Romlott az építőipar teljesítménye

Az elmúlt évben az építőipari termelés volumene 18,8 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál, amikor 3,0 százalékos növekedést ért el. Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent 2015-höz képest, az épületeké 3,7, az egyéb építményeké 33,0 százalékkal. A legnagyobb visszaesés az út- és vasútépítő vállalkozások termelésében volt - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Romlott az építőipar teljesítménye

Az éves adat tartalmazza a tavaly decemberi 14,9 százalékos visszaesést a 2015 azonos hónapjában mért 8,1 százalékos éves emelkedés után. Éves összevetésben azóta sem volt növekedés, 2016 minden hónapjában csökkent az építőipar teljesítménye az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
    

Tavaly decemberben az épületek építése 5,8, az egyéb építményeké 25,5 százalékkal csökkent. Az egyéb építmények építésének visszaesését elsősorban az uniós forrásból végzett munkák 2015. év végi befejeződése okozta - közölte a KSH.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
   

A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek decemberben az építőipar termelésének 1,4 százalékos emelkedését mutatták az előző hónaphoz hasonlítva.
    

Decemberben a legnagyobb mértékben az út- és vasútépítő, valamint a közműépítő vállalkozások termelése maradt el az előző év azonos időszakitól.
    

Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése 1,1 százalékkal emelkedett, ezzel szemben az egyéb építményeké 35,6, a speciális szaképítésé 10,2 százalékkal visszaesett.
    

A megkötött új szerződések volumene 114,1 százalékkal nőtt decemberben az előző évihez képest, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 34,4, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 172,7 százalékkal emelkedett. A növekedés oka néhány, gyorsforgalmi utak építésére kötött, nagy értékű szerződés volt.
    

Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene december végén 89,0 százalékkal meghaladta az előző évi, alacsony bázist. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 13,5, az egyéb építményeké - a decemberi új szerződések miatt - 174,3 százalékkal magasabb volt.
    

A negyedik negyedévben az építőipar termelői árai 3,0 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az épületek építése ágazatban 5,3, az egyéb építmények építése ágazatban 1,7, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítés ágazatban 2,7 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos időszakához mérten.
    

Az előző negyedévinél az építőipar árai 0,7 százalékkal magasabbak voltak.

345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredményt ért el 2023-ban az MBH Bank

Kiemelkedő pénzügyi eredményekkel zárta a 2023-as évet az MBH Bank: korrigált adózás előtti teljes átfogó eredménye 345,3 milliárd forint lett, amely 118,8%-kal magasabb a 2022-es eredményeknél. A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett gyorsjelentés alapján az MBH Bank korrigált teljes átfogó jövedelemmel számított tőkearányos megtérülése 33,1%-ra nőtt, míg tőkemegfelelési mutatója 22,1%-ra emelkedett az időszak során. A társaság mérlegfőösszege a 2022. év végi értéket közel 500 milliárd forinttal meghaladva, mintegy 11 107 milliárd forintra nőtt. A bankcsoport már meglévő, több szegmensben piacvezető pozícióját az év során tovább erősítette sikeres akvizíciók révén, amelyek mind ügyfél-, mind betét- és hitelállomány tekintetében további növekedést hoztak.
2024. 03. 28. 11:00
Megosztás:

Következő generációs intercity villamos motorvonatok beszerzéséről szerződött a Stadler és a GYSEV

9+4 db intercity villamos motorvonat szállításáról kötött szerződést a Stadler és a GYSEV Zrt. A járműveket az üzemeltető vasúttársaság 2027-től a Sopron-Budapest, illetve a Szombathely-Budapest viszonylaton tervezi forgalomba állítani. Az új, kétáramnemű járművek nem csak Magyarországon, hanem Ausztriában is képesek lesznek a közlekedésre. Az ötrészes, korszerű szerelvények kocsiszekrényei a Stadler szolnoki üzemében, magyar szakemberek munkájával készülnek majd. A szerződés aláírásának vasúttörténelmi jelentősége is van, ugyanis új intercity motorvonatokat utoljára pontosan 30 éve szereztek be Magyarországon.
2024. 03. 28. 10:30
Megosztás:

Bruttó 605 ezer volt januárban az átlagkereset

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak 3,8 százalékos növekedése mellett - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. 03. 28. 10:00
Megosztás:

Mire számíthatunk ma a magyar tőzsdén?

Pozitív korrekció várható a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön a délelőtti órákban, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint ugyanakkor kérdéses, hogy ez ki tud-e tartani a nap végéig.
2024. 03. 28. 09:30
Megosztás:

A GVH együttműködési megállapodást kötött Azerbajdzsán versenyfelügyeleti szolgálatával

Együttműködési megállapodást kötött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és Azerbajdzsán Állami Antimonopólium és Fogyasztói Piacellenőrzési Szolgálata - közölte a GVH az MTI-vel szerdán.
2024. 03. 28. 09:00
Megosztás:

Megéri kipróbálni a CFD-kereskedést?

A tapasztalt kereskedők számára a különbözeten alapuló ügyletek, más néven CFD-k népszerű eszközök a portfóliójukban, amelyekkel anélkül spekulálnak a pénzügyi piacok változó árairól, hogy ténylegesen birtokolniuk kellene a részvényeket.
2024. 03. 28. 08:16
Megosztás:

Vegyesen mozogtak az ázsiai indexek

Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön, a térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 1,57 százalékos csökkenéssel, 40 151 ponton zárt. A részvények szélesebb körét összefogó Topix index 1,85 százalékkal süllyedt.
2024. 03. 28. 08:00
Megosztás:

A legnépszerűbb mémérmék, a Pepe (PEPE) és a KangaMoon (KANG) az egekbe szöknek, a KANG új minden idők legmagasabb árfolyamát éri el

A kriptopiacon formálódó mém-szezonban több népszerű mémérme is jelentős bikás hangulatot mutat. Ilyen népszerű mémérmék, mint a KangaMoon (KANG) és a Pepe (PEPE) az elmúlt hetekben hatalmas elfogadottságot tapasztaltak, miközben ugyanabban az időszakban új minden idők legmagasabb árfolyamát (ATH) állították fel.
2024. 03. 28. 07:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolat volt az első Montágh Szalon témája

A Montágh Szalon első, szerdai eseményén a mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolatról Prószéky Gábor Széchenyi-díjas programtervező matematikussal, nyelvésszel, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatójával beszélgetett a Montágh Testület elnöke, Aczél Petra.
2024. 03. 28. 06:00
Megosztás:

Az egyedül élő idősebbek különösen kiszolgáltatottak az online veszélyekkel szemben

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Adatvezérelt Marketing Szövetség (DIMSZ) friss közös kutatásából.
2024. 03. 28. 05:30
Megosztás:

Több szlovák-magyar regionális vasúti kapcsolat újraindítását tervezi a szlovák szaktárca

A szlovák közlekedési tárca több szlovák-magyar regionális vasúti kapcsolat újraindítását tervezi - közölte az MTI-vel a szlovák szaktárca.
2024. 03. 28. 05:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolat volt az első Montágh Szalon témája

A Montágh Szalon első, szerdai eseményén a mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolatról Prószéky Gábor Széchenyi-díjas programtervező matematikussal, nyelvésszel, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatójával beszélgetett a Montágh Testület elnöke, Aczél Petra.
2024. 03. 28. 04:00
Megosztás:

A luxusingatlanpiacon hozhat átrendeződést a rákosrendezői ingatlanberuházá

A Külgazdasági és Külügyminisztérium január 11-én jelentette be, hogy Magyarország és az Egyesült Arab Emirátusok megállapodott egymással, hogy a XIV. kerületben található Rákosrendező pályaudvaron a kormány rendezi a környék infrastruktúráját, míg az Egyesült Arab Emírségek Magyarországon szinte példátlan mértékű ingatlanberuházást hajt végre. A 130 hektáros – jelenleg elhanyagolt – területen bevásárló- és szórakoztatóközpont, parkok, irodák, szolgáltatások sora és lakóingatlanok épülhetnek majd, ami a mostani piaci és lakhatási viszonyokra jelentős hatással lehet. A fejlesztések hatására megemelkedhetnek az ingatlanárak is. 
2024. 03. 28. 03:00
Megosztás:

Drága az áram?! Tekerj szobabiciklit és termeld meg vele az áramot magadnak!

Megoldható-e házilag, hogy egy lakás áram ellátást az biztosítaná, hogy a család tagjai szobabiciklit tekernek, és az ezzel termelt árammal működtetik a lakás villamos berendezéseit? Számoljuk ki, hogy kb. mennyit kell tekernie egy családnak szobabiciklin ahhoz, hogy az ezzel termelt áram elég legyen egy átlagos család fogyasztásához?
2024. 03. 28. 02:00
Megosztás:

Ki a hülye? A lakossági földgáz árában hogyan lesz a köbméterből a számlán MegaJoule

Amikor a gázcsekkeinkre és a számlarészletezőre tekintünk, sokan közülünk elveszítjük az önuralmunkat, mivel rejtély számunkra, hogyan alakul át egy köbméter gáz korrigált mennyiséggé, és még inkább, hogy miért szükséges végül megajoule (MJ) alapú árat fizetnünk? Mi határozza meg a gáz fűtőértékét? És ami a legfontosabb: mennyibe kerül jelenleg egy köbméter háztartási gáz? Most végre Ön is megértheti, oktató videót is talál a cikkünk végén.
2024. 03. 28. 01:00
Megosztás:

A héten a Bitcoin Minetrix és az Ondo projekt lehet a legnagyobb nyertes

A kriptopiacon a hét elején megerősödött a vásárlási nyomás, és néhány altcoin látványos felfelé ívelésbe kezdett.
2024. 03. 28. 00:01
Megosztás:

Szoboszlai a Tippmix-en is nagyot megy!

Új sportfogadási lehetőséget biztosított a focirajongók és játékosai számára a Szerencsejáték Zrt. a magyar válogatott labdarúgócsapat utóbbi két mérkőzésére.
2024. 03. 27. 23:30
Megosztás:

Pluszban zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Emelkedéssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
2024. 03. 27. 22:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a Skandináv lottón!

A Szerencsejáték Zrt. honlapján olvasható tájékoztatás szerint a március 27-én megtartott 13. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2024. 03. 27. 22:00
Megosztás:

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's

Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank befektetési ajánlású besorolásait szerdán a Moody's Ratings.
2024. 03. 27. 21:05
Megosztás: