A MOB továbbra is kiáll Magyarország olimpiai pályázata mellett

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) továbbra is kiáll Magyarország olimpiai pályázata mellett - olvasható a szervezet honlapján hétfő este közzétett állásfoglalásban.

A MOB továbbra is kiáll Magyarország olimpiai pályázata mellett

"Vannak nemzeti ügyek, amelyek politikától függetlenek kellene, hogy legyenek!" - tudatta Borkai Zsolt, a MOB elnöke.
  
"A Magyar Olimpiai Bizottság független köztestület, ezért is kezdeményezte még az olimpiai és paralimpiai pályázati folyamat legelején valamennyi parlamenti párttal az egyeztetést arra vonatkozóan, hogy közösen álljanak Magyarország olimpiai és paralimpiai pályázata mellé. Ez akkor a MOB székházában senki számára nem volt kérdés, mindenki egy emberként sorakozott fel mögötte, mindenki érezte, hogy vissza nem térő lehetőségről, és össznemzeti érdekről van szó" - közölte.
   
A sportvezető kiemelte: Magyarország a legsikeresebb nemzetek között szerepel a megnyert olimpiai érmek számának tekintetében, és az első tíz ország közül az egyedüli, amely még nem rendezett olimpiát.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.


"Egy 120 éves álom kapujában lehetnénk most, amelyet egyetlen dolognak köszönhetünk, ez pedig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Agenda 2020 programja, amely a költséghatékony és fenntartható olimpia jegyében megnyitotta a lehetőséget Budapest és Magyarország előtt. Látjuk és érezzük, hogy már a pályázati szakasz olyan nemzetközi figyelmet és elismertséget ad a magyar fővárosnak, amely semmilyen más területen nem ismételhető meg.


A MOB alapszabályában rögzítve van, hogy feladata és célkitűzése
elősegíteni, hogy egyszer saját országa olimpiát rendezhessen. Így a Magyar Olimpiai Bizottság mint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hazai partnere, a pályázat szakmai oldalát képviselő civil köztestületként a jövőben is mindent megtesz annak érdekében, hogy előmozdítsa és segítse, hogy Magyarország mihamarabb olimpiának adhasson otthont" - fogalmazott Borkai Zsolt.
   
Hozzátette: szerinte nem korrekt a pályázat utolsó szakaszában kihátrálni abból az együttgondolkodásból, amely a Momentum Mozgalom elindulása előtt jellemezte a magyar politikai pártokat.
   
"Ellenzéki politikusok emeltek szót az olimpiarendezés mellett, és a pártok politikától függetlenül alkottak ebben a kérdésben sportszerű csapatot" - mondta a MOB elnöke.
    

"Fair play-ről és sportról volt szó az olimpiai és paralimpiai pályázat kapcsán, amely hosszú idő után egységbe kovácsolta a magyar politikai elitet. Számomra érthetetlen, hogy miért hátrált most ki a politikai ellenzék egy nemzeti ügy mögül, és erkölcsileg megkérdőjelezhető módon miért csinál a magyar sport páratlan lehetőségéből pártpolitikai ügyet" - közölte Borkai Zsolt.
   
Megjegyezte: a Momentum Mozgalom tevékenysége Thomas Bach NOB-elnöknek is szemet szúrt, miszerint a nemzet sikerét a politikai haszonszerzésre cserélték.
   
"Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a téma kapcsán szerzett ismertségüknek köszönhetően most azonnal párttá alakulnak. Szomorú, hogy mindehhez egy nemzet álmát, egy nemes ügyet, az olimpiát használták fel eszközül, óriási szívességet téve ezzel két vetélytársunknak, Párizsnak és Los Angelesnek. Ezzel ténylegesen Franciaország és az USA mellé álltak, így ebben a nemes küzdelemben önös érdekeikért háttérbe szorították saját nemzetüket" - mondta Borkai Zsolt.
    

Ahogy fogalmazott: büszke arra, hogy az elmúlt időszakban Budapestet ténylegesen esélyesként emlegették, és arra, hogy a sikeres prezentáció és a munka részese lehetett, ám ez a mostani folyamat nagyon árt a pályázat sikerességének.
   
"Jelen pillanatban az egység megbomlott, őszintén szólva minimálisra csökkent az esélye, hogy Budapest nevét mondják ki Limában szeptemberben. Sok sportoló, sok magyar ember, rengeteg gyermek álma került komoly veszélybe, pedig ez az ország, ez a nemzet megérdemli, hogy a 120 éves álomból egyszer valóság legyen" - jelentette ki a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.
   
Pénteken a Momentum Mozgalom 266 151 aláírást adott le az olimpiarendezéssel kapcsolatos népszavazás érdekében. Az aláírásgyűjtésben az LMP, az MSZP, az Együtt és a Párbeszéd aktivistái is részt vettek.
   
Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István, Budapest főpolgármestere megállapodtak abban, hogy a szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés és a kormány is külön-külön áttekinti a helyzetet. Ezt követően - még szerda este, de legkésőbb csütörtökön - Orbán Viktor és Tarlós István újból találkozik, és megvitatják a további szükséges teendőket.
   
A 2024-es ötkarikás játékokért Budapest mellett Párizs és Los Angeles van versenyben, a győztest szeptember 13-án hirdetik ki Limában.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: