Hírek > 700 fenyegetett fajra jelent egyre nagyobb veszélyt a klímaváltozás >

700 fenyegetett fajra jelent egyre nagyobb veszélyt a klímaváltozás

2017.02.16 06:30
Több mint 700 fenyegetett emlős- és madárfajra jelent immár egyre nagyobb veszélyt a klímaváltozás - figyelmeztetnek a kutatók a Nature Climate Change című folyóiratban közölt írásukban, amely számos tanulmány eredményeinek átvizsgálásával született.
700 fenyegetett fajra jelent egyre nagyobb veszélyt a klímaváltozás

A szakemberek szerint mindössze a rágcsálóknak és a rovarevőknek sikerül boldogulniuk a megváltozott környezeti feltételek között, aminek részben az az oka, hogy ezek az állatok gyorsan szaporodnak, nem feltétlenül kötődnek egy bizonyos élőhelyhez és gyakran élnek föld alatti odúkban, amelyek szigeteltségük révén védelmet nyújtanak számukra az időjárás változással szemben - olvasható a The Independent című brit napilap online kiadásában.
   
A kutatók kifejlesztettek egy modellt, hogy megnézzék az összefüggést az állatok testsúlya és egyéb jellegzetessége, valamint az éghajlatban bekövetkező - például hőmérsékletbeli - változások között.
   
"Ennek a modellnek a segítségével úgy becsültük, hogy a szárazföldön élő fenyegetett emlősök (873 faj) 47 százaléka, míg a fenyegetett madarak (1272 faj) 23,4 százaléka már most érzi a klímaváltozás negatív hatásait, legalábbis is bizonyos populációik" - írták a szakemberek a tanulmányukban.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 1,8% (KSH, 2016. dec.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.
Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Ön felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.


A főemlősök és az erszényesek a többi állathoz képest kockázatosabb helyzetben vannak, részben azért, mert a többségük trópusi területeken él, amelyeknek évezredek óta változatlan a klímája. Ez azt jelenti, hogy valószínűleg ők fogják a legjobban megsínyleni a gyorsan bekövetkező, illetve szélsőséges időjárási változásokat.
   
"A főemlősöknél és az elefántoknál továbbá nagyon lassú a szaporodási ráta, ami csökkenti az alkalmazkodási képességüket a gyors környezeti változásokhoz" - magyarázták a szakemberek, hozzátéve, hogy az egyes fajok túlságosan specifikus étrendje, valamint a klímaváltozás miatt a növényzet eloszlásában bekövetkező változások ugyancsak megnehezítik az állatok boldogulását.
   
A világ hegyekkel borított hűvös régióiban élő madarak különösen kockázatos helyzetben vannak, mivel gyakorlatilag nem tudnak hova tovább menekülni az emelkedő hőmérséklet elől.
   
Egy másik probléma, hogy a magasabb hőmérséklet miatt a madarak korábban rakják le a tojásaikat, aminek következtében a fiókák kikelésének és etetésének ideje, nem arra az időre fog esni, amikor a legtöbb táplálék áll rendelkezésre.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?


És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.

Legfrissebb fórum témák

Egyre magasabb a magyar fogyasztói kedv ( hozzászólás, 2016-08-09 17:05)
Állati emlékérmét bocsát ki az MNB ( hozzászólás, 2016-08-09 13:45)
Folytatódik a gazdasági fellendülés az unióban ( hozzászólás, 2016-08-09 07:53)
Horvátország nem harcol a turistákért ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Rekordhosszúságú vasútassztrájk Dél-Angliában ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Várható fordulatok a lakáspiacon ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Sör árak alakulása egy ábrán ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)