Nagyon nőtt a Magyar Telekom nyeresége

A Magyar Telekom Nyrt. 19,75 milliárd forint konszolidált nettó eredményt ért el 2016. negyedik negyedévében, ami több mint ötszöröse az egy évvel korábbi 3,35 milliárd forintnak. A negyedéves profit jelentősen meghaladja az elemzők által várt 10,3 milliárd forintot.

Nagyon nőtt a Magyar Telekom nyeresége

A Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán közzétett, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült gyorsjelentés szerint a cég bevétele viszont 158,82 milliárd forintra csökkent az egy évvel korábbi 182,9 milliárd forintról a negyedik negyedévben, amit a vállalat az energiapiacról való részleges kilépéssel, valamint a rendszerintegrációs és információtechnológiai tevékenységekből származó alacsonyabb bevételekkel indokolt.
   
A távközlési társaság éves árbevétele 2016-ban 602,65 milliárd forint volt, 8,2 százalékkal alacsonyabb a 2015. évi 656,3 milliárdnál, a társaság részvényeseire jutó nettó eredmény viszont csaknem duplájára, 54,28 milliárd forintra emelkedett.
   
A Telekom közölte azt is, hogy 2017-ben legfeljebb 560 milliárd forint árbevételre és 182 milliárd forint EBITDA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti) eredményre számít. Beruházásokra az előző évinél több mint 10 százalékkal kevesebbet, mintegy 85 milliárd forintot szán a vállalat idén. Tavaly ilyen célra - még az eladott montenegrói leányvállalatot, a Crnogorski Telekomot is számítva - 105 milliárd forintot költött a csoport.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az eredménykimutatás szerint a Telekom EBITDA eredménye a negyedik negyedévben 0,2 százalékkal, 43,83 milliárd forintra nőtt, míg az éves EBITDA 5,2 százalékkal haladta meg az előző évit, 197,03 milliárd forint volt. Utóbbi elsősorban egyszeri tételek eredménye, ami az Infoparkra vonatkozó ingatlanmegállapodáshoz és az Origo hírportál értékesítéséhez kapcsolódik.
   
A társaság éves szintű mobil bevételei tavaly 1,9 százalékkal nőttek, míg a vezetékes szolgáltatások árbevétele 2,3 százalékkal csökkent. A rendszerintegrációs és informatikai szolgáltatásokból származó árbevétel 15,1 százalékkal volt kevesebb az előző évinél, és mérséklődött az energiaértékesítés bevétele is, 86,2 százalékkal.
   
A szabad cash flow 50 milliárd forintra nőtt, 87,1 százalékkal volt több a 2015-ös értéknél, ami a magasabb EBITDA, alacsonyabb kamatkiadások és egyszeri profittételek hatását tükrözi, amely ellensúlyozta a megnövekedett végkielégítéseket és Capex kiadást, valamint a szállítói kötelezettségek magasabb összegű kifizetését - olvasható a jelentésben.
   
Az egy részvényre jutó hozam tavaly 52,10 forint volt, szemben a 2015. évi 26,59 forinttal.
   
A Telekom nettó adósságállománya a 2015. év végi 409,39 milliárd forintról 2016 végére 376,56 milliárd forintra csökkent, miközben a nettó eladósodottsági ráta 39,3 százalékra javult az előző év végi 42,9 százalékról a rövidlejáratú hitelek és egyéb kötelezettségek mérséklődése, valamint a javuló profit miatt emelkedő saját tőkeállomány következtében.
   
A jelentés idézi Christopher Mattheisen vezérigazgatót, aki elmondta, hogy a vállalat 2016-ban túltejesítette bevétel és EBITDA célkitűzését is, továbbá a szabad cash flow tekintetében egy évvel a tervezett előtt érte el a kitűzött 50 milliárd forintot.
   
A cégvezető számos verseny- és szabályozási környezetből fakadó növekedési kockázatot lát, úgy mint a Digi várható belépése a mobil piacra, az EU roaming díjak további csökkentése, valamint a feltöltőkártyák folyamatban lévő kötelező regisztrációja, továbbá
mind a feltöltőkártyás, mind az üzleti mobil szegmensekben várhatóan továbbra is erős marad a verseny. Mindemellett, a vezetékes piacon a három szolgáltatást összekapcsoló regionális ajánlatoknál is erősödik a verseny, amit minden valószínűséggel tovább fokoz majd, hogy a Digi és nem túl rég óta a UPC is optikai hálózatokat épít.
   
A verseny- és szabályozási környezet hatására az árbevétel 560 milliárd forintra csökkenhet, amit a vállalat működési hatékonyságnövelő intézkedésekkel igyekszik majd ellensúlyozni, így az egyszeri profit fokozó tételek hatását kiszűrve az EBITDA 182 milliárd forintos szinten maradhat.
   
Christopher Mattheisen megjegyezte, hogy ugyan továbbra is folytatódik a vezetékes-, valamint a mobilhálózati fejlesztések, mindkét program beruházás-intenzitása csökken majd az elmúlt két évhez képest. Emellett több hatékonyság-növelő projekt is a végéhez közeledik, ami tovább csökkenti a beruházások mértékét (capex - beruházás tárgyi eszközökbe és immateriális javakba).
   
A jelenlegi és várható működési és szabályozási környezet alapján a társaság részvényenként 25 forint osztalékot fog fizetni a 2017. évi eredmények után, ezzel szinten tartva a 2016. évi eredmények utáni osztalékot.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Világörökségi hatástanulmány készül a Gellért-hegyi siklóhoz

Az UNESCO előírásainak megfelelő, komplex világörökségi hatásvizsgálat készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan. A vizsgálat célja a megvalósuló beruházásnak a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire gyakorolt hatásainak felmérése és további örökségvédelmi javaslatok megfogalmazása. A felméréshez kapcsolódóan olyan látványképek is készülnek, amelyek bemutatják, hogy a legfontosabb fővárosi turisztikai látványpontokból hogyan fog látszódni a felvonó. A Gellért-hegyi sikló új, kiemelkedő turisztikai célpontként segíti Budapest idegenforgalmának újjáélesztését, emellett teljesen kiváltja majd a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalmat. Ezáltal hozzájárul a levegőminőség javulásához és a városrész élhetőbbé válásához.
2021. 08. 26. 13:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Rába nyeresége

elentősen, 239,5 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni nyeresége a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este.
2021. 08. 26. 06:30
Megosztás:

Távközlési szuperholdingot hoz létre a magyar állam és a 4iG

Együttműködési megállapodást kötött Mager Andrea, az Antenna Hungária Zrt. (AH Zrt.) tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a 4iG Nyrt. (4iG) - tájékoztatta az informatikai cég szerdán az MTI-t.
2021. 08. 26. 06:00
Megosztás:

Tovább terjeszkedik az AutoWallis

Újbudán, a Kopaszi-gát közelében vásárolt 18 ezer négyzetméteres ingatlant az AutoWallis, amelyen több márkának is helyet adó multimárkás gépjármű kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztését tervezi a társaság.
2021. 08. 24. 11:00
Megosztás:

A Rába 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül

A Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényeinek 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül ingyenesen a Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt.-től, az alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása érdekében - közölte a járműgyártó vállalat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 24. 07:00
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

Nőtt a kínai távközlési szektor bevétele

Jelentősen nőtt a kínai távközlési szektor bevétele az idei első hét hónapban - közölte a kínai ipari és informatikai minisztérium.
2021. 08. 23. 12:00
Megosztás:

A Continental egy zseniális ötlettel rukkolt elő

Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki - ismertette a társaság közleményében.
2021. 08. 22. 10:00
Megosztás:

800 új légiutaskísérőt vesz fel még idén a Wizz Air

A Wizz Air korábban nem tapasztalt méretű nemzetközi toborzásba kezd, amelynek célja 800 új légiutaskísérő felvétele még ebben az évben - jelentette be közleményében a légitársaság, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.
2021. 08. 20. 06:00
Megosztás:

Nőtt az ANY Biztonsági Nyomda árbevétele

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. 22,4 milliárd forint konszolidált nettó árbevételt ért el az első fél évben, csaknem 73 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában; nettó eredménye 2,19 milliárd forintot tett ki, 1,88 milliárd forinttal, 627,5 százalékkal nőtt a tavalyi első fél évhez képest - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2021. 08. 20. 05:00
Megosztás:

Az Északi Áramlat-2 már idén szállíthat gázt

A még épülő Északi Áramlat-2 gázvezeték a várakozások szerint már az idén 5,6 millió köbméter gázt szállíthat Németországba - közölte csütörtökön a Gazprom orosz gázipari vállalat.
2021. 08. 20. 01:00
Megosztás:

Rendkívüli közgyűlést tart a Delta Technologies

Rendkívüli közgyűlés összehívásáról határozott a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett Delta Technologies Nyrt. igazgatósága. A szeptember 20-án tartandó közgyűléssel a társaság célja a részvények mielőbbi tőzsdei bevezetéséhez szükséges lépések megvalósítása.
2021. 08. 19. 23:00
Megosztás:

Új járműveket állított forgalomba a Volánbusz Somogyban

A Volánbusz Zrt. 24 új autóbuszt állított forgalomba Somogy megyében - tájékoztatta a társaság közleményben szerdán MTI-t.
2021. 08. 19. 09:00
Megosztás:

Több mint 1,1 milliárd forint értékű fejlesztést valósított meg igali üzemében a Pek-Snack

Két beruházásnak köszönhetően több mint 40 százalékkal növelte igali sütőipari üzemének kapacitását a Pek-Snack. Magyarország és a közép-európai régió meghatározó látványpékség-hálózata új, automatizált gyártósort és kelesztő-sokkoló egységet állított üzembe, a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásának is köszönhetően. A 350 embernek munkát adó cég versenyképesség-javító fejlesztéseinek köszönhetően új közép-európai piacokon is megjelenik, mégpedig Szlovákiában és Bosznia-Hercegovinában.
2021. 08. 19. 05:00
Megosztás:

A Hyatt felvásárolja az Apple Leisure Groupot

A Hyatt Hotels Corporation bejelentette, hogy végleges megállapodást kötött egy vezető luxusüdülő-kezelési, utazási és vendéglátási szolgáltatásokat nyújtó vállalatcsoport, az Apple Leisure Group (ALG) készpénzben történő felvásárlásáról 2,7 milliárd dollárért. Az ügylet zárására várhatóan 2021 negyedik negyedévében kerül sor - közölte a cég az MTI-vel szerdán.
2021. 08. 19. 00:05
Megosztás: