Hírek > Az úszás ünnepe zajlik Kecskeméten >

Az úszás ünnepe zajlik Kecskeméten

2017.02.11 14:00
Kétezer-ötszáz résztvevővel - köztük megannyi fiatallal - szombat délelőtt elindult az Univer24 - Az Úszás ünnepe elnevezésű rendezvény, melynek keretében huszonnégy órán át úsznak a kecskeméti uszodában.
Az úszás ünnepe zajlik Kecskeméten

A megnyitón részt vett Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke, aki ebből az alkalomból nyújtotta át Hosszú Katinkának a FINA, a nemzetközi szövetség hivatalos diplomáját a riói olimpián 400 méter vegyesen úszott 4:26.36 perces világrekordjáról.
    

A honi sportági szövetség beszámolója szerint a harmadik alkalommal megrendezett 24 órás úszóesemény megnyitóján a MÚSZ első embere köszönetet mondott Hosszúnak, majd angolul edző-férjének, Shane Tusupnak is.
    

Szintén megköszönte a háromszoros riói aranyérmesnek a 24 órás esemény felkarolását Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere, aki elmondta: "az eseményt jelen formájában Katinkával álmodtuk meg közösen, mert mi itt úgy éreztük, mernünk kell nagyot álmodni". Hozzáfűzte: "már akkor megtettük ezt, amikor elkezdtük építeni ezt az uszodát, majd következett a huszonnégy órás úszás, amelynek egyik fontos üzenete, hogy a tradíció mellett a jövőre is figyelmet fordítunk, hiszen számtalan fiatal lesz itt a medencében."
   
Hosszú Katinka kijelentette, "nem is tudok jobb ünnepet kitalálni, mint hogy egész nap ússzunk", majd hozzátette, bajaiként a régi uszodában rengeteget versenyzett Kecskeméten, de nagy öröm, hogy a jövő generációi már ilyen nagyszerű létesítményben készülhetnek.
    

Hosszú maga is vállalt néhány hosszt a 24 órás viadal első órájában, hiszen csapata, az Iron Corporation külön versenyre hívta ki az esemény névadójának, az Univernek a váltóját. A bajnoknőn, valamint a Törös Károly vezette Bácsvíz-Kecskemét úszóin kívül a vízilabda több sztárja is ott volt a vízben, az olimpiai bajnokokat Kis Gábor és Székely Bulcsú képviselte, míg a nőket Takács Orsolya világ- és Európa-bajnok.
   
A szervezők elmondták, hogy bár a viadal nem verseny, a cél az, hogy a legutóbbi alkalommal felállított 78.3 kilométeres csúcsot megdöntse valamelyik résztvevő csapat a vasárnap délelőtt 11 óráig tartó úszás során.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?


És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.

Legfrissebb fórum témák