Lendületben a világgazdaság, de jelentősek a politikai kockázatok

Várhatóan kitart, sőt valamelyest erősödhet is a világ legnagyobb gazdaságainak növekedési lendülete a következő két évben, de jelentősek a kilátásokat terhelő politikai kockázatok, és a bizonytalanságot az amerikai gazdaságpolitika irányváltásainak lehetősége is fokozza a Moody's Investors Service csütörtökön Londonban bemutatott átfogó előrejelzése szerint.

Lendületben a világgazdaság, de jelentősek a politikai kockázatok

A nemzetközi hitelminősítő a 2017-2018-as időszakra összeállított tanulmányához egy európai befektetői felmérést is fűzött, amely szerint a piaci szereplők az európai populista erők választási térnyerését, és az euróövezeti válság ebből eredő újbóli fellángolását tartják az európai gazdasági kilábalást fenyegető legnagyobb kockázatnak.
   
A Moody's globális előrejelzése szerint a legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaságok, illetve az Európai Unió alkotta húszas csoport (G20) átlagos idei és jövő évi gazdasági növekedése eléri a 3 százalékot a tavaly mért 2,6 százalék után.
    

Az átlagon belül a legnagyobb feltörekvő gazdaságokban a cég 5 százalék körüli ütemre gyorsuló éves növekedésre számít ebben a két évben, különös tekintettel arra, hogy várakozása szerint az orosz és a brazil gazdaság egyaránt kikerül a recesszióból.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.


A hitelminősítő szerint az amerikai gazdaság erőteljes lendülettel kezdte az évet, és ehhez várhatóan még további hajtóerőt ad az új kormány által kilátásba helyezett növekedésösztönző költségvetési politika.
   
A Moody's ennek alapján az eddigi 2,2, illetve 2,1 százalékról 2,4, illetve 2,5 százalékra emelte az amerikai hazai össztermék (GDP) idei és jövő évi növekedésére adott előrejelzését.
   
A cég szerint azonban ezek a növekedési ütemek már elégségesek lesznek az amerikai munkapiacon még fellelhető kínálati kapacitásfelesleg felszívásához, további felhajtóerőt adva a nominálbérek növekedésének és az inflációnak.
  
A Moody's ebben a környezetben agresszív monetáris szigorítási válaszlépésekkel számol az amerikai jegybank feladatait ellátó Federal Reserve részéről. A hitelminősítő előrejelzése szerint a Fed az idén három vagy négy menetben 0,75-1,00 százalékponttal emeli irányadó szövetségi kamatcélját.
   
Más nagy londoni házak szerint a jelenlegi feszes munkapiaci helyzetben akár túlfűtötté is teheti az amerikai gazdaságot, ha Donald Trump amerikai elnök valóban végrehajtja az elnökválasztási kampányban ígért gazdaságélénkítő terveit.
   
A City egyik legtekintélyesebb gazdasági-üzleti elemzőcége, a Capital Economics előrejelzési összeállítása szerint a Trump-kormány kilátásba helyezett gazdaságösztönző intézkedései 3 százalék fölé hajtják az idén a maginflációt a már most is csaknem teljes kapacitással működő amerikai gazdaságban.
   
Ennek egyik következménye a ház prognózisa szerint az lesz, hogy a Federal Reserve az idén és 2018-ban is négy-négy kamatemelést hajt végre, sokkal többet, mint amennyit a piac jelenleg áraz.
   
A Moody's csütörtöki előrejelzési tanulmánya kitér ugyanakkor a Trump-kormány esetleges protekcionista lépéseinek kockázataira is. A hitelminősítő szerint az ilyen intézkedések valószínűsége magas, és az esetleges agresszív amerikai vámpolitika, valamint az ehhez társuló nacionalista retorika fő kockázata az, hogy kereskedelmi háborúba sodorhatja az Egyesült Államokat, ha más országok is hasonló protekcionista ellenlépésekhez folyamodnak. A protekcionizmus térnyerése a világgazdaság egészének potenciális növekedési ütemére is hosszú távú negatív hatást gyakorolna - áll a Moody's elemzésében.
   
A hitelminősítő által az európai intézményi befektetői körben elvégzett külön kockázati felmérés szintén csütörtökön Londonban ismertetett eredményei szerint az 1100 válaszadó befektetési társaság legnagyobb egyedi csoportja, 63 százaléka a populizmus előretörését és az euróövezeti válság ebből eredő újbóli fellángolását tartja a legnagyobb kockázatnak. Az amerikai kereskedelmi politika protekcionista fordulatának veszélyeit az európai befektetési cégek 22 százaléka sorolta a legfőbb kockázati tényezők listájának első helyére.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Megerősítette a Nemzetközi Beruházási Bank minősítését a Fitch Ratings

A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő intézet megerősítette a Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) hosszú távú A mínusz minősítését, stabil kilátásokkal - tájékoztatta a pénzintézet közleményében csütörtökön az MTI-t.
2021. 08. 20. 20:00
Megosztás:

Megerősítette Magyarország adósbesorolását a Standard&Poor's

A három nagy hitelminősítő közül a Standard&Poor's (S&P) felülvizsgálta eddigi besorolását, és megerősítette a BBB besorolást, valamint a stabilnak minősített kilátást: a Fitch-hez hasonlóan a válság közepette is erősnek ítélte meg a hitelminősítő hazánk teljesítményét, stabilitását és válságkezelési stratégiáját - közölte a Pénzügyminisztérium szombaton az MTI-vel.
2021. 08. 15. 02:00
Megosztás:

A Standard&Poor's is megerősítette Magyarország adósbesorolását

A három nagy hitelminősítő közül a Standard&Poor's (S&P) felülvizsgálta eddigi besorolását, és megerősítette a BBB besorolást, valamint a stabilnak minősített kilátást: a Fitch-hez hasonlóan a válság közepette is erősnek ítélte meg a hitelminősítő hazánk teljesítményét, stabilitását és válságkezelési stratégiáját - közölte a Pénzügyminisztérium szombaton az MTI-vel.
2021. 08. 14. 21:00
Megosztás:

A Fitch Ratings megerősítette Magyarország stabil kilátását

A Fitch Ratings nemzetzközi hitelminősítő megerősítette legfrissebb felülvizsgálatában Magyarország államadós-besorolását: továbbra is stabil kilátású BBB osztályzattal tartja nyilván a magyar államadósság-kötelezettségeket - írta szombaton kiadott közleményében a Pénzügyminisztérium.
2021. 07. 31. 14:00
Megosztás:

Megerősítette az amerikai adósbesorolást a Fitch Ratings

Megerősítette a leminősítés lehetőségére utaló, egy éve érvényes negatív kilátás fenntartásával az Egyesült Államok lehetséges legjobb, AAA államadós-besorolását szerdán a Fitch Ratings.
2021. 07. 14. 22:30
Megosztás:

Az MNB felfüggesztette a Cetelem Bank fogyasztóbarát személyi kölcsön minősítését

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felfüggesztette a Magyar Cetelem Bank Zrt. személyi kölcsönének fogyasztóbarát minősítését, a bank ugyanis megsértette a Minősített fogyasztóbarát személyi hitel pályázati kiírás vonatkozó pontjait azzal, hogy július 1-jétől nem biztosította a teljeskörű online hitelfelvétel lehetőségét - jelentette be csütörtökön a felügyeletet ellátó jegybank.
2021. 07. 01. 16:00
Megosztás:

Stabilra javította az OTP orosz leánybankjának osztályzati kilátását a Fitch Ratings

Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról az OTP Bank oroszországi leánybankjának osztályzati kilátását hétfőn a Fitch Ratings.
2021. 06. 29. 11:00
Megosztás:

Ezt a besorolást kapta az MVM a Fitch Ratings-től

A magyar államadósságra érvényben tartott osztályzattal azonos, BBB induló besorolással látta el kedden az MVM hosszú távú deviza- és forintkötelezettségeit a Fitch Ratings.
2021. 06. 22. 22:00
Megosztás:

Stabilra javította a brit adósosztályzat kilátását a Fitch Ratings

Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról Nagy-Britannia AA mínusz szintű államadós-osztályzatának kilátását a Fitch Ratings.
2021. 06. 19. 16:00
Megosztás:

A Fitch Ratings szerint költségvetési kiigazításokra lesz szükség az adósság csökkentéséhez

Várhatóan rendkívüli ütemben emelkednek még jövőre is a globális államadósság-ráták a koronavírus-járvány gazdasági kárainak enyhítését célzó költségvetési kiadások miatt, és ebben a környezetben kockázatos lenne arra számítani, hogy az alacsony kamatok hosszú távon fennmaradnak, költségvetési kiigazítások nélkül is elviselhetővé téve a magas adósságterheket - áll a Fitch Ratings pénteken Londonban ismertetett globális adósságdinamikai áttekintésében.
2021. 05. 24. 13:00
Megosztás:

Közép- és Kelet-Európa adósosztályzatai átvészelték a járvány-sokkot

Adósosztályzati szempontból viszonylag jól átvészelték a koronavírus-járvány okozta sokkot Közép- és Kelet-Európa, valamint az egykori szovjet térség gazdaságai, de az osztályzati kilátásokat megterhelték a térség köz- és külső finanszírozási mutatóira gyakorolt járványhatások - áll a Fitch Ratings szerda este Londonban ismertetett térségi helyzetértékelésében.
2021. 05. 06. 08:00
Megosztás:

Stabilizálódik a globális pénzügyi szektor

Megkezdődött a globális pénzügyi szektor osztályzati kilátásainak stabilizálódása - áll a Fitch Ratings csütörtökön Londonban bemutatott negyedéves szektorelemzésében.
2021. 04. 30. 00:05
Megosztás:

Gyorsítják Közép-Európa növekedését az EU-folyósítások

Az új költségvetési időszakban a közép- és kelet-európai EU-gazdaságok kapják az Európai Unió kohéziós folyósításainak csaknem a felét, és a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítését célzó támogatásokkal együtt ezek a finanszírozások a következő hét évben érezhetően gyorsítják majd a térség gazdasági növekedését - áll a Moody's Investors Service kedden Londonban bemutatott átfogó szektorelemzésében.
2021. 04. 21. 08:00
Megosztás:

A Standard and Poor's negatívról stabilra javította Románia államadós-besorolásának kilátásait

A Standard and Poor's (S&P) nemzetközi hitelminősítő negatívról stabilra javította Románia államadós-besorolásának kilátásait, ugyanakkor megerősítette BBB mínusz/A-3 szintű, befektetési ajánlású besorolását.
2021. 04. 17. 17:00
Megosztás:

A Moody's stabilra javította a magyar bankrendszer kilátását

Stabilra javította az eddigi negatívról több európai, köztük a magyar bankrendszer kilátását csütörtökön a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő, azzal a várakozásával indokolva a döntést, hogy az érintett országokban megkezdődik a kilábalás a koronavírus-válságból, és ez a gazdasági kondíciók erősödését eredményezi.
2021. 04. 02. 08:30
Megosztás:

Szigorodnak a kínai hitelminősítési szabályok

A függetlenség növelése és a minőség javulása érdekében a PBOC szigorúbban fogja felülvizsgálni a helyi hitelminősítők működését.
2021. 03. 29. 16:00
Megosztás:

Nem vizsgálta Magyarország adósosztályzatát a Moody's

Nem vizsgálta Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő a péntekre kitűzött időpontban, így nem jelentett be módosítást a Baa3 szintű osztályzatra, sem a besorolás tavaly szeptember óta érvényes pozitív kilátására.
2021. 03. 27. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel nyitottak az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés hétfőn az amerikai értékpapírpiacokon. Az árfolyamok elsősorban a technológiai részvények körében emelkedtek.
2021. 03. 22. 15:30
Megosztás:

Javul a helyzet Csehországban, de a kórházak leterheltek

Csehországban a hét végén is alacsonyabb volt a napi új igazolt fertőzések száma az egy héttel ezelőttihez képest, ez a fertőzés terjedésének lassulását mutatja.
2021. 03. 22. 09:30
Megosztás:

Újabb oltásrekord Nagy-Britanniában

A vasárnap közzétett legfrissebb adatok alapján csaknem 850 ezer embert oltottak be az elmúlt 24 órában a koronavírus elleni vakcinával Nagy-Britanniában. A brit oltási kampány kezdete óta ez az eddigi napi rekord.
2021. 03. 22. 03:00
Megosztás: