Itt egy jó befektetési tipp - BASF

Újabb kitörés előtt áll a BASF. A hónapokig tartó emelkedést oldalazás váltotta fel, de hamarosan tovább folytatódhat a hegymenet. A vegyipari cég fundamentumai továbbra is kedvezőek, nem túlértékelt a társaság, és a jól sikerült tavalyi év után idén további növekedést vár a menedzsment.

 

 


Technikai elemzés


A tavalyi negyedik negyedévben látott intenzív emelkedés januárban is folytatódott, de pár héttel ezelőtt már megtorpant a BASF. 70 euróról csupán pár hónap leforgása alatt sikerült 91 euróig emelkednie a papírnak, míg az utóbbi időben egy sávba rendeződött a kurzus 86,5-91 euró között. Ez a bázis felkészítheti a kurzust a további emelkedésre, és a 2014 áprilisában elért 97,2 eurós történelmi maximumig már nem látható jelentősebb ellenállás.


A grafikont jobban megvizsgálva 90,5-91,5 euró között látható egy ellenállászóna, amelynek áttörése esetén kapnánk meg a kívánt vételi jelzést. Technikailag ez az emelkedő trend megerősítését jelentené, és utat nyitna a már említett történelmi csúcsig.


Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.


A kedvezőbb hozam/kockázat miatt azonban érdemes már most is vételi pozíciót nyitni. Több támasz is látható a közelben (a 20 és 30 napos mozgóátlagok 89,4 eurónál, illetve a 88,19-88,21 euró közötti rés) amely megálljt parancsolhatna az esetleges csökkenésnek. Ezért a stop-loss megbízást a rés alá 87,9 euóra érdemes elhelyezni, míg a célárfolyamnak a 97,2 eurós maximumot érdemes kijelölni. Ebben az esetben a kockázat/hozam arány 1:2,7-hez.


Fundamentumok


A BASF termékpalettája az utóbbi időben a hagyományos vegyi alapanyagokról a komplexebb termékek felé tolódott el, így biztosítva a cégnek a marzsok további javulását. A fejlődő piacokon eszközölt befektetések és a vegyipar területén folyamatosan bővülő kapacitások segítették a társaságot a 2016-os céljaik elérésében. Az egyre speciálisabb vegyipari termékeknek köszönhető, hogy ennek a területnek az üzemi eredményhányada már évek óta körülbelül 300 bázisponttal a szektortársak átlaga felett mozog, de a teljes BASF csoportnál is hasonlóan kedvezőek a számok.

 

Az autóipar szintén egy kulcsterület a társaság számára, 2007 óta évi 7%-os bővülés volt ezen a területen, amely duplája a globális autóipar növekedésének.


A napokban szivárgott ki egy hír, miszerint 2017-2021 között a BASF 3 milliárd euró értékben tervez beruházásokat Ázsiában. Sanjeev Gandhi az igazgatótanács tagja szerint főként Indiában fog új gyárakat építeni a BASF.


A legutóbbi gyorsjelentés


A vártnak megfelelő negyedik negyedéves eredményt publikált február 22-én a BASF. A negyedik negyedéves árbevétel 14,8 milliárd euró lett, itt a piac 14,1 milliárd euróra számított. Az egyszeri tételek nélküli üzemi eredmény 15%-ot növekedve 1,18 milliárd eurót ért el, minimálisan felülmúlva az 1,16 milliárd eurós várakozást. Ugyanakkor az EPS enyhén alulteljesített, 0,79 euró lett, míg a várakozás 0,83 euró volt.


Kurt Bock vezérigazgató eddig inkább bizonyult költségcsökkentőnek mint felvásárlónak, és azt tűzte ki célul, hogy 2018-ra 1 milliárd euróval növelje a profitot. A 2017-es évvel kapcsolatban pedig úgy nyilatkozott a társaság, hogy ismét egy olyan évet szeretnének, amikor az eredményük tovább bővül tavalyhoz képest.

 

Eredményvárakozások


Az alábbi charton az idei és a jövő évre vonatkozó egy részvényre vetített eredményvárakozások alakulása látható. Az EPS várakozások már tavaly elérték a mélypontjukat és az utóbbi hónapokban dinamikus növekedés kezdődött.

 

forrás: Bloomberg


Értékeltség


A szektortársakkal összehasonlítva továbbra sem nevezhető drágának a BASF. A részvény jelenleg 8,6-os előretekintő EV/EBITDA rátán forog, míg a szektorra jellemző értékeltség alapján a 9,2-es érték lenne indokolt, amely 5%-os felértékelődési potenciált jelent.

 

forrás: Bloomberg 

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: