Hírek > Új elnököt választott a legnagyobb hazai alkuszszövetség >

Új elnököt választott a legnagyobb hazai alkuszszövetség

2017.03.03 19:35
Sebestyén László személyében új elnököt választott a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) pénteken tartott budapesti közgyűlésén. Az új elnök Papp Lajostól veszi át a pozíciót, aki 11 éven keresztül állt a szövetség élén, ám a következő időszakra már nem jelöltette magát.
Új elnököt választott a legnagyobb hazai alkuszszövetség

Sebestyén László 2014 óta a FBAMSZ Online szekciójának vezetője. 2012 óta a Netrisk.hu Első Online Biztosítási Alkusz Zrt. vezérigazgatója. Ezt megelőzően 1992-től húsz éven keresztül a Generali Csoportnál dolgozott, először üzletkötőként, majd vagyonbiztosítási üzletágvezetőként. 2007-2012 között a Genertel Zrt. ügyvezetője, valamint igazgatósági tagja volt.
 
A két évvel ezelőtt lezajlott legutóbbi elnökválasztás során a FBAMSZ közgyűlése határozott az elnöki mandátum hosszának a korábbi háromról két évre történő csökkentéséről. A jelenlegi elnök mandátuma tehát a 2019 elején tartandó közgyűlésig szól.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 1,8% (KSH, 2016. dec.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.
Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Ön felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

 
FBAMSZ – 25 éve a biztosítási piacon


A teljes alkuszi piac teljesítményének mintegy 60 százalékát képviselő FBAMSZ éppen negyed évszázada, 1992-ben alakult meg. azóta a biztosítási piacon zajló szakmai párbeszéd egyik fő kezdeményezője. A biztosítási alkuszok küldetését támogatva folyamatosan részt vesz a szabályozói környezet változtatását célzó szakmai, törvényhozói egyeztetéseken, miközben aktív tájékoztatási tevékenységével az ügyfelek érdekeit képviselve igyekszik hozzájárulni a magyar biztosítási kultúra fejlesztéséhez.
 
A szövetség az elmúlt évek során számos biztosításpiaci szabályozás ügyében lépett fel kezdeményezőként: ezek közül a médiában a legnagyobb visszhangot a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás rendszerének átalakítása (az évközi évforduló bevezetése, illetve ezt követően a szabad évközi díjhirdetés lehetőségének megteremtése) keltette.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Mindig érdekelt a Tőzsde és Forex világa? Több mint 10 éves tapasztalat alapján az egyik leggyakorlatiasabb oktatást most otthonodból nézheted, csak regisztráció szükséges.

És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.
Admiral Markets

Legfrissebb fórum témák

Egyre magasabb a magyar fogyasztói kedv ( hozzászólás, 2016-08-09 17:05)
Állati emlékérmét bocsát ki az MNB ( hozzászólás, 2016-08-09 13:45)
Folytatódik a gazdasági fellendülés az unióban ( hozzászólás, 2016-08-09 07:53)
Horvátország nem harcol a turistákért ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Rekordhosszúságú vasútassztrájk Dél-Angliában ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Várható fordulatok a lakáspiacon ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Sör árak alakulása egy ábrán ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)