 

De mennyit ér a logó?

 

A vagyoni értékű jogok apportja esetén a vagyoni jog értékének meghatározása jelenthet nehézséget az apportáló tagoknak. A vagyoni jog értékét a szolgáltatáskori értéken kell meghatározni, vagyis a vagyoni értékű jognak akkori értéke vehető figyelembe, amikor az apportálás megtörtént, azaz amikor a cég átvette a vagyoni értékű jog feletti rendelkezési jogot. Fontos szabály az apport értékének meghatározásához, hogy a vagyoni értékű jogot nem lehet az apportáláskor többre értékelni, mint amennyi annak a piaci, forgalmi értéke, ugyanis ha a társasági szerződésben (alapító okiratban) megjelölt apport értéknél kevesebbet ér a vagyoni értékű jog, akkor a kettő közötti különbözetért az apportot szolgáltató tag 5 évig felel a céggel szemben és a cég felhívására köteles azt a cégnek megfizetni.

 

A vagyoni értékű jog értékét kft.-k esetében meghatározhatják maguk a tagok, de a fenti szabály miatt nagyobb értékű jogok esetén (például szabadalmak, know-how, szoftverjogok, mintaoltalmak, stb.) érdemes lehet független könyvvizsgálóval vagy az adott területen szakértelemmel rendelkező szakértővel (szabadalmak, iparjogvédelmi jogok esetén például szabadalmi ügyvivővel vagy erre szakosodott ügyvédi irodával) megvizsgáltatni és értékeltetni a vagyoni értékű jogot. A hatályos Ptk. alapján kft.-k esetében könyvvizsgáló vagy szakértő igénybe vétele nem kötelező az apport értékeléséhez, azt csak a részvénytársaságok esetében írja elő a törvény, azonban a későbbi viták és jogi problémák elkerülése érdekében érdemes lehet rászánni az időt és a pénzt.

 

Az adóról se feledkezzünk meg

 

A vagyoni értékű jogok apportjának adójogi vonzatai is vannak, vagyis ha magánszemély apportál cégbe ilyen jogot, akkor személyi jövedelemadó fizetési kötelezettsége is keletkezhet. Szellemi alkotáshoz fűződő jog apportja esetén (vagyis például szerzői jog, védjegyjog, szabadalom.) ha az apportáló maga a jog eredeti jogosultja (tehát szerző, védjegyjogosult, feltaláló, szabadalmas), akkor az apportért kapott üzletrész értéke (törzsbetét) önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősül és az összevont adóalap keretében kell utána szja-t fizetni. Ha pedig maga a tag is úgy szerezte ezt a jogot (nem ő a szerző, feltaláló, alkotó), akkor az érte kapott törzsbetétet (vagyoni részesedést) egyéb jövedelemként kell figyelembe venni és úgy kell utána szja-t fizetni. Ha ilyen vagyoni értékű jogot cég apportál egy másik cégbe, akkor szükséges megvizsgálni, hogy az ÁFA mentes apport feltételei fennállnak-e. Mindenképpen érdemes tehát adószakértőtől vagy adójogban jártas ügyvédtől is tájékozódni az apporttal történő tőkeemelés adójogi vonzatairól az optimális megoldás megtalálása érdekében.

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Újabb változásk az Online Számla rendszerben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön este új fejlesztéseket vezet be és karbantartási munkálatokat végez az Online Számla rendszerben és az Online Számlázó mobilalkalmazásban - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 14:00
Megosztás:

5 millióan indulhatnak útnak Afganisztánból

Az afgán konfliktus miatt mintegy 5 millióan indulhatnak útnak Afganisztánból, hogy Nyugat-Európába vándoroljanak - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
2021. 08. 21. 23:00
Megosztás:

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV); a gazdák augusztus végéig e-mailben jelentkezhetnek - tudatta a NAV közleményben szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 12. 00:05
Megosztás:

Több százezer magyar vállalkozás adminisztrációs terheit csökkenti az adóhatóság az áfatervezet kiajánlásával

Az online számlaadat-szolgáltatás kiterjesztése és az erre épülő áfatervezet-kiajánlás az elmúlt évek legjelentősebb eredménye lehet az adózáshoz kapcsolódó digitalizáció területén. Ugyan az adóhatóság által kiajánlott tervezet nem válik automatikusan bevallássá az adózók közreműködése nélkül, mégis hatalmas segítség a vállalkozások számára – derül ki Dr. Bákonyi László adójogi szakjogász elemzéséből, amely arra is kitér, mikortól működhet élesben a rendszer és milyen adminisztratív kihívásokra kell megoldást találniuk a cégeknek.
2021. 08. 06. 19:00
Megosztás:

Lakhatási támogatás adómentesen – a munkásszállás lehetőségei

A világjárvány gazdaságra gyakorolt hatását tekintve elmondható, hogy a munkáltatók számottevő része munkaerőhiánnyal és a munkaerő megtartás problémájával küzd. E probléma enyhítésében segíthetnek az olyan típusú juttatások, amelyek adómentesen vagy kedvezményesen nyújthatók a munkavállalók számára. Ilyen lehet többek között a munkásszállás biztosítása.
2021. 08. 06. 03:00
Megosztás:

Mazars: itt a NAV útmutatója a transzferár adatbázisok használatához

Először adott ki konkrét ajánlásokat tartalmazó útmutatót Magyarországon a vállalati szintű adatokat tartalmazó transzferár adatbázisok használatához az Adóhatóság, hívja fel az érintett vállalkozások figyelmét a Mazars. A Mazars szakértői szerint előremutató, hogy a NAV – adóhatósági ellenőrzések során már több esetben kialakuló vitás helyzetek elkerülése érdekében – több évvel a szabályozás bevezetése után közreadja az általa követendő példának tartott hazai és nemzetközi adatbázis-kutatási lépéseket, ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy ezeket továbbra is egyedileg kell mérlegelni és alkalmazni.
2021. 08. 04. 04:30
Megosztás:

Hamisítványokat is árultak az Eb-n

A 2021-es labdarúgó-Európa-bajnokságon Budapest négy mérkőzésnek adott otthont, ahol a játékosok és a szurkolók mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei sem tétlenkedtek. A meccsek alatt a Puskás Aréna és a hivatalos szurkolói zóna környékén a társhatóságok támogatásával foglaltak le hamis termékeket és adózatlan cigarettát.
2021. 08. 03. 13:00
Megosztás:

Bővült az álláskeresőt alkalmazók adókedvezménye

2021. június 10-től bővült az álláskeresőt alkalmazók adókedvezménye. A szociális hozzájárulási adó kedvezmény a korábbi hat hónap helyett már három hónap munkanélküliség után is jár, az intézkedés 30 milliárd forintot hagy a vállalkozói szektorban - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.
2021. 08. 03. 02:00
Megosztás:

Így változik augusztustól a házhoz szállított ételek áfája

2021. július 31-ig érvényes az elvitelre vagy házhozszállítással értékesített étel- és alkoholmentesital-forgalomra vonatkozó kedvezményes 5%-os ÁFA-mérték. Mivel ez a tevékenység nem szolgáltatásnyújtásnak, hanem termékértékesítésnek minősül, augusztustól már újra az ÁFA-törvény szerinti 27%-os adómértéket kell rá alkalmazni. A BDO szakértői ismertették az ÁFA-kedvezmény gazdasági háttereit, illetve a kedvezmény megszűnését követő időszak kilátásait.
2021. 07. 31. 09:00
Megosztás:

Elrontotta az adóbevallását? Módosítaná benyújtás után? Erre érdemes figyelni!

Május 20-án járt le a személyi jövedelemadó-bevallások határideje. Mi van akkor, ha valaki módosítani szeretné az általa elkészített vagy automatikusan élesedett bevallást? Vannak lehetőségek, de nem mindent lehet utólag megváltoztatni.
2021. 07. 30. 05:30
Megosztás:

Mégsem lesz júliusra áfa bevallás tervezet

Úgy tűnik, hogy az e-áfa bevallásokra történő felkészülés nem csak az adózóknak, hanem az adóhatóságnak is a tervezettnél hosszabb időt igényel. Ehhez ugyanis nem csak az szükséges, hogy az adózók adatszolgáltatása legye megfelelő, hanem az adatok feldolgozásának is hibátlannak kell lennie – mondta Antretter Erzsébet, a Niveus Consulting Group adótanácsadási üzletágának igazgatója.
2021. 07. 28. 15:00
Megosztás:

Mediterrán adórendszerek - nyár, tenger, adómentes osztalék

A nyári hónapokban sokan másra sem tudnak gondolni, mint a napfényes tengerpartra, az ínycsiklandó mediterrán konyhára, a portugál utcák színes épületeire, a kulturális feltöltődést nyújtó városokra. Kevesen tudják azonban, hogy a közkedvelt nyaralóhelyek a turistalátványosságokon túl az adórendszereik miatt is vonzó célpont lehetnek a fizetőképes, jómódú külföldiek számára. És nem csak egy nyári kaland erejéig, hanem akár hosszabb időre is.
2021. 07. 28. 05:00
Megosztás:

Esküvő után - Mi lesz közös, és mi marad különvagyon házasságkötés után

Sok a tévhit a magyarok körében arról, hogy mi számít a házastársak közös vagyonának, és mi különvagyonnak. Az emberek 60 százaléka nem tudja például, hogy a házastárs vállalkozásából származó bevételek akkor is közösek lesznek, ha azt a másik a házasságkötés előtt alapította – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara több mint 1500 választ összesítő online felméréséből. A válaszadók csaknem harmada tévesen azt gondolta, a házasság előtt szerzett vagyontárgyak minden esetben különvagyonnak számítanak, míg sokan hibásan abban a tudatban élnek, hogy 5 év együttélés után az élettársaknak élettársi vagyonjogi szerződés nélkül is keletkezhet a törvény alapján közös vagyona.
2021. 07. 27. 03:00
Megosztás:

A GVH horgára akadt a horgászati cikkek egyik legnagyobb hazai nagykereskedője

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az egyik legnagyobb hazai, horgászati cikkek nagykereskedelmével foglalkozó vállalkozással szemben, amiért feltételezhetően szankcionálta az ajánlott áraknál olcsóbban értékesítő viszonteladóit.
2021. 07. 23. 18:00
Megosztás:

Vigyázat, így lehet elveszíteni az otthonfelújítási támogatást!

Elveszíthetik az otthonfelújítási támogatást az ügyfelek, ha nem megfelelő számlával rendelkeznek - figyelmeztet a Deloitte nemzetközi tanácsadó az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2021. 07. 23. 07:00
Megosztás:

Igencsak rögös lehet az út, ha podcast adásban éri jogsérelem cégünket

Különösen nehéz helyzetben találhatja magát az a vállalat, amely egy podcast adásban hamis állítások miatt jogsérelmet szenved el. Ugyanis igencsak problémás lehet a helyreigazítás kérése, hiszen egy podcast nem minden esetben sajtótermék, így a tartalom közzététele sem minősül mindig médiaszolgáltatásnak – mutat rá az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás.
2021. 07. 23. 02:00
Megosztás:

Eltérés az e-áfa tervezet és a cég által számolt áfaegyenlegben: visszaélhetnek az adószámmal

A legkésőbb a nyár végéig egy régóta várt funkció lép működésbe a NAV online számla-adatszolgáltatás rendszerében (OSA): az online pénztárgép (OPG) adatai is bekerülnek a számlaadatok közé, sőt a felhasználók számára is elérhetőek, letölthetőek lesznek. A két forrás összeillesztése, az összes adat egy rendszerben való kezelése teszi lehetővé az „e-áfa” szolgáltatás megvalósítását is, ami nem más, mint a NAV által készített áfabevallási tervezet kiajánlása a cégek számára. „Ezzel a kör végleg bezárul” – emeli ki Poór Károly az adóinformatikai megoldásokat fejlesztő SDSYS Zrt. cégvezetője – „a manuális rögzítés teljesen megszűnhet, hisz elegendő csak a számla (blokk) képét beszkennelni, lefotózni, és összekapcsolni a NAV által rendelkezésre bocsátott XML adatokkal.”
2021. 07. 21. 05:30
Megosztás:

Idén többen ajánlották fel adójuk egy százalékát

Egyre népszerűbbek az online megoldások; idén ilyen módon százezerrel többen ajánlották fel az egyházaknak, a civilszervezeteknek adójuk egy százalékát, mint tavaly - tájékoztatta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-t.
2021. 07. 18. 10:00
Megosztás:

Célegyenesben az áfabevallási tervezetek kiajánlása

Hamarosan indul az áfabevallási tervezetek kiajánlásának a tesztüzeme, a cél az, hogy 2022-ben már a lehető legprofesszionálisabb szolgáltatást nyújtsa az adóhivatal, olyat, amely a vállalkozásoknak az egyszerűsítés mellett érdemi költségmegtakarítást is hoz - tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.
2021. 07. 17. 14:00
Megosztás: