Hírek > Egyre kevesebben akarnak örökké dolgozni >

Egyre kevesebben akarnak örökké dolgozni

2017.02.15 20:00
Az évek óta tartó szektorszintű csökkenéssel szemben, mintegy 1000 fővel növekedett az OTP Nyugdíjpénztár taglétszáma 2016-ban. A tagbővüléssel párhuzamosan az egyéni befizetések összege és aránya is nőtt 2015-höz képest. Tavaly a pénztárba fizetett összegek 65 százaléka már egyéni öngondoskodóktól érkezett, úgy tűnik, a magyarok a saját kezükbe veszik a nyugdíjprobléma megoldását.
Egyre kevesebben akarnak örökké dolgozni

Az ÖPOSZ adatai szerint a nyugdíjpénztárak összesített taglétszáma ötödik éve folyamatosan csökken, ezzel szemben az OTP Nyugdíjpénztárhoz tavaly csatlakozott 1000 új öngondoskodóval együtt mára már több mint 220 000 tag veszi igénybe a pénztár szolgáltatását. A tagok egy év alatt összesen több mint 11,8 milliárd forintot tettek félre nyugdíjas éveikre. Emellett fontos eredmény, hogy a munkáltatói hozzájárulások összege is emelkedett. Tőlük 6,4 milliárd forint érkezett egy év alatt az OTP Nyugdíjpénztárba, ami 3 százalékkal haladta meg a 2015-ös munkáltatói hozzájárulások összegét.

„A tavalyi eredményeinkből látszik, hogy a magyar lakosság kezdi egyre komolyabban venni az öngondoskodást, nem akarnak lemondani a nyugdíjas kori álmaikról. Úgy véljük, hogy tagjaink egy kis fegyelemmel könnyedén elérhetik, hogy ne kelljen a nyugdíjas éveikben munkából fedezni a kiadásaikat. A takarékoskodásban a vállalatok is segítettek; tavaly a rendszeres, havi szintű hozzájárulások összege 8 százalékkal emelkedett 2015-höz képest. Tapasztalataink alapján ezzel a támogatással nem csak a dolgozók nyugdíjcélú megtakarításait, de a lojalitását is növelhetik a munkáltatók. ” – értékelte a tavalyi évet Nagy Csaba, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 1,8% (KSH, 2016. dec.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.
Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Ön felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.


A legnagyobb hazai pénztárnak tavaly sikerült a piacon rekordnak számító, mintegy 12 százalékos nettó hozamot elérnie a Dinamikus portfólióval, amit a pénztár szakértője szerint főként a fiatalabb, jellemzően magasabb kockázatot vállaló pénztártagok választanak. Szintén a kockázatosabb csomagok közé tartozó Növekedési portfólióval több mint 10 százalékos gyarapodást ért el a pénztár, így a magas hozamoknak és a növekvő befizetéseknek köszönhetően a teljes nyugdíjpénztári vagyon mintegy 19 százalékát – több mint 218 milliárd forintot – kezeli az OTP Nyugdíjpénztár.

 

Kapcsolódó kalkulátorok:

Mennyi időm van még hátra az életemből? - kalkulátor

Mikor mehet nyugdíjba a szabályok szerint?

Mennyi adóelőnyhöz juthatok nyugdíjig?

Mindig érdekelt a Tőzsde és Forex világa? Több mint 10 éves tapasztalat alapján az egyik leggyakorlatiasabb oktatást most otthonodból nézheted, csak regisztráció szükséges.

És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.
Admiral Markets

Legfrissebb fórum témák

Egyre magasabb a magyar fogyasztói kedv ( hozzászólás, 2016-08-09 17:05)
Állati emlékérmét bocsát ki az MNB ( hozzászólás, 2016-08-09 13:45)
Folytatódik a gazdasági fellendülés az unióban ( hozzászólás, 2016-08-09 07:53)
Horvátország nem harcol a turistákért ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Rekordhosszúságú vasútassztrájk Dél-Angliában ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Várható fordulatok a lakáspiacon ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Sör árak alakulása egy ábrán ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)