Fellendülés politikai kockázatokkal

Kifejezetten kedvező globális makrogazdasági környezetben indul az év: a bizalmi indexek tempós és viszonylag kiegyensúlyozott növekedést vetítenek előre – hangzott el a Pioneer Alapkezelő ma reggeli sajtótájékoztatóján. A kötvényeknél több befektetési lehetőséget kínálnak a részvények, de az elmúlt időszak árfolyam-emelkedései után nagyon meg kell nézni, mely piacokra fektetünk be. Az USA például már a drágaság jeleit mutatja, Európa még alulárazott lehet, ezen belül Közép-Európában is kifejezetten erős fundamentális alapjai vannak a részvények felértékelődésének.

 Fellendülés politikai kockázatokkal

„Kifejezetten jó hangulatban indult az év a világgazdaságban és a részvénypiacokon egyaránt” – mondta ma reggeli sajtótájékoztatóján Forián-Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója. Az üzleti bizalmi indexek optimizmusa alapján 2017-re megalapozottnak tűnik egy viszonylag egészséges, 3,5 százalék körüli globális GDP-bővülés, a korábbi évekénél kiegyensúlyozottabb területi megoszlásban.

 

Az Egyesült Államokban az üzleti ciklus az érett szakaszban jár, a munkaerőpiaci mutatók kitűnőek, és a fogyasztói bizalom is erős. Ebben a környezetben a Fed elméletben fokozatosan „normalizálhatná” a még mindig laza monetáris kondíciókat, és komolyabb költségvetési élénkítésre sem lenne szükség. A tavaly novemberi Trump-győzelem azonban átírta a forgatókönyveket: az új elnöktől jelentős fiskális expanziót várnak a piacok, adócsökkentés és kiadásnövelés formájában. A választások előtt a Trump-adminisztrációtól várt gazdaságpolitika kapott hideget-meleget, ám a választások előtti rémképeket az eredmények után hirtelen hurráoptimizmus váltotta fel.

 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Forián-Szabó szerint hamarosan csillapodhat a „Trump-inga” kilengése: a konkretizálódó gazdaságpolitikai elképzelések után a piaci várakozásoknak vissza kell térniük a józan tartományba. Az amerikai intézkedésektől várt hosszabb távú növekedésgyorsító és inflációs hatás túlzott lehet, az esetleges külkereskedelmi korlátozások pedig további kockázatot jelenthetnek a globális élénkülésre. A fentiek tükrében érthetőnek tűnik a Fed kiváró álláspontja: az új kormányzat intézkedéseinek ismeretében dőlhet el, hogy szükségessé válik-e az amerikai gazdaság határozottabb „hűtése”, vagy a felerősödő kockázatok miatt amúgy sem kell tartani túlhevültségtől.

 

Európában az USA-hoz képest sokkal korábbi fázisában tart a konjunktúraciklus. A kibontakozó fellendülést az üzleti és fogyasztói bizalmi indexek lendülete mellett a nagyobb munkaerőpiaci tartalékok, a gyengébb euró-árfolyam és a lassan éledező bankrendszer is támogathatja. Az inflációs veszély egyelőre nem tűnik komolynak, így az EKB-nak még bőven van ideje kivárni az esetleges határozottabb szigorítással. Az idei kilátásokat némileg beárnyékolják a politikai kockázatok: az EU GDP-jének 72 százalékát adó hét országban lehet kiemelkedő jelentőségű választás vagy szavazás. Németországban és Franciaországban általános választások lesznek, a brit parlament a Brexitről szavaz, Olaszországban pedig könnyen előrehozott választásokat tarthatnak.

 

Közép-Európa az elmúlt években a növekedés és a stabilitás szigetévé vált a világban. A magyar, a lengyel, a cseh és a román GDP idén újabb lendületet kaphat, miközben a külső és belső egyensúly megnyugtató képet mutat. A régió Nyugat-Európához képest jelentős növekedési potenciállal rendelkezik, hiszen a konvergencia keretében van hova javulnia a termelékenységnek, ezzel párhuzamosan emelkedhetnek a bérek, és bővülhet a lakossági fogyasztás. A régió bankjainak mérlege az elmúlt években megtisztult, hitelállományuk alacsony, így van tere a hitelezésnek. Az EU-források rövid távon – különösen idén és jövőre – újabb lendületet adhatnak a térségnek, távlatilag azonban erre a motorra nem számíthat Közép-Európa.

 

„A régión belül Magyarországon is igazi növekedési meglepetés van készülőben” – véli a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója. A talaj kiváló, a lakosság, a vállalatok és az államháztartás megtakarítási pozíciója egyaránt sokat javult a válság óta, a magánszektorban a lecsökkent hitelállományszintről bőven lehet tere a növekedésnek. A következő években nagyot lendíthet a GDP-n a bérkiáramlás, ezen keresztül pedig a lakossági fogyasztás növekedése. Ez ugyan középtávon – a versenyképességi kérdések mellett – az inflációs kockázatok erősödését is okozhatja, de az MNB ezt a veszélyt egyelőre nem látja komolynak, így a jegybank továbbra is nagyon laza monetáris kondíciókkal igyekszik támogatni a növekedést. Az EU-s forrásokra alapozó beruházások a tavalyi alacsony bázis után idén és jövőre nagyot ugorhatnak, így 2017-ben és 2018-ban is van tere a 3-4 százalékos gazdasági növekedésnek.

 

Befektetői szempontból a következő hetek USA-ból érkező hírei nagy hatással lehetnek a kötvény- és részvénypiacokra. A befektetők a Trump-adminisztráció várható élénkítő lépéseinek hatásait már beárazták, ezért a tényleges bejelentések (vagy azok elmaradása) könnyen csalódást okozhatnak. A Pioneer befektetési igazgatója szerint a következő hónapok másik nagy kérdése az infláció globális „feltámadásához” kapcsolódhat: tartósnak bizonyul-e a jelenség, vagy csak a nyersanyagárak stabilizálódásához köthető átmeneti hatásról van szó.

 

„Az inflációs várakozások és a kötvényhozamok közelmúltbeli emelkedésének köszönhetően a nemzetközi kötvénypiacokkal kapcsolatos aggodalmaink jelentősen enyhültek, de előretekintve továbbra is csak szelektíven látunk lehetőségeket ebben az eszközosztályban” – emeli ki Forián-Szabó Gergely. A hazai kötvénypiac megítélése az elmúlt években annyit javult, hogy a „konvergenciatartalék” mint puffer nagyrészt eltűnt a rendszerből, így a forintkötvények árazását egyre inkább a nemzetközi tényezők befolyásolják. Jelenleg például a nyugat-európai politikai bizonytalanság hatása gyűrűzik be a hazai kötvénypiacra.

 

Összességében a befektetési igazgató több fantáziát lát a részvényekben, mint a kötvényekben, az egyes részvénypiacok között azonban jelentős különbségek mutatkoznak. Saját értékelési rendszerükben a makrogazdasági környezet mellett a vállalati fundamentumokat, a relatív árazást és a pozicionáltságot is vizsgálják. Ennek alapján több fejlett piac esetében kezdenek megjelenni a túlzott „drágaság” jelei. A Pioneer Alapkezelőnél úgy látják, hogy az USA-ban például a befektetők rendkívül kedvező makrokörnyezettel és kitűnő vállalati eredménykilátásokkal számolnak, így a részvények árazása kezd feszítetté válni.

 

Vannak ugyanakkor olyan régiók, ahol a jelenlegi értékeltség és pozicionáltság alapján több tartalékot látunk. Ilyen térség például Európa. A nyugat-európai részvénypiacok számára a politikai kockázatokkal együtt is sok lehetőséget kínál a gazdasági fellendülés és a visszafogottabb árazás.

 

Közép-Európa részvénypiacait ugyan kezdik „felkapni” a befektetők, de a makrogazdasági és vállalati fundamentumok alapján megalapozottnak tűnik a régió részvényeinek drágulása. A Pioneer várakozásai szerint a következő évek kedvező folyamatai – kedvező nemzetközi környezet esetén – térségünkben további értéknövekedést vetíthetnek előre.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás: