Hírek > Húsfeldolgozó üzemet épül Hajdúböszörményben >

Húsfeldolgozó üzemet épül Hajdúböszörményben

2017.02.17 03:00
A közétkeztetés kiszolgálására saját húsfeldolgozó üzemet épít a hajdúböszörményi önkormányzat - jelentette be a város alpolgármestere egy csütörtöki sajtótájékoztatón.
Húsfeldolgozó üzemet épül Hajdúböszörményben

Fórizs László elmondta: a húsfeldolgozó megépítésére a Belügyminisztériumtól (BM) a Start mintaprogram keretében 188 millió forintot nyertek. Ebből az összegből a beruházáson kívül 14 ember egyéves foglalkoztatását is vállalták.
    

Az üzemben, amely a közelmúltban 135 millió forintos BM-támogatásból elkészült vágóhíd mellé épül, mintegy 15-20 fajta termék előállítását tervezik. Így például tepertőt, szalámiféléket, disznósajtot, füstölt árukat készítenek majd, illetve a friss tőkehús is helyből kerülhet a közétkeztetési konyhákba.  
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 1,8% (KSH, 2016. dec.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.
Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Ön felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az alapanyagot a szintén önkormányzati tulajdonú telepen felnevelt állatok biztosítják, a fehér és a mangalica kocák szaporulata egy évben eléri az 1000 darabot - mondta, hozzátéve, hogy Hajdúböszörményben mintegy ötezren veszik igénybe a közétkeztetést, amit pedig nem használnak fel helyben, azt a piacon értékesítik.
    

Az üzemben a tervek szerint decemberben kezdhetik meg a húsfeldolgozást.

 

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?


És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.

Legfrissebb fórum témák