Romlottak a Rába számai

Tavaly csökkent a Rába Járműipari Holding Nyrt. árbevétele, kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA), valamint üzemi eredménye - közölte a társaság szerda délután a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Romlottak a Rába számai

A IFRS (nemzetközi pénzügyi szabvány) alapján készült beszámoló szerint a 42,6 milliárdos konszolidált árbevétel 7,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A 4,1 milliárdos EBITDA 7,4 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban, a kereken kétmilliárdos üzemi eredmény pedig 8,3 százalékkal.
    

A társaság 2016 utolsó negyedévében 13,7 milliárdos árbevétele 3,4 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban, az 1,7 milliárdos EBITDA 0,9 százalékkal bővült, az 1,2 milliárdos üzemi eredmény ugyanakkor 4,4 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest.     
    

A Rába csoport mérföldkőnek nevezi a tavalyi évet, hangsúlyozva, hogy a társaság pénzügyi alapjait erősítő, rendkívül alacsony hitelállomány támogatta a tavalyi évben elindított, stratégiai jelentőségű beruházásokat.
    

A Rába termékportfoliója optimalizálásával, stratégiai partnerkapcsolatai mélyítésével és működése rugalmasságának növelésével ellensúlyozta a globális piaci környezet változásait - írják, jelezve, hogy a futómű üzletág közel 79 százalékos bővülést ért el a FÁK-országok piacain, és Európában is növelte jelenlétét a cégcsoport másik két üzletágával együtt.
    

A társaság a mérséklődő értékesítés ellenére - megőrizve iparágvezetői helyzetét - kétmilliárd forint üzemi nyereséget könyvelhetett el úgy, hogy mind a halmozott időszakban, mind negyedéves szinten valamennyi üzletág pozitív üzemi eredményt realizált. A készpénztermelési hatékonyságot mutató EBITDA 9,7 százalékos szintje a tárgyidőszakban ismét meghaladta az iparágban szokásos átlagot - írják.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A közlemény kitér arra is: a tavalyi évben a 4 milliárd forintot meghaladó EBIDTA termeléssel párhuzamosan további 2,3 milliárd forinttal csökkent a bázisidőszakban is már rekordalacsony nettó hitelállomány, amely mindössze 1,1 milliárd forintot tett ki a negyedik negyedév végére. A nyereséges és hatékony működésnek köszönhetően a társaság saját tőkeállománya 9,2 százalékkal nőtt tavaly.
    

"Piaci pozícióink megőrzésének záloga, hogy időben reagálunk élvonalbeli vevőink igényeire, és termékportfoliónkat, kapacitásainkat a piaci igények mentén rugalmasan kezeljük. 2016-ban elindítottuk beruházási programunkat annak érdekében, hogy a legkorszerűbb járműipari technológiával, minőségi szintlépéssel, a stratégiai céljainkat szolgáló kapacitással gyárthassuk termékeinket. Ezzel megerősítjük versenyképességünket és növeljük piaci részesedésünket. További lehetőségeket kínál számunkra, hogy kormányzati támogatással kibővíthettük beruházási programunkat, amely így magában foglalja mindhárom üzletágunk jövőbe mutató fejlesztését" - idézi a közlemény Pintér Istvánt, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatóját.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Ennyiért kelt el a győri Konferencia Hotel

A Rába Járműipari Holding Nyrt. 1 455 420 ezer forintért értékesítette árverésen a Győr belvárosában található Konferencia Hotelt - tudatta a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 05. 29. 05:00
Megosztás:

Csökkenőben a Rába árbevétele és EBITDA-eredménye

Nyolcadával csökkent a Rába Járműipari Holding Nyrt. árbevétele és EBITDA-eredménye az első háromnegyed évben - olvasható a társaság által a BÉT honlapján közzétett beszámolóban.
2016. 11. 17. 02:00
Megosztás:

A Rába új megállapodással erősíti piaci pozícióit a csendes-óceáni térségben

A Rába megszilárdította a japán haszonjármű piacon elért beszállítói pozícióját a Sojitz Corporationnel most aláírt, öt évre szóló megállapodással. Ennek értelmében a társaság továbbra is futómű-modulokkal és főegységekkel látja el a japán OEM piacot - értesült a ProfitLine.hu.
2016. 07. 04. 17:30
Megosztás:

Csökkenő árbevétel és eredmény a Rábánál

Az előző év azonos időszakához képest 31 százalékkal, 9,59 milliárd forintra csökkent a Rába Járműipari Holding Nyrt. árbevétele az év első három hónapjában, az üzemi eredmény 42 százalékkal 232 millió forintra esett - áll a társaság által a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtök reggel közzétett gyorsjelentésben.
2016. 05. 12. 08:40
Megosztás:

Stratégiai szintváltás kezdete a Rábánál

A Rába Csoport 9,5 milliárd forintot meghaladó konszolidált árbevétellel zárta 2016 első negyedévét. A társaság az idei év első három hónapjában javította termékeinek versenyképességét, és kiváló pénzügyi eredményeire támaszkodva megtette az első lépéseket az új stratégiai célok megvalósítására - közölte a Társaság a ProfitLine.hu-val.
2016. 05. 12. 07:56
Megosztás:

Rába 2015: a kiemelkedő üzletmenet új távlatokat nyit a társaság előtt

A Rába Csoport 46 milliárd forintot meghaladó konszolidált árbevétellel zárta a 2015. évet, mely során több üzletfejlesztési sikerről is beszámolhatott. Mindhárom üzletágban javította az eredményességét, melynek köszönhetően - rekord alacsonyra csökkenő hitelállomány mellett- jelentősen növelte a saját tőkéjét, utat nyitva ezzel jelentős fejlesztések megvalósítása előtt.
2016. 02. 18. 09:10
Megosztás:

Rába 2015: a kiemelkedő üzletmenet új távlatokat nyit a társaság előtt

A Rába Csoport 46 milliárd forintot meghaladó konszolidált árbevétellel zárta a 2015. évet, mely során több üzletfejlesztési sikerről is beszámolhatott. Mindhárom üzletágban javította az eredményességét, melynek köszönhetően - rekord alacsonyra csökkenő hitelállomány mellett- jelentősen növelte a saját tőkéjét, utat nyitva ezzel jelentős fejlesztések megvalósítása előtt.
2016. 02. 18. 00:06
Megosztás:

Újabb milliárdos fejlesztésekre készül a Rába

Milliárdos fejlesztésekre készül a Rába-csoport - mondta el az MTI-nek nyilatkozva a holding elnök-vezérigazgatója.
2015. 12. 28. 08:54
Megosztás:

Megérkezett a Rába gyorsjelentése

Az év első kilenc hónapjában mintegy három százalékkal, 32,9 milliárd forintra csökkent a Rába-csoport árbevétele, de a harmadik negyedév 8,4 milliárdos adata ötödével jobb az egy évvel korábbinál - áll a Rába Járműipari Holding Nyrt. csütörtökön reggel közzétett tőzsdei gyorsjelentésében.
2015. 11. 12. 11:20
Megosztás:

Újabb megállapodást írt alá a Rába a Claas cégcsoporttal

Öt évre szóló megállapodást írt alá a Rába Járműipari Holding Nyrt. a németországi székhelyű Claas cégcsoporttal, a megkötött szerződéssel a Rába egy úgynevezett osztóműt szállít a Claas gyapotszedő gépeibe - közölte a győri székhelyű vállalat hétfőn az MTI-vel.
2015. 11. 02. 18:25
Megosztás:

Egyiptomban terjeszkedik a Rába

A Rába új piacon, Észak-Afrikában készül megvetni a lábát, a magyar cég busz futóműveket szállít az egyiptomi székhelyű EAMCO (Engineering Automotive Manufacturing Company) busz- és teherautó-gyártó 145 buszához - közölte a győri járműipari vállalat csütörtökön az MTI-vel.
2015. 09. 17. 15:40
Megosztás:

Megérkeztek a Rába számai

A Rába Járműipari Holding Nyrt. 24,521 milliárd forint árbevétellel zárta 2015 első fél évét, ez 8,7 százalékkal alacsonyabb a tavalyi első félévi adatnál – tájékoztatta a győri székhelyű vállalat csütörtökön az MTI-t.
2015. 08. 07. 07:00
Megosztás:

Tovább erősíti európai haszonjármű-piaci jelenlétét a Rába

A Rába stratégiájában szereplő hosszú távú cél az európai piaci eladások növelése. A vállalat folyamatosan fejleszti termékeit és termék előállításhoz szükséges technológiáit, hogy azok megfeleljenek a legújabb károsanyag-kibocsátási normáknak is, szem előtt tartva a környezetterhelés-csökkentési szempontokat - olvasható a Rába közleményében.
2015. 06. 29. 12:35
Megosztás:

Rába - Stabil eredményesség, rekord alacsony hitelállomány

A társaság csoportszinten 13,9 milliárd forintos konszolidált árbevételt ért el 2015. I. negyedében, ami 17,6 százalékos forgalombővülést jelez a tavalyi év hasonló időszakához képest. Az idei első negyedévben valamennyi üzletág megtartotta, illetve javította készpénztermelési hatékonyságát, a csoportszintű EBITDA értéke közel 1 milliárd forint volt.
2015. 05. 14. 07:45
Megosztás:

Idén sem fizet osztalékot a Rába

Idén sem fizet osztalékot 2014-es teljesítménye után részvényeseinek a Rába Járműipari Holding Nyrt., a csütörtöki közgyűlés 98,7 százalékos többséggel szavazta meg az előterjesztetett határozatot.
2015. 04. 16. 16:50
Megosztás:

Rába ülésalkatrészek kerülnek az új Suzuki Vitarába

Újonnan elnyert megrendelés révén gyarapítja a Rába a Suzuki számára szállított termékei körét. A most megkötött megállapodással évi mintegy 2 milliárd forint értékű üzletet nyert el a társaság Alkatrész üzletága az új Suzuki Vitara teljes életciklusára - olvasható a Rába közleményében.
2015. 03. 05. 16:42
Megosztás:

Csökkent a Rába nyeresége 2014-ben

A Rába Járműipari Holding Nyrt. 47,9 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el 2014-ben, ami 0,9 százalékkal magasabb az előző évinél, 852 millió forintos eredménye viszont elmaradt a 2013-ban elért 2,67 milliárd forinttól.
2015. 02. 19. 06:00
Megosztás:

Csökkent a Rába bevétele és eredménye

Az első háromnegyed évben 2,4 százalékkal, 33,9 milliárd forintra csökkent a Rába Járműipari Holding Nyrt. konszolidált árbevétele, míg a 2,13 milliárdos EBITDA (kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti eredmény) 47,6 százalékkal maradt el az előző év első kilenc hónapjában elérttől.
2014. 11. 13. 08:40
Megosztás:

Csökkent a Rába nyeresége

Jelentősen nőtt az idei második negyedévben a Rába árbevétele, ugyanakkor visszaesett a nyeresége - derült ki a győri székhelyű járműgyártó holding gyorsjelentéséből, amelyet csütörtökön, a Budapesti Értéktőzsde zárása után tett közzé.
2014. 08. 08. 07:00
Megosztás:

Tűzoltóautókat gyárt a Rába a Volvóval

A Volvo Group Governmental Sales (VGGS) tűzoltó járművek összeszerelését célzó megállapodást írt alá a Rábával.
2014. 08. 04. 12:55
Megosztás: