Kérd házhoz álmaid bútorát az IKEA-tól!

53,8 milliárd forintos nettó árbevétellel zárta az IKEA 2016-os pénzügyi évét, ami az előző évhez képest 14,5 százalékos növekedést jelent. A budapesti és a budaörsi IKEA áruházakban több mint 5 millió látogató fordult meg, közülük csaknem 3 millió vásárlót köszönthetett a lakberendezési vállalat. A 2017-es pénzügyi évben az IKEA többcsatornás értékesítésének fejlesztésén dolgozik, így a lakberendezési vállalat budaörsi áruházában februártól tesztüzemben elérhetővé teszi az online rendelését áruházi átvétellel, májusban pedig megnyitja kapuit a régió egyik legnagyobb IKEA áruháza Soroksáron.

Kérd házhoz álmaid bútorát az IKEA-tól!

Ismét kétszámjegyű növekedést tudhat maga mögött az IKEA hazánkban, Magyarország így világviszonylatban is a lakberendezési vállalat egyik legdinamikusabban fejlődő piacai közé tartozik. Az eredmények kapcsán Marek Feltl, az IKEA Magyarországért, Csehországért és Szlovákiáért felelős vezetője elmondta: „Folyamatosan arra törekszünk, hogy jobban megismerhessük vásárlóink lakberendezési szokásait és vágyait, és ezekhez illő megoldásokat kínáljunk számukra. Emellett szeretnénk olyan szolgáltatásokat biztosítani, mely könnyebbé és kényelmesebbé teszi a vásárlást és vásárlóink kényelmét szolgálja. Ezért kezdjük el hamarosan az online értékesítés tesztelését, és nyitjuk meg harmadik áruházunkat Soroksáron”.

 

A látogatók mellett az IKEA FAMILY klubtagok száma is növekedett, amely immár több mint 800 000 tagot számlál. Az IKEA magyar weboldalát 7,2 millióan keresték fel a tavalyi évben inspirációért. A 2016-os pénzügyi év végén az IKEA 687 munkatársa dolgozott azon, hogy szebb hétköznapokat teremtsen az emberek számára, ez a szám viszont a hamarosan nyíló soroksári áruháznak köszönhetően mostanra mintegy 900-ra bővült.

 

 

Minden az étkezések körül forog

Az elmúlt év fő témája a konyhához, a főzéshez, az étkezéshez és a vendéglátáshoz kapcsolódik, amit az IKEA vásárlói is pozitívan értékeltek. Az eladási mutatók is ezt tükrözik, a konyhai bútorokból és kiegészítőkből származó bevétel a teljes forgalom mintegy 24 százaléka. A magyar IKEA áruházakban egy nap átlagosan 15 új konyhát vásároltak, emellett a legnépszerűbb termékek többsége is konyhai eszköz.

 

850 000 látogató fogyasztott az áruházak éttermei által kínált finomságokból - az IKEA munkatársai összesen 1 millió adag ételt szolgáltak fel. A két áruház éttermének forgalma a teljes árbevétel 3 százaléka. Az IKEA FOOD termékeit átlagosan minden második látogató, mintegy 2,5 millió ember vásárolta meg. A legnépszerűbb termékek a húsgolyó, illetve a hot dog.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.


2017 a többcsatornás értékesítés éve

Az IKEA 2015 végén, egy 16,8 milliárd forintos befektetés keretében kezdte meg harmadik hazai áruházának építését, ami 34 ezer négyzetméterével nemcsak Magyarország legnagyobb IKEA áruháza lesz, de fenntarthatósági szempontból is a régió zászlóshajójának szánják. Hűtéséről és fűtéséről geotermikus rendszer gondoskodik, az elektromosságot pedig napelemek biztosítják majd. Emellett számos szolgáltatást nyújtanak majd környezettudatos látogatóknak: az áruház parkolójában lehetőség lesz a kerékpárok biztonságos elhelyezésére, valamint az elektromos autók töltésére is. A vállalat harmadik magyarországi áruházát 2017 májusában nyitja majd meg Soroksáron.

 

Az IKEA online szolgáltatásait is fejlesztette, aminek köszönhetően hamarosan a régóta várt internetes vásárlás is elérhetővé válik. Ennek tesztelése az elkövetkezendő napokban indul. A vásárlók az online megrendelt termékeket egyszerűen és gyorsan átvehetik majd a budaörsi áruházban. Az év második felében az országos házhoz szállítással kibővített szolgáltatás is elindul, hogy az IKEA lakberendezési megoldásai még többek számára legyenek elérhetők.

 

Az IKEA Csoport

Az IKEA álma: „Szebb hétköznapokat teremteni az emberek többsége számára.” Üzletfilozófiája: jó formatervezésű és praktikus lakberendezési termékek széles választékát kínálni olyan alacsony áron, hogy a legtöbb ember számára elérhető legyen. Az IKEA Csoporthoz jelenleg 340 áruház tartozik, 28 országban. Ezenfelül több mint 40 áruház működik franchise rendszerben, az IKEA Csoporton kívül. Az IKEA Csoport 783 millió látogatót fogadott a 2016-os pénzügyi évben, a www.IKEA.com weboldalait pedig 2,1 milliárdan látogatták meg.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

 

Tegyünk együtt a gyermekekért! – Drámai helyzetben a gyermekvédelem

A közelmúltban tartották a Tűzcsiholó Egyesület Tegyünk együtt a gyermekekért! című konferenciáját Budapesten, a Magnet Közösségi Házban. Az egyesület elnöke, Illésné Áncsán Aranka felszólalt a gyermekvédelemért és a közelmúltban történt tragédiákat idézett fel, hogy felhívja a figyelmet a rendszer hibáira.
2024. 03. 29. 08:42
Megosztás:

Bővült a MOL Bubi közbringa-szolgáltatás

Öt új MOL Bubi gyűjtőállomással bővült Kelenföldön és Lágymányoson a közbringa-szolgáltatás, így városszerte már 207 helyszínen elérhetők a zöld kerékpárok - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
2024. 03. 29. 08:00
Megosztás:

Kriptóelemző Michaël Van De Poppe azt állítja, hogy a Sui erőt mutat majd, a Pepe birtokosok egy új mémcoinra váltanak

A kriptoelemző, Michaël Van De Poppe nemrégiben bika jellegű nyilatkozatot tett a Sui (SUI) kapcsán, előrejelzése szerint tovább erősödhet a kriptovaluta. Eközben a Pepe (PEPE) birtokosok egyre izgatottabbak a KangaMoon (KANG) kapcsán - egy új mémcoin-szenzáció iránt. Ez a negyedik fázisú előértékesítési csillag már 180%-ot emelkedett, és az elemzők 2024-re 0,5 dolláros árat jósolnak neki. Nézzük meg, hogy miért.
2024. 03. 29. 07:00
Megosztás:

Debrecen mellett épít 55 ezer négyzetméteres logisztikai csarnokot a WLP

A belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Weerts Logistics Park (WLP) HUR One Kft. közel 55 ezer négyzetméter alapterületű logisztikai csarnokot épít Debrecen szomszédságában, Ebesen - közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön, az alapkőletételi ünnepséget követően.
2024. 03. 29. 06:00
Megosztás:

Megjelent a KKV Technológia Plusz Hitelprogram kiírása

Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra - tájékoztatta a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) az MTI-t pénteken.
2024. 03. 29. 05:00
Megosztás:

Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon

Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön.
2024. 03. 29. 04:00
Megosztás:

Így vonulhat valaki nyugdíjba 2024-ben és azt követően

Az 1959-ben születettek 2024-ben töltik be nyugdíjkorhatárt, a 65. életévet, és dönthetnek a 2024-ben, esetleg később történő nyugdíj-igénylés mellett.
2024. 03. 29. 03:00
Megosztás:

Pénzhoroszkóp a hosszú hétvégére - melyik csillagjegy fog nagy összeget nyerni?

Pénz és szerencse horoszkópunk a hosszú hétvégére készült és azt vizsgálja, hogy a csillagok állása alapján melyik csillagjegynek milyen pénzügyi kilátásai vannak. Jön a nagy nyeremény? Ha igen akkor hol és kinek és hogyan?
2024. 03. 29. 02:00
Megosztás:

Az Online Fizetési Rendszerek Jövője

A technológia rohamos fejlődése évről évre új fizetési rendszerek megjelenését idézi elő, átalakítva így a már megszokott fizetési szokásainkat.
2024. 03. 29. 01:31
Megosztás:

A paradicsomot már márciusban el kell ültetni Magyarországon?

Magyarországon a paradicsom palántáinak nevelése általában március elején kezdődik meg belső terekben vagy melegágyakban.
2024. 03. 29. 01:10
Megosztás:

Itt az új, 0%-os kamatú vállalkozások számára elérhető 155 milliárd forintos hitelkeret

Európai uniós forrásokból 155,54 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre a mikro-, kis- és középvállalkozások számára a GINOP Plusz program részeként meghirdetett KKV Technológia Plusz Hitelprogramban. A kölcsön nulla százalékos fix kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra, és április 30-tól igényelhető.
2024. 03. 29. 00:40
Megosztás:

A Dogecoin20 előértékesítése átlépte a 10 millió dollárt, de még van esély bevásárolni

A Dogecoin20 egy új Shiba Inu témájú, ERC-20-as mém érme, amely az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvend. Már az előértékesítés megkezdése után több mint 3 millió dollárt gyűjtött, és a Dogecoin20 mostanra átlépte a 10 millió dolláros összeget. Az érme hamarosan elindul az Uniswap DEX-en, majd ezt követik más Tier 1 tőzsdei bevezetések.
2024. 03. 29. 00:01
Megosztás:

A Világbankkal közösen építenek kórházat Temesváron

A Világbankkal közösen építenek korszerű városi kórházat Temesváron, az együttműködési megállapodást csütörtökön írták alá a felek a bánsági városban - jelentette be Dominic Fritz temesvári polgármester.
2024. 03. 28. 23:00
Megosztás:

Átalakuló jobboldal az európai parlamenti választások után

A júniusi európai parlamenti választásokig alig három hónap maradt hátra. Szerte az Unióban gyengülő gazdaságok, migrációs és energiapolitikai kihívások nehezítik a tagállamok helyzetét. A konzervatív értékek egy ideje már háttérbe szorultak, mostanra azonban Európa-szerte hatalmas igény mutatkozik a klasszikus értelemben vett konzervatív értékek iránt. A nagy múltú európai konzervatív pártok vajon tartják-e még a lépést választóik igényeivel? Új jobboldali értékek képviselői vehetik kezükbe az irányítást? A Danube Institute eseményén ezeké a kérdéseké volt a főszerep.
2024. 03. 28. 22:00
Megosztás:

Korlátozzák a vasúti forgalmat a Déli pályaudvar és Kelenföld között

Április 2-tól 14-ig karbantartást végeznek Budapesten a Nagyszőlős utca feletti vasúti hídon, ezért korlátozzák a Déli pályaudvar és Budapest-Kelenföld között a vonatforgalmat - közölte a Mávinform csütörtökön a vasúttársaság honlapján.
2024. 03. 28. 21:00
Megosztás:

Négyszáz forint osztalék kifizetésére tett javaslatot az Alteo

Az Alteo Nyrt. igazgatósága 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetését javasolja részvényenként a 2023-as év után az április 19-i közgyűlésen - tartalmazza a társaság éves közgyűlésére készült előterjesztés, amelyet pénteken tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 03. 28. 20:00
Megosztás:

Erősödött a héten a forint

Vegyesen alakult csütörtökön a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a forint árfolyama, amely a kereskedési szünnappal rövidített hetet erősödéssel fejezi be.
2024. 03. 28. 19:30
Megosztás:

Erős hónapot zártak a tőzsdék

Vegyes indexekkel fejezték be a csütörtöki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Márciust az indexek több-kevesebb nyereséggel zárták.
2024. 03. 28. 19:00
Megosztás:

Javult az amerikai fogyasztók hangulata

Javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban márciusban a Michigani Állami Egyetem havi rendszeres felmérése alapján.
2024. 03. 28. 18:30
Megosztás:

A Mol húzta a magyar tőzsdét

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
2024. 03. 28. 18:05
Megosztás: