Sikerrel zárult az ifjúsági garancia rendszer első két éve

Az ifjúsági garancia rendszer eredményei már az első két évet követően látványosak, így a nem dolgozó, nem tanuló 25 év alatti fiatalok aránya a 2014-es 13,6 százalékról már 2015-re 11,6 százalékra csökkent, a 2016 harmadik negyedévi adatok pedig szintén régóta nem látott kedvező munkanélküliségi és foglalkoztatási értéket mutatnak - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára csütörtökön az Ifjúsági garancia című szakmai konferencián Budapesten.

Sikerrel zárult az ifjúsági garancia rendszer első két éve

Cseresnyés Péter ismertette: a tavalyi harmadik negyedéves adatok szerint a 15-24 éves korosztály munkanélküliségi rátája 12,7 százalékra csökkent, ami uniós összehasonlításban a hatodik legkedvezőbb érték, a foglalkoztatás pedig 29,1 százalékra nőtt a korábbi 20 százalékról.         

 

Az államtitkár elmondta, hogy a magyarországi indulása óta eltelt két évben csaknem 60 ezer 25 év alatti fiatal továbblépését segítette az Ifjúsági garancia program. A 2022-ig tartó kezdeményezésre összesen 200 milliárd forint uniós támogatás áll rendelkezésre, amellyel lehetőség nyílik a munkaerőpiacon keresett szakképzettség vagy egy önálló vállalkozás elindításához szükséges készségek megszerzésének elősegítésére.     

 

Az államtitkár bejelentette egyúttal, hogy mostantól online is lehet jelentkezni az ifjúsági garancia rendszerre. Az ifjúsági garancia immár Facebookon is elérhető.     

 

Cseresnyés Péter ugyanakkor kiemelte, hogy az eddigi eredményekkel nem lehet megelégedni, hiszen a fiatalkori   munkanélküliség csökkentése, megelőzése korunk egyik legnagyobb kihívása, miközben viszont több munkáltató munkaerőhiányra panaszkodik. Megjegyezte: a munkaerő kereslet és kínálat egyensúlytalansága egyúttal rámutat az oktatási-, képzési rendszerek, a munkaerőpiaci prognózisok, a mobilitási lehetőségek hiányosságaira.     

 

Navracsics Tibor az Európai Unió kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa felszólalásában  méltatta az ifjúsági garancia rendszer eddigi eredményeit.  A rendszer  2013-as indulás óta Európa szerte 5,5 millióról 4 millióra csökkent az ifjúsági munkanélküliek száma. Jelentős eredménynek értékelte, hogy a 2-12 hónapig terjedő programra Olaszországból 3424 jelentkezés, Spanyolországból 2879, Portugáliából 2406 regisztráció érkezett, tehát nagy az érdeklődés az olyan országokban, ahol viszonylag magas az ifjúsági munkanélküliség.
    

A biztos kitért arra, hogy váratlanul nagy sikert aratott az Európai Szolidaritási Testület tavaly decemberben indult kezdeményezése, melynek keretében a 18-30 éves fiatalok önkéntesnek mehetnek, vagy szakmai tapasztalatot szerezhetnek külföldön, a szervezetnél eddig több mint 22 ezren regisztráltak - mondta. A regisztráció lehetőséget nyújt a fiatalok számára, hogy egy másik országban gyakornoki programot kezdjenek és a későbbi elhelyezkedést elősegítő készségeket sajátítsanak el - mutatott rá az uniós biztos.
    

Simon Attila István munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár előadásában a jövő feladatai közé sorolta a teljesen inaktív fiatalok megszólítását és az egyik legnagyobb kihívásnak nevezte a fiatalok motiválatlanságának kezelését. A helyettes államtitkár beszámolt arról is, hogy a tervek szerint 2022-ig mintegy 180 ezer fiatal kaphat segítséget az elhelyezkedéshez, vagy piacképes tudás megszerzéséhez.  
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A fiatalok foglalkoztatásának növelése és munkanélküliségi rátájuk csökkentése érdekében az Európai Unió 2013-ban hozta létre az Ifjúsági garancia rendszert, amely különböző eszközökkel támogatja a fiatalok munkába állását, és amelyhez Magyarország is csatlakozott. Ennek része a fiatalok vállalkozóvá válását segítő program, gyakornoki, valamint munkerőpiaci programok.

 

Kapcsolódó kalkulátorok:

Mennyi pénzt ér a házimunkád? - kalkulátor

Mennyi pénzt kellene keresnem, ha rendesen megfizetnének?

Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress?

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Egyre kevesebb a regisztrált álláskeresők száma

Hónapról hónapra kevesebb a regisztrált álláskereső Magyarországon, számuk a tavaly júniusi mélypont óta már több mint 120 ezerrel csökkent a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca által csütörtökön az MTI-hez eljutatott közleményben.
2021. 08. 26. 15:00
Megosztás:

Fenntartható-e az összeszerelő Magyarország?

Az alacsony bérek politikájával Magyarország jelentős nemzetközi versenyelőnyt épített ki magának. Hirdetjük, hogy kiváló befektetési lehetőségeket kínálunk, rugalmas munkaerőpiaccal, alacsony munkaerő-költségek mellett, érdemes itt fejleszteni, beruházni. Vajon belülről nézve, nekünk is ez lenne a tartós, legjobb út?
2021. 08. 25. 16:00
Megosztás:

A dolgozók harmada home office-ban marad, az IT-védekezést is ehhez kell igazítani

Év végére globálisan az alkalmazottak csaknem harmada távmunkában végzi el a feladatait, arányuk pedig a közeljövőben sem csökken jelentősen. Ez arra kényszeríti a szervezeteket, hogy legalább öt, egyes szektorokban akár tíz évvel is előrehozzák a digitális átalakítási terveiket. Ennek megfelelően a vállalatoknak az IT rendszereik védelmét is ehhez kell igazítani, s erre tekintettel kell kialakítani — hívja fel a figyelmet a Maxvalor Hungary, a dán Heimdal Security magyarországi forgalmazója.
2021. 08. 25. 13:00
Megosztás:

Nem teljes a munkáltatói bizalom a távmunkában foglalkoztatottak felé.

A munkáltatók mindössze 35 százaléka bízik meg teljes mértékben a távmunkában dolgozó munkatársaiban, 39 százalékuk viszont úgy véli, hogy emberei otthon nem dolgoznak olyan keményen és hatékonyan, mint az irodában - közölte a Ricoh Europe kedden az MTI-vel.
2021. 08. 25. 03:00
Megosztás:

Egyszerűbb és gyorsabb toborzást követelnek a vezetők

A Magyarországon kialakult munkaerőhiány következtében szinte minden szektorban megnehezült a toborzás. Egyre több nehézséggel szembesülnek a mindennapokban a cégvezetők és a HR szakemberek, hiszen a gyorsan változó munkaerőpiaci viszonyok és a munkavállalók minél jobb minősége között kell megállniuk a helyüket. Ma már a munkahelyváltás folyamata is felgyorsult, ami a toborzóktól azonnali reakciókat és hatékony kommunikációt kíván meg számos csatornán, miközben rövid időn belül kell megtalálniuk a szervezet számára tökéletes munkaerőt. Ennek a megváltozott helyzetnek is meg vannak az eszközei, amiről Nemes-Nagy Szilvia a Performia Hungary Kft. ügyvezető-tulajdonosa, vezetési és toborzási szakértő adott részletes tájékoztatást.
2021. 08. 22. 05:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

A munka jövője: automatizáció

A Universal Robots a robotikai piac egyik úttörője az olyan szabályozások kidolgozásában, melyek a kobotok, az automatizáció, valamint a biztonságos munkavégzés feltételeit teremtik meg. A cég évek óta arra törekszik, hogy világszerte szabályozza a robotok működését és a munkáltatók számára, úgynevezett együttműködő robotok biztosításával segítse a munkavégzést.
2021. 08. 19. 07:30
Megosztás:

Ismét egyre optimistábbak a magyar munkavállalók

A hazai munkavállalók az egy évvel ezelőtti állapothoz képest egyre optimistábban tekintenek jelenlegi állásuk, illetve munkahelyük stabilitására, amelyet egy esetleges új elhelyezkedés esélyével kapcsolatos percepció rekordmagas pontszáma is alátámaszt. Összességében elmondható, hogy a magyarok egzisztenciális válságérzete már túl van a mélyponton és közelít a járvány előtti időszakhoz, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából.
2021. 08. 14. 07:00
Megosztás:

A magyarok több mint fele biztosnak látja munkahelyét

Több mint öt évre látja biztosnak a munkahelyét a magyar munkavállalók 62 százaléka, míg egy évvel korábban ez az érték még 55 százalékon állt, vagyis egyre optimistábbak a magyar dolgozók - derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb, júniusban készített közös kutatásából.
2021. 08. 13. 08:00
Megosztás:

Így nőtt a román nettó átlagbér

Júniusban 7,4 százalékkal volt magasabb a román nettó átlagbér a tavalyi év azonos időszakához mérten, az inflációt figyelembe vevő reálkereset 3,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a román országos statisztikai intézet szerdán.
2021. 08. 12. 08:00
Megosztás:

Sokan visszakerültek a munkaerőpiacra

Sokan visszakerültek a munkaerőpiacra azok közül, akik korábban elvesztették munkájukat, így ma 4,7 millió foglalkoztatott van országban - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára kedden Miskolcon, az Együtt a munkavállalásért Borsod-Abaúj-Zemplén megyében című rendezvényen.
2021. 08. 11. 05:30
Megosztás:

Nőtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség az USA-ban

A vártnál nagyobb mértékben nőtt júliusban a foglalkoztatottak száma és szintén a vártnál nagyobbat csökkent a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics pénteki jelentése alapján.
2021. 08. 07. 20:00
Megosztás:

Képzésekkel segítik a munkavállalók elhelyezkedését

Informatikai ismereteket nyújtó képzésekkel segíti a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal a munkavállalók elhelyezkedését, vissza nem térítendő uniós források felhasználásával a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop).
2021. 08. 07. 00:01
Megosztás:

Csükkent a munkanélküliek száma az Egyesült Államokban

Csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a szokásos heti statisztika szerint, míg az elbocsátott munkavállalók száma 21 éves mélypontra süllyedt júliusban.
2021. 08. 06. 06:00
Megosztás:

Új ipari területeket építenek ki Pásztón

Tíz hektáron építenek ki új ipari területeket a belvárost elkerülő bekötőúttal Pásztón több mint 500 millió forintos beruházásban - az MTI-t erről a városháza kommunikációs munkatársa tájékoztatta csütörtökön.
2021. 08. 06. 02:00
Megosztás:

Robbanás előtt áll a hazai HR digitalizáció

Cégmérettől, iparágtól és digitális HR érettségtől függetlenül intenzív informatikai fejlesztési hullámra lehet számítani a HR területén – derül ki a Deloitte Digitális HR 2021 kutatásából. A HR technológiák aktuális magyarországi állapotáról átfogó képet adó felmérés szerint a HR adatok elemzése és a HR fókuszú üzleti intelligencia, az online képzések és fejlesztés, továbbá a toborzás, onboarding és tehetségmenedzsment lehetnek elsősorban a digitalizáció célkeresztjében.
2021. 08. 03. 03:00
Megosztás:

Sosem látott csúcson van a foglalkoztatás

Sosem látott csúcson van a foglalkoztatás, de folytatódik a munkahelyteremtés - áll az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombati, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2021. 07. 31. 21:00
Megosztás:

Milyen tényezők befolyásolják a fizetéseket?

A gazdaság újraindulása miatti munkaerőhiány béremelési nyomást eredményezhet, a gyorsuló infláció viszont laposabbá tette a reálbérindex görbéjét. Mi várható a következőkben?
2021. 07. 31. 10:00
Megosztás: