Növekvő bevétel mellett, csökkent a CIG Pannónia nyeresége tavaly

Mintegy 9 százalékkal, 18,941 milliárd forintra emelkedett a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. díjbevétele tavaly, ugyanakkor éves adózott eredménye 16,5 százalékkal, 724 millió forintra csökkent - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Növekvő bevétel mellett, csökkent a CIG Pannónia nyeresége tavaly

 A 2016. évi negyedik negyedéves, nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti konszolidált, nem auditált gyorsjelentésben közzétett információk szerint az egy részvényre jutó eredmény 11,7 forint lett, 21,5 százalékkal kisebb az előző évi 14,9 forintnál.
    

A nem-életbiztosítási tevékenység díjbevétele 64 százalékos  növekedést ért el, míg az életbiztosítási ágazat  díjbevétele 6 százalékkal csökkent a 2015-ös évhez képest.
    

Az élet üzletágban a saját hálózat által értékesített állomány a 2015-ös új szerzés 95 százaléka volt az elmúlt évben.
    

A nem-élet üzletágnál továbbra is jól teljesít a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (EMABIT), 2016-ban 5,847 milliárd forint biztosítási díjat ért el, melynek legnagyobb része a casco, a vagyon és kezesség ágazatokhoz kapcsolódik. Az új szerzések összege 1,522 milliárd forintot tett ki, így a negyedik negyedév végén a csoport 3,034 milliárd forintos nem-élet állománnyal rendelkezett.
    

A csoport közös vezetésű vállalata, a Pannónia CIG Alapkezelő Zrt. a 2016-os üzleti év végén több mint 181 milliárd forintot kezelt, ezen belül közel 114 milliárd forintnyi pénztári és több mint 60 milliárd forintnyi unit-linked biztosítói vagyont, amivel a pénztári vagyonkezelés területén 8,2 százalékos, a unit-linked biztosítói vagyonkezelés területén 12,6 százalékos piaci részesedést ért el.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az alapkezelő 2016 végén öt zártkörű befektetési alapot kezelt, így az év végén a hazai zártkörű alapok piacán 8,8 százalékos piaci részesedést szerzett. Az alapkezelő 2016. évi árbevétele 1,044 milliárd forint, adózott nyeresége 487 millió forint volt, amiből 222 millió forint jut a CIG Pannóniára, mint tőzsdei kibocsátóra.
    

A biztosítócsoport Szolvencia II szerinti konszolidált tőkemegfelelése 2016. harmadik negyedév végén 223 százalék volt, tehát jelentősen meghaladta a felügyelet által elvárt - 50 százalékos volatilitási puffert is tartalmazó - 150 százalékos szintet.
    

A biztosító jelentésében egyúttal felidézte, hogy 2016. október 7-én írták alá azt a szerződést, amelynek értelmében a társaság az MKB Életbiztosító Zrt. 98,97 százalékát, leányvállalata, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. pedig az MKB Általános Biztosító Zrt. 98,98 százalékát vásárolja meg a Versicherungskammer Bayerntől (VKB). A vállalatcsoport az akvizíció előnyeként említette a többi között, hogy az MKB Életbiztosító jó pozíciókkal rendelkezik az életbiztosítások piacán, a csoport célja pedig az ilyen termékek arányának emelése.

 

Kapcsolódó kalkulátorok:

Mennyi adójóváírás járna nekem éves szinten?

Mennyi adót kell fizetni albérlet kiadásakor?

ÁFA adó-kalkulátor

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

CIG-Pannónia részvény elemzés - a bikák előkészülnek?

Több erős eseményre is figyelnek a héten a befektetők, ám a háttérben még mindig leginkább a magyar járványügyi adatok állnak. Olykor-olykor a jegybanki beszédek ügyesen nyugtatják a piacokat és a központi intézmények nagy volumenű lazításai visszatolják a részvényeket a korábbi szintekre, viszont sokan tartanak egy lufi kialakulásától is.
2021. 03. 25. 07:45
Megosztás:

1,155 milliárd forint nyereség a CIG Pannóniánál az első félévben

Közel 11,5 milliárd forintos díjbevétel mellett az egy részvényre eső nyereség 15,1 forint – adta hírül a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. második negyedéves tőzsdei gyorsjelentésében.
2018. 08. 22. 11:00
Megosztás:

Kisrészvények a nagyító alatt: CIG Pannónia

A ProfitLine.hu szerkesztősége úgy döntött, hogy 2018-tól a kisebb, de forgalmasabb részvényeket is felveszi elemzési spektrumába. Így a naponta frissülő elemzéseink között a négy nagy hazai blue chip részvény (OTP, MOL, Richter, Telekom) mellett elemzéseket olvashat nálunk az Opus, Appeninn, DunaHouse, Waberer's, Alteo stb. részvényekről is. Ami Önöket érdekli, mi arról írunk. Ma a CIG Pannónia részvényével foglalkozunk részletesebben.
2018. 01. 04. 08:40
Megosztás:

Stratégiai megállapodást kötött a CIG Pannónia és az MKB Bank

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. a BÉT hivatalos oldalán tette közzé, hogy a Társaság döntött arról, hogy stratégiai együttműködési megállapodást köt a magyar bankrendszer egyik legrégebbi tagjával, a piac meghatározó szereplőjével, az MKB Bank Zrt.-vel. A stratégiai megállapodás véglegesítésére és aláírására a mai napon kerül sor.
2017. 04. 11. 13:15
Megosztás:

Új állomány az Aegonnál

A Pannónia Általános Biztosító Zrt. - mint a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. leányvállalata - közgyűlése döntése szerint lakásbiztosítási, társasház-biztosítási és kötelező gépjármű- felelősségbiztosítási állományát az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt.-re ruházza át a felügyeleti engedély megszerzésének függvényében és hatályával - közölte a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. a tőzsde honlapján pénteken.
2017. 03. 31. 15:00
Megosztás:

Nagyban pörög az osztalékszezon

A negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon után mind a négy magyar blue chip közzétette osztalékterveit. Az MNB a magyar alapkamatot történelmi mélységben 0,9 százalékon rögzítette, kamatemelés a következő 12 hónapban nem várható, ezért a bankbetéteken és kötvényeken elérhető hozamok jelenleg nagyon alacsonyak, így egyre többen keresnek olyan befektetést, amely szabad szemmel is látható hozamot biztosít – derül ki az Equilor Befektetési Zrt. elemzéséből. Az egyik ilyen lehetőséget az osztalékfizető papírok jelenthetik, melyekből a Budapesti Értéktőzsdén is található jó néhány, így miután a legtöbb cég már publikálta, hogy mekkora osztalékot fizet, érdemes az elérhető osztalékhozamokat összehasonlítani.
2017. 03. 28. 15:00
Megosztás:

Új néven kell keresnünk a MKB Biztosítókat a jövőben

Az MKB Biztosítók pénteki közgyűlései arról határoztak, hogy az MKB Életbiztosító Zrt. neve Pannónia Életbiztosító Zrt.-re, az MKB Általános Biztosító Zrt. neve pedig Pannónia Általános Biztosító Zrt.-re változik - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
2017. 03. 24. 17:00
Megosztás:

20 millió forintos bírságot kapott a CIG Pannónia Biztosító

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kiszervezési és biztosításközvetítői jogsértések miatt 20 millió forint bírság megfizetésére, és a jogszabályszerű működésre kötelezte a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt.-t (CIG Pannónia Biztosító) - közölte a jegybank az MTI-vel kedden.
2017. 03. 21. 11:00
Megosztás:

A CIG Pannónia nem fizet osztalékot

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. éves közgyűlése egyhangúan úgy határozott, hogy a társaság ne fizessen osztalékot 2015-re, a mintegy 568 millió forint mérleg szerinti eredmény az eredménytartalékba kerüljön - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
2016. 04. 29. 15:00
Megosztás:

A CIG Pannónia: közelíti az 1 milliárdot az adózott profit

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 2015-ben hat százalékkal növelte díjbevételeit és éves adózott eredménye elérte a 928 millió forintot, ami a biztosító történetének eddigi legjobb teljesítménye - közölte a társaság.
2016. 02. 23. 11:45
Megosztás:

Megjött a CIG gyorsjelentése

Ismét nyereséges negyedévet zárt a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt., a társaság a harmadik negyedévben 197 millió forint adózás utáni eredményt ért el, míg az előző év azonos időszakában 256 millió forint vesztesége volt - közölte a biztosító a tőzsde honlapján kedden.
2015. 11. 17. 10:07
Megosztás:

Nyereséges volt a CIG Pannónia az első fél évben

Nyereséges volt a CIG Pannónia Életbiztosító 2015 első fél évében, a társaság 589 millió forint adózás utáni eredményt ért el, míg tavaly ugyanebben az időszakban 186 millió forint nyeresége volt - közölte a biztosító társaság kedden.
2015. 08. 18. 09:10
Megosztás:

Nyereséges volt a CIG Pannónia az első negyedévben

Nyereséges volt a CIG Pannónia Életbiztosító 2015 első negyedévében, a társaság 219 millió forint adózás utáni eredményt ért el, míg tavaly ugyanebben az időszakban 26 millió forint nyeresége volt.
2015. 05. 14. 11:45
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a CIG Pannónia

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. keddi közgyűlése elfogadta a cég múlt évi mérlegét, és úgy határozott, hogy osztalékot nem fizet, viszont saját részvény vásárlására hatalmazta fel az igazgatóságot - a határozatok a BÉT honlapján jelentek meg.
2015. 04. 28. 13:10
Megosztás:

Csökkent a CIG Pannónia biztosító vesztesége

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 170 millió forint adózás utáni veszteséget könyvelt el a nemzetközi pénzügyi jelentési standardok (IFRS) szerint 2014-ben, szemben az előző évi 201 millió forintos veszteséggel - közölte a biztosító a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.
2015. 02. 17. 11:50
Megosztás:

Megbírságolta CIG Pannóniát a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (CIG Pannónia) és a függő ügynökeként tevékenykedő Reál-Team Network Kft. (Reál-Team) piramis-elvre épülő eladásösztönző rendszert működtetett, továbbá megtévesztő tájékoztatásokat tettek közzé munkavégzési lehetőség és jelentős jövedelemszerzés ígéretével.
2015. 01. 06. 15:05
Megosztás:

Szakított a CIG Pannónia a Quantis-szal

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. hétfőn azonnali hatállyal felmondta a Quantis Consulting Zrt.–vel (korábban: Brokernet Zrt.) fennálló biztosításközvetítésre irányuló megbízási szerződést, továbbá a Quantis Holding Zrt.-vel (korábban: Brokernet Investment Holding Zrt.) kötött együttműködési megállapodást - tette közzé a biztosító társaság hétfőn a BÉT honlapján.
2014. 12. 08. 23:00
Megosztás:

A CIG leányvállalatának jelentős betétje van a Széchenyi Bankban

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 100 százalékos leányvállalatának, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt.-nek (EMABIT) 170 millió forintos követelése áll fenn a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt.-vel szemben - közölte a tőzsde honlapján hétfőn az életbiztosító.
2014. 12. 08. 19:30
Megosztás:

A CIG Pannónia növelte adózott nyereségét az első három negyedévben

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 2014 első három negyedévében 46 százalékkal, 523 millió forintra növelte adózott eredményét 2013 azonos időszakához viszonyítva - közölte a biztosító társaság csütörtökön az MTI-vel.
2014. 11. 13. 13:30
Megosztás: