Hírek > Már elővételben is hatalmas az érdeklődés a Berlinale magyar nyertesére >

Már elővételben is hatalmas az érdeklődés a Berlinale magyar nyertesére

2017.03.01 17:10
Már elővételben is hatalmas az érdeklődés az Arany Medve-díjas Testről és lélekről című filmre. A hazai mozikban országosan csütörtöktől látható Enyedi Ildikó filmje, az alkotók több városba személyesen is elkísérik.
Már elővételben is hatalmas az érdeklődés a Berlinale magyar nyertesére

 Az elmúlt napokban több moziban hatalmas érdeklődés mellett premier előtt vetítették a filmet, az elővásárlásokkal együtt immár 5000 jegy kelt el - olvasható a szervezők az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben.
    

Mint felidézik, Enyedi Ildikó szerelmesfilmje, a Testről és lélekről magyarországi díszbemutatójával nyílt a vasárnapig tartó 3. Magyar Filmhét az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
    

A Berlini Nemzetközi Filmfesztivál legfontosabb díjával kitüntetett Testről és lélekről alkotói - köztük Enyedi Ildikó rendező - országos turnéra indulnak és közönségtalálkozóval egybekötött vetítéseken vesznek részt, a főváros mellett többek között Pécsett, Szentendrén, Szolnokon, Szegeden, Kecskeméten, Hajdúnánáson, Debrecenben és Székesfehérváron.
    

A Testről és lélekről az Arany Medve mellett a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját, az ökumenikus zsűri díját és a Berliner Morgenpost című lap olvasói zsűrijének díját is elnyerte a Berlinalén.
  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 1,8% (KSH, 2016. dec.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.
Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Ön felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A film főszereplője a Katona József Színház tagja, Borbély Alexandra. A férfi főszereplő Morcsányi Géza dramaturg, műfordító, a Líra Kiadói Csoport igazgatója, aki húsz évig vezette a Magvető Könyvkiadót, így meghatározó alakja a magyar kortárs irodalmi életnek. A filmben látható többek között Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin.
    

Az alkotás az Inforg-M&M Film gyártásában, a Magyar Nemzeti Filmalap 420 millió forintos gyártási támogatásával készült. Producere Mécs Mónika, Muhi András és Mesterházy Ernő, operatőre Herbai Máté.
    

A filmet Magyarországon a Mozinet forgalmazza, a világforgalmazó a berlini Films Boutique.

 


Melyik film illik hozzád a legjobban? Itt megtudhatod!

Mindig érdekelt a Tőzsde és Forex világa? Több mint 10 éves tapasztalat alapján az egyik leggyakorlatiasabb oktatást most otthonodból nézheted, csak regisztráció szükséges.

És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.
Admiral Markets

Legfrissebb fórum témák

Egyre magasabb a magyar fogyasztói kedv ( hozzászólás, 2016-08-09 17:05)
Állati emlékérmét bocsát ki az MNB ( hozzászólás, 2016-08-09 13:45)
Folytatódik a gazdasági fellendülés az unióban ( hozzászólás, 2016-08-09 07:53)
Horvátország nem harcol a turistákért ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Rekordhosszúságú vasútassztrájk Dél-Angliában ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Várható fordulatok a lakáspiacon ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Sör árak alakulása egy ábrán ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)