Azonnali megoldás egy jobb lakásra vagy költözésre

Egy jobb lakásba való költözésnél a vásárlás helyett a bérlés is alternatíva lehet. A XI. kerületben például a közepes állapotú 50 négyzetméteres lakásokat 100-110 ezer forintért lehet kiadni a jó állapotúakat pedig 130-145 ezer forintért, miközben vételárban 5 millió körüli a különbség. Ha valaki másik településre költözik munkavállalás miatt, akár adómentesen is kiadhatja meglévő lakását, ami külföldre költözés esetén is igaz lehet. Egy győri vagy szombathelyi 50 négyzetméteres lakás bérleti díja 70-90 ezer forint lehet, ezzel együtt a magasabb fizetések is fedezetet nyújthatnak a meglévő kelet-magyarországi lakás kiadásából származó valamivel alacsonyabb bevétel kiegészítésére.

Azonnali megoldás egy jobb lakásra vagy költözésre

Egyre többen valósítják meg a jobb lakáskörülményekről szóló terveiket alternatív módszerekkel. Több tízezer főre becsülhető azoknak a tábora, akik a vásárlás helyett a jelenlegi lakásukat kiadják, és egy jobb helyen lévőt vagy jobb állapotút bérelnek helyette. Ez a bérleti konstrukció - jelenlegi piaci viszonyok mellett - akár 10 éven keresztül is előnyösebb lehet, viszont ennél hosszabb időtávon egy korszerűbb lakás felára a vásárlás esetén jobban megtérül - derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.


“A bérlés egyre népszerűbb országszerte, még úgy is, hogy valaki a meglévő lakását adja ki, és bérel helyette másikat” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Bár a magyarok túlnyomó részének 89-90 százalékának van saját ingatlana, a legfrissebb statisztikai adatok szerint csak alig több mint 84 százaléka lakott saját tulajdonában lévő lakásban. 9 százalékuk pedig bérelt lakásban lakott.  A nagyvárosokban magasabb a bérlők aránya, a fővárosban, valamint a megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban lakók több mint 15 százaléka a lakók bérelt lakásban élt.

Vásárlás, bérlés, városon belül és kívül


Budapesten egy 50 négyzetméteres közepes állapotú XI. kerületi lakásnál az átlagos kínálati ár az ingatlan.com adatai szerint 23-24 millió forint. Ugyanebben a kerületben a jó vagy újszerű állapotban lévő ingatlanok átlagára 28-29 millió forint. A közepes állapotú lakások átlagos bérleti díja 100-110 ezer forint, a jó állapotúaké pedig 130-145 ezer forint. A különbözet 30-35 ezer forint, így közel 12 év alatt jön össze a többletből a két eltérő állapotú lakásban meglévő különbözet. Balogh László elmondta, hogy ez a megoldás olyan fiatal párok körében is népszerű, amelynek valamelyik vagy mindkét tagja már rendelkezik saját ingatlannal, de közös lakás vásárlásába még nem mernek belevágni.

Városok közötti költözésnél nem elsősorban a lakás állapota a legfőbb költözési ok, hanem például munkahelyváltás. Elsősorban a munkaerőhiányos nyugati megyék nagyvárosai lehetnek a célpontok.

“Jobb a helyzet más településre - például az egyik vidéki városból egy másikba - költözés esetén. Ugyanis a meglévő lakás kedvezményes adózással, gyakorlatilag akár adómentesen is kiadható, ez pedig hozzájárulhat a hazai munkavállalók mobilitásához. A különböző településen lévő lakások esetében szembeállíthatók egymással a beérkező és kifizetett bérleti díjak, és csak a különbözet után kell adózni. Ha valaki többet költ albérletre mint amennyi bevétele származik a lakáskiadásból, akkor a lakáskiadást adómentesen is megúszhatja. Ez akár arra az esetre is érvényes lehet, ha valaki külföldön bérel lakást és annak költségeit megfelelő dokumentumokkal igazolni tudja” - tette hozzá az ingatlan.com szakértője.  Egy jelenleg kelet-magyarországi nagyvárosban élő lakos, ha kiadja a lakását mondjuk Miskolcon, Egerben vagy Nyíregyházán, és mondjuk Szombathelyen vagy Győrben vállal munkát, akkor alternatívát jelenthet számára a saját lakás kiadása és a célvárosokban történő bérlés. Bár az említett kelet-magyarországi városokban jellemzően alacsonyabbak az bérleti díjak, az ingatlan.com legfrissebb adatai szerint egy 50 négyzetméteres lakás bérleti díja 60-75 ezer forint között mozog, míg Győrben vagy Szombathelyen 80-90 ezer forint. A különbség fedezetét nyugat-magyarországi térségben jellemző magasabb átlagfizetések is biztosíthatják. A nettó havi bér Győr-Moson-Sopronban 178 ezer forint felett van, míg Szabolcsban ugyanez alig több mint 116 ezer forint. Miközben az érintett városokban egy 50 négyzetméteres lakás között átlagosan 4-6 millió forint az árkülönbség.

 

Kapcsolódó kalkulátoraink:

Mennyi adót kell fizetni albérlet kiadásakor?

Mennyi illetéket kell fizetni ingatlan vásárlásakor 2017-ben?

Hogyan jutok egyszer én is saját lakáshoz?

Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor 2017-ben?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Kevesebb albérlet, növekvő díjak az egyetemvárosokban!

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után mindig nagy az izgalom szülőkben és diákokban egyaránt, hogy jut-e, marad-e kollégiumi férőhely, és ha nem, akkor mennyiért sikerül kiadó lakást találni. Megvizsgáltuk az Ingatlantájolón az elmúlt fél évben, a nagy egyetemi városokban hirdetett kiadó lakásokat, és azt tapasztaltuk, hogy egyre kevesebb a kiadó lakás, ugyanakkor a bérleti díjak növekedésnek indultak.
2021. 08. 26. 03:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Lesz-e árcsökkenés a lakáspiacon?

Egyre többször hallani, hogy a lakásárak csökkenése megindult, és a közeljövőben akár egy komolyabb recesszió is bekövetkezhet az ingatlanpiacon. Bár a kijelentések igazságtartalmát, és a jövőre vetített jóslatok helytállóságát nehéz megítélni, mégis van több olyan tényező, amely által valamennyire már most ráláthatunk a lakáspiaci folyamatok alakulására. Mind a befektetőket, mind a tulajdonosokat és az első lakásukra vágyókat érdekli ugyanis, hogy mire számíthatnak a jövőben.
2021. 08. 24. 00:05
Megosztás:

Tízezer forinttal nőttek a bérleti díjak több egyetemvárosban

A nyári főszezon áremelkedést hozott az albérletpiacon. A KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint országosan 2,7 százalékos volt a havi szintű emelkedés. A kínálati oldalon látható drágulás ellenére az albérletpiacon voltak magasabbak az árak, a mostani bérleti díjak még elmaradnak a 2020 januári csúcsértékektől. Országszerte augusztus közepén közel 19 ezer kiadó lakóingatlanból választhattak a bérlőjelöltek. Budapesten több mint 13 ezer, a megyeszékhelyeken pedig több mint 3600 albérlet szerepelt a kínálatban. Budapesten az átlagos bérleti díj 145 ezer forint volt. A legnagyobb egyetemvárosok közé tartozó Debrecenben, Szegeden és Pécsen 10 ezer forinttal emelkedett a bérleti díj.
2021. 08. 23. 11:00
Megosztás:

Kevesebb örökölt ingatlant adnak el a tulajdonosok

Másfél évig is eltarthat egy örökölt ingatlan eladása, a Duna House Barométer adatai szerint, a júliusi statisztika alapján nagyságrendileg azonos, 17-18 százalékos arányban keltek el örökölt ingatlanok Budapesten és vidéken, ami 3, illetve 8 százalékpontos csökkenés a tavalyi év azonos időszakához képest.
2021. 08. 22. 11:00
Megosztás:

A nyaralókban telelők verik fel az árakat az üdülőövezetekben

Drasztikus áremelkedés zajlik a nyaralóövezetekben a pandémia első hulláma óta, legutóbb a Velencei-tavi ingatlanok drágultak jelentősen, de a Balaton déli partján épült újlakások már jelenleg is kiugróan magas négyzetméterárai is tovább nőhetnek a jövőben. Az árakat a kereslet húzza felfelé: minden üdülőövezet kedvelt célpontja lett a befektetőknek, de nagyon jellemzővé vált az is, hogy a fővárosi, városi agglomerációk helyett inkább nyaralókba költöznek ki az ingatlantulajdonosok – mutat rá az OTP Ingatlanpont friss elemzésben. A nyaralóövezetekben minden ingatlantípus iránt jelentős kereslet mutatkozik, a telkek, felújításra szoruló ingatlanok az építőanyagok drágulása és a szakemberhiány ellenére is keresettek.
2021. 08. 19. 17:00
Megosztás:

Amikor az álomból valóság lesz: az első lakás megvásárlásának folyamata

Nem túlzás azt állítani, hogy mindenki életében mérföldkő, amikor hozzájut első saját lakásához. A legfrissebb elemzések szerint Budapesten 26%, vidéken pedig 20% körül mozog az újdonsült lakástulajdonosok megoszlása. De milyen előkészületi lépései vannak a lakáskeresésnek? Mikor jut el odáig a két fél, hogy aláírhatja az adásvételi szerződést? A Duna House szakemberei tisztázzák a folyamatot.
2021. 08. 19. 16:00
Megosztás:

Kaszálni is lehet az egyetemista gyerek lakhatásán: 8 milliós önerő elég hozzá

Július végén megtudták a felsőoktatásba jelentkezők, hogy melyik egyetemre mehetnek tovább, már csak a pótfelvételizők jövője kétséges. Ez sokak számára jelent új kihívást, hiszen aki nem ott tanul tovább, ahol eddig élt, és nem tud vagy nem akar kollégiumba menni, annak az augusztus az albérletvadászatról vagy a lakásvásárlásról szól. De melyik éri meg jobban? A Bank360.hu elemzői összefoglalták a lehetőségeket egy fővárosi, kétszobás ingatlan példáján keresztül.
2021. 08. 19. 07:00
Megosztás:

Akár 1,5 évig is eltarthat egy örökölt ingatlan eladása

Elveszíteni egy hozzátartozót mindig fájó, és a lelki nehézségek mellett szembe kell nézni egyéb ügyintézéssel, adminisztratív dolgokkal is. Ilyen például – adott esetben – az örökölt ingatlan adásvétele is. A szakértők tapasztalata szerint sokan még családon belül is tabuként kezelik az örökléssel összefüggő témákat és kérdéseket, pedig jobb felkészülni minden jogi és pénzügyi eshetőségre is.
2021. 08. 18. 09:00
Megosztás:

Újra berobban az Airbnb?

A korlátozó intézkedések feloldása ismét felpörgetheti a járvány miatt válságba került Airbnb népszerűségét. Így a kényszerszünet után most még inkább felértékelődhetnek a jó áron elérhető, biztonságos szálláshelyek. Az Airbnb-házigazdák számára ezért kiváló segítség lehet a hamarosan Európa-szerte alkalmazható okos ajtónyitó készülék, ami biztonságossá és kényelmessé teszi a vendég- és ügyfélfogadást. A hazai mérnökök által fejlesztett eszközt a Start it @K&H inkubátorprogram startupja, a PhoneIn dobja piacra.
2021. 08. 17. 05:00
Megosztás:

Véget ért a járványidőszak az ingatlanpiacon

2021. I. negyedévében továbbra is az újlakások és a vidék térnyerése volt jellemző a hazai ingatlanpiacon. A KSH és az MNB legfrissebb, 2021. I. negyedévét vizsgáló lakásárindexei alapján a forgalom és az ingatlanárak is növekedésnek indultak a pandémia után, azonban a lakóingatlanok áremelkedése nem számít hungarikumnak, majdnem egész Európára jellemző volt a pozitív előjelű változás. Az OTP Ingatlanpont szakértői 2021. I. negyedévének ingatlanpiaci folyamatait és a jövő kilátásait vizsgálják.
2021. 08. 14. 08:00
Megosztás:

A nyaralók és az egykor befektetési céllal vásárolt lakások tartják ébren nyáron az ingatlanpiacot

A Duna House becslése szerint júliusban megtorpant, és év eleji szintre csökkent az adásvételek száma a lakóingatlanpiacon. Az ingatlanközvetítő cég által jelzett 11 185 darab tranzakció pontosan megegyezik az idén januári és a tavaly nyár eleji adattal, amikor is a koronavírus okozta blokk után, újra elkezdett élénkülni a piac. Az előző évek júliusaihoz képest viszont 12-15%-os csökkenést mutat.
2021. 08. 13. 17:00
Megosztás:

Amint megjelennek a diákok, emelkedhetnek az albérletárak

Amennyiben szeptembertől ténylegesen jelenléti oktatás lesz az egyetemeken, főiskolákon, akkor a meglóduló kereslet egyik hétről a másikra jelentős áremelkedést hozhat az albérletpiacon. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa azt mondta, a bérlemények ára a két évvel ezelőtti szintet is elérheti augusztus végére, de ez sok tényezőtől függ. Azt viszont hozzátette, hogy akinek van megbízható albérlője, annak hiba volna felülni a trendre és hirtelen nagyot emelni, mert egy esetleges újabb járványhullám a visszájára fordíthatja a folyamatokat.
2021. 08. 13. 12:00
Megosztás:

Majdnem minden harmadik vevő első lakását vásárolja

A befektetési cél mellett még mindig az egyik legnagyobb motiváció az ingatlanvevők körében az első lakás vásárlása. Különösen igaz ez az egyetemi ponthatárok kihirdetése körül, hiszen a szülők gyakran elgondolkodnak azon, hogy mi éri meg jobban: lakást venni vagy bérleti díjat fizetni? Akik előbbi mellett döntenek, érdemes pár kérdést tisztázniuk, mielőtt elkezdenék a keresgélést vagy hirtelen beleugranának egy adásvételbe. A Duna House szakemberei megfogalmazták ajánlásukat a leendő első lakást vásárlók számára.
2021. 08. 12. 05:00
Megosztás:

A jelzáloghitelpiac további növekedését várja a Duna House

A jelzáloghitelpiac az első félévben 34 százalékkal haladta meg az előző évi volument, amely az előzetesen várt 20 százalékos növekedést is felülmúlja. A Duna House szerint a második félévben, amely szinte kivétel nélkül mindig az erősebb félév a hitelpiacon, hasonló tendenciák várhatók, és így a tavaly kihelyezett 928 milliárd forintnyi jelzáloghitel után 2021-ben szinte biztosan eléri a piac az 1000 milliárd forintos határt, illetve az előrejelzés szerint meghaladhatja az 1200 milliárd forintot is. A jelzáloghitelpiacot az otthonteremtési támogatások intenzív kereslete mellett az ősszel várhatóan újra felfutó ingatlanpiaci adásvételek is erősíthetik.
2021. 08. 08. 13:00
Megosztás:

Lakhatási támogatás adómentesen – a munkásszállás lehetőségei

A világjárvány gazdaságra gyakorolt hatását tekintve elmondható, hogy a munkáltatók számottevő része munkaerőhiánnyal és a munkaerő megtartás problémájával küzd. E probléma enyhítésében segíthetnek az olyan típusú juttatások, amelyek adómentesen vagy kedvezményesen nyújthatók a munkavállalók számára. Ilyen lehet többek között a munkásszállás biztosítása.
2021. 08. 06. 03:00
Megosztás:

Továbbra is szárnyal a budapesti újlakás-piac

A 2020-as mélypont után ismét magára talált az újépítésű ingatlanok piaca. 2021 első félévében 111 társasházi projektben közel 4200 lakás értékesítése indult el, ami időarányosan 80 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest. A növekvő kínálat mellett a kereslet is élénkül, amit hosszú távon a rozsdaövezeti akcióterületekre vonatkozó új áfavisszatérítési támogatás még tovább fokozhat. Az OTP Ingatlanpont szakértői összeállításukban a fővárosi újlakás-piac helyzetét veszik górcső alá az OTP legfrissebb Budapesti Újlakás Értéktérképének adatai alapján.
2021. 08. 06. 01:00
Megosztás:

Kezd elegük lenni a vevőknek a lakásdrágulásból

A kínálati piac alapján kirajzolódó trendeket igazolják a legfrissebb hivatalos lakáspiaci adatok. A járvány miatti megtorpanás után számottevően, 15 százalékkal nőtt a forgalom, azaz az adásvételek száma. Mindez a használt lakások piacán nem járt a pandémia előtti évekre jellemző két számjegyű drágulással, az átlagos áremelkedés éves szinten 5 százalék alatt maradt. A fizetőképes kereslet ugyanis egyre nehezebben tart lépés a drágulással. 2021-ben 97 napra nőtt a fővárosban eladott lakóingatlanok átlagos értékesítési ideje, miközben a városokban és megyeszékhelyeken 126 és 97 napra rövidült az eladási idő. A lakáspiac motorját tehát továbbra is a fővároson kívüli területek hajtják. Az új lakások ára elszakadt a használtaktól, két számjegyű drágulást produkáltak, ám az építőanyag-drágulás további meglepetéseket hozhat.
2021. 08. 05. 10:00
Megosztás: