Mérsékelt növekedés a termelésben és munkaerőhiány – Az építőipar kihívásait elemezte a Magasépítés 2017 konferencia

Hazánkban 8 év alatt körülbelül 36 ezer szakképzett munkaerő tűnt el az építőiparból, a vállalatok döntő többsége hivatalosan 4 vagy annál kevesebb munkavállalót alkalmaz, míg az ágazati termelékenység az Európai Unión belül hazánkban a legalacsonyabbak között szerepel. A március 8-án megrendezett Magasépítés 2017 konferencián mintegy 450 regisztrált érdeklődő ismerhette meg a magasépítő-ipar aktuális problémáit illetve azok lehetséges megoldásait. A résztvevők szakmai előadások és a kerekasztal-beszélgetés segítségével átfo gó képet kaptak a hazai építőipar teljesítőképességéről és eredményeiről, az ágazat jövőjét meghatározó változásokról.

Mérsékelt növekedés a termelésben és munkaerőhiány – Az építőipar kihívásait elemezte a Magasépítés 2017 konferencia

Az ÉVOSZ (Építési Vállalkozók Országos Szövetsége) és az MMK (Magyar Mérnöki Kamara) fővédnökségével rendezték meg a Magasépítés 2017 konferenciát a Közép-európai Egyetem (CEU) Nádor utcai új épületében. A rendezvény azzal a céllal jött létre - a Market, a KÉSZ, a STRABAG, a ZÁÉV, a Bau-Systeme 92, a Betonpartner, illetve a Ferrobeton támogatásával -, hogy a piaci szereplők között valós párbeszéd induljon el, illetve az érdeklődők hasznos információkat kapjanak az ágazatot érintő kérdések orvoslásához neves szakértők előadásai révén.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.


A prezentációk során a magyar építőipar meghatározó szereplői az elmúlt pár évben nagymértékben átalakult, magyar magasépítő-ipari szektor jellegzetességeit járták körül. A hét szakmai előadás alapján összefoglalva elmondható, hogy az ágazat legégetőbb problémái között a szakmunkások elvándorlása; az elavult technológiák használata; a folyamatosan emelkedő árak, a projektek irányításgondjai, valamint a partnerség hiánya szerepelnek. 2017-ben a kapacitás- valamint a munkaerőhiány jelenti az új beruházások, fejlesztések indításának és a meglé vők befejezésének legnagyobb kihívását. Az építőiparban foglalkoztatottak száma Magyarországon jelenleg 272 ezer fő, míg a háromszor nagyobb területű Németországban majdnem tízszer annyian dolgoznak e területen. Itthon 2008 és 2016 között mintegy 36 ezerrel csökkent a munkavállalók száma, 12 ezren dolgoznak külföldön regisztráltan, ám a becslések szerint további 30 ezren nem regisztrált módon végeznek munkát más országokban.

Scheer Sándor, a Market vezérigazgatója kezdőelőadásában kiemelte annak fontosságát, hogy a nemzetközi, kifejezetten a nyugat-európai piac által diktált tendenciákat a lehetőségekhez mérten Magyarországnak is követnie kell, ez pedig a munkavállalók időbeosztását, fizetését, illetve munkakörülményeit is merőben érinti. A szakértő nyomatékosította továbbá, hogy az építőiparból jelenleg több mint 20-30.000 munkavállaló hiányzik, melynek pótlása elengedhetetlen az ágazat hatékonyságának növekedésében, ehhez pedig szükséges a külföldön dolgozó m agyarok hazavonzása. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a közhiedelemmel ellentétben a magasépítő szektor nem 30-40%-os, hanem mindössze 5-8%-os árréssel dolgozik, ráadásul a megemelkedett árak ellenére képtelenség az építkezésen dolgozók fizetésemelését biztosítani, mivel a plusz árrést az anyagbeszállítók emelkedett árai felemésztik. Meglátása szerint jelenleg nincs együttműködés a piac szereplői közt, hiányzik a megfelelő kommunikáció és a rendszeres konzultáció, továbbá alacsony a projektmanagement cégek és a gyakorlati érzékkel rendelkező tervezők száma. Az előadás lezárásaként a Market vezérigazgatója kiemelte, ho gy az iparág résztvevőinek változtatnia kell annak érdekében, hogy a szektor láthatóan fejlődjön.

Forján Mátyás, a Schilling és Társai Kft. ügyvezető igazgatója szerint e tendencia visszafordítható lehet az ágazat érdekérvényesítési erejének folyamatos növelésével, reális munkadíjakkal és csökkenő közterhekkel, megfelelően képzett utánpótlással, a munkavállalók folyamatos képzésével, átképzésével és a munkakörülmények – öltözőszekrények, tisztálkodási lehetőségek és étkezési helyek – kialakításával, javításával. “Célirányos toborzást követően azokban a t&e acute;rségekben, ahol a jelenlegi nyilvántartás szerint felszabadítható lehet a munkaerő, lehetőséget látunk bizonyos részfeladatok  betanítására, melyekkel a jelenlegi kapacitáshiány csökkenne. A legfeljebb 6 hónapnyi betanítást követően szerződéses munkaviszony garantálná a befektetés megtérülését. Fontos megjegyezni, hogy ebben a folyamatban természetesen a szakképzési felügyeleti szervek közreműködése elengedhetetlen” – véli a szakértő.

Varga Mihály, a KÉSZ elnöke a transzparens árképzés kérdésköréről beszélt: „Általánosan jellemző a piacra, hogy a nagyobb szabású projekteknél előre kalkulált büdzsé elcsúszik, amikor a megvalósítás a tenderezés szakaszába ér. Jogos kérdés tehát, hogy mi befolyásolja egy projekt költségvetését. Az egyik legfontosabb tényező az élőmunka költsége. A szakembereket meg kell fizetni és tartani, mert ők a kulcsai a minőségi munkavégzésnek. Ezen felül nem mindegy a piac leterheltsége sem: vannak-e szabad kapacitások, elérhetőek-e a szükséges alapanyag menny iségek. Az ajánlatkérési dokumentáció minősége alapvetően meghatározza, hogy milyen színvonalú vállalkozói ajánlatot fog kapni a megrendelő. A beruházók és a tervezők felelőssége, hogy a költségvetés kiírásokat kimondottan erre képzett szakemberek, kalkulátorok, mérnökök állítsák össze. Továbbá szükségszerűnek látjuk az ágazatra kidolgozott költségvetés készítő rendszer elkészítését és alkalmazását a jövőben.”

Kreinbacher József, az MHH vezérigazgatója előadásában összegezte mi szükséges egy-egy projekt eredményességéhez: „Az építmény, a projekt gondolatának megszületésétől a tervezés, a kiírás készítésére, a tendereztetésen a vállalkozásba adáson, a kivitelezésen át egészen az átadásig, a megrendelő és a beruházó szervesen együtt dolgozik az általa kiválasztott szakemberekkel. De kik ezek a tervezők, műszaki és munkavédelmi ellenőrök, szakreferensek? Az ő munkájuk, szakmai tudásuk, emberi hozzáállásuk hihetetlen mértékben felértékel ődik és elengedhetetlen egy sikeres projekt megvalósításánál. Nagyon fontos a bizalom, az egymás iránt tanúsított kölcsönös tisztelet, ám ezen a téren van még mit javítanunk. Ez pedig a teljes ágazat sikeres működésének és jövőbeni versenyképességnek, valamint teljesítőképességnek a kulcsa.”

A konferencián elhangzott Gönczöl Péter, a STRABAG ügyvezető igazgatójának prezentációjában, hogy a termelési mutatók nemzetközi összehasonlítása alapján Magyarország alulmarad más európai országokhoz képest: a termelékenység hazánkban évente mindössze 79 ezer euró, míg például a szomszédos Szlovéniában 111 ezer, Ausztriában pedig 1 millió euró. A szakértők beszámolói szerint Magyarországon az építőipart kényszervállalkozások sora jellemzi, a 250 főt meghaladó foglalkoztatók száma az összes vállalat kevesebb, mint 0,02%-a, míg 4 vag y annál kevesebb főt 89,69%-uk foglalkoztat. A vállalkozásokra a gépesítés, az eszközök és segédeszközök hiánya jellemző, így a vezető technológiák bevezetése szinte lehetetlen.

Habár a magyar építőipari vállalkozások és a foglalkoztatottak Európa legkevésbé hatékony termelői, számos módszerrel javíthatóak a számok. A hatékonyság sokféleképpen növelhető, így például a szakértők javasolják, hogy a vállalatok a jövőben jól szervezett struktúrát alakítsanak ki, az erőforrásokat minél jobban koncentrálják, fordítsanak a gépesítésre. Amennyiben az építőipari cégeknek lehetőségük nyílik rá, alkalmazzanak iparosított technológiákat, minél inkább specializálódjanak egyfajta területre, valamint konzekvensen vezessé k a projekteket.

Az előadások után kerekasztal-beszélgetésre is sor került Peresztegi Imre (ZÁÉV), Szalados László (KÉSZ), Noah Steinberg (Wing), Gönczöl Péter (Strabag), Barsiné Pataky Etelka (MMK), Skardelli György (Közti) és Peterka Attila (WHB) részvételével. A kerekasztal tagjai válaszoltak a jelenlévők által feltett kérdésekre, valamint hangsúlyozták, hogy a felelős megrendelői magatartás nagymértékben hozzájárul a termelés növekedéséhez, ehhez pedig szükséges a megrendelők elképzeléseinek tudatos, a büdzséhez igazított, pontos megfogalmazása, a gyors és határozott döntési mechanizmus, valamint a ter vezői kontroll megléte.

Összegezve elmondható, a magyar építőiparnak reális árakat szabva, kellő időráfordítással és minőséget képviselve számos lehetősége van a változásra, a kihívások leküzdésére. A Magasépítés 2017 pedig egy jó alapot nyújtott arra, hogy minden résztvevő levonja azon következtetéseket, melyek segítségével javulhat, fejlődhet az ágazat.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Kilőtt az építőipar, most kell észnél lenni

Az építőipar termelése az idei első félévben 7,3 százalékkal emelkedett, júniusban pedig több mint a negyedével, 27,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az iparági szereplők arra számítanak, hogy a szektor az év végéig elérheti járvány előtti, 4500 milliárd forintos termelési értéket. A száguldás azonban veszélyekkel is jár, a fejlődést számos tényező, köztük a szakképzett munkaerő hiánya, az alapanyagok drágulása, a hatékonyságot növelő beruházások elmaradása fékezheti. Az építőipari folyamatok digitalizációja mindhárom problémakörben enyhítheti a gondokat.
2021. 08. 24. 12:00
Megosztás:

Visszaesett az építőipari termelés az EU-ban

Visszaesett az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben júniusban havi szinten, ugyanakkor nőtt éves összevetésben.
2021. 08. 18. 23:00
Megosztás:

Az építőipari cégeknek is megéri együttműködni a versenyhatósággal

Miközben a Gazdasági Versenyhivatal fokozott figyelemmel kezeli az építőiparral kapcsolatos jelzéseket, az érintett piaci vállalkozásoknak ezúttal is érdemes együttműködni a hatósággal. A saját kartell-tevékenységüket önként feltáró cégek ugyanis jelentős bírságkedvezményt kaphatnak, sőt, akár teljesen meg is úszhatják a bírságszankciót.
2021. 08. 18. 11:00
Megosztás:

Az építőipari vitákra nem volt hatással a járvány

Az építkezések és a felújítások számának felfutásával párhuzamosan egyre több a vita is, amikor beruházók és építők, illetve fő- és alvállalkozók nem tudnak megegyezni. Ezt mutatja az is, hogy tavaly, a világjárvány ellenére, csak kismértékben csökkent az olyan vitás helyzetek száma, amikor az egyik fél kérésére egy közjegyző igazságügyi szakértőt rendelt ki, az idei első félévben időarányosan pedig már elérte a 2019-es csúcsot.
2021. 08. 18. 06:30
Megosztás:

Nőtt az építőipari termelés Romániában

Romániában az idei első fél évben 6,1 százalékkal nőtt a nyers adatok szerint az építőipari termelés a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
2021. 08. 16. 14:00
Megosztás:

Célegyenesbe fordult a Brick Award ’22 zsűrizése

Megkezdődött a Brick Award, a világ egyik legnagyobb becsben tartott téglaépítészeti díjának értékelési folyamata. A beérkezett rekordszámú nevezésből az előzsűri választja ki azt az 50 épületet, amelyek közül jövő tavasszal, szakmai zsűri közreműködésével kerülnek ki a világ leginnovatívabb és legszebb téglaépítészeti alkotásai.
2021. 08. 15. 08:00
Megosztás:

Így alakult a magyar építőipar termelése az elmúlt 20 évben - ábrán mutatjuk

volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100
2021. 08. 15. 05:00
Megosztás:

Gőzerővel dolgozik a GVH az építőipari drágulás kapcsán

Párhuzamosan négy versenyhatósági vizsgálat zajlik az építőipari piacokon. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) – ígéretéhez híven – minden jelzést megvizsgál, ami piaci torzulásra vagy esetleges jogsértésre utalhat az érintett szektorban.
2021. 08. 11. 12:00
Megosztás:

Az építőanyag-forgalmazók többségénél talált jogsértést a fogyasztóvédelem

Július elejétől a fogyasztóvédelem is bekapcsolódott az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségek fokozott vizsgálatába. A hatóság a helyszíni ellenőrzések első négy hetében a forgalmazók 61 százalékánál tárt fel jogsértést - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtöki közleményében Schanda Tamás.
2021. 08. 05. 11:00
Megosztás:

Fejtörést okozhat az idei évben a hitelmoratórium lejárata és az építőipari körbetartozások

Nem következett be ugyan a hitelbiztosítók által prognosztizált 10-20%-os növekedés a felszámolási és a csődeljárások tekintetében a tavalyi évben, az építőipari körbetartozások és a hitelmoratórium lejárta miatt azonban még idén sem lélegezhetnek fel az érintett vállalkozások. A hitelbiztosítások jelentős segítséget adhatnak a cégeknek, ehhez azonban komoly erőforrásokra van szükség. Előnyei ellenére az üzleti vállalkozások körében mindössze 5%-os a hitelbiztosítások aránya, szemben az Ausztriában mért 80%-kal.
2021. 07. 30. 11:00
Megosztás:

Gyorsított versenyhivatali ágazati vizsgálat a tégla piacon

A Gazdasági Versenyhivatal gyorsított ágazati vizsgálatot indított a kerámia falazóelemek hazai piacán. E vizsgálati eszköz alkalmazására először került sor, amióta a Kormány kibővítette a versenyhatóság eszköztárát az építőipari piaci problémák hatékonyabb kezelésére.
2021. 07. 30. 07:00
Megosztás:

Erős területi átrendeződéssel élénkül a lakásépítés

Erős területi átrendeződéssel élénkül a lakásépítés, az első fél évben 9795 új lakás épült, 12,8 százalékkal több mint egy évvel korábban - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A növekedést az első negyedévi 28,9 százalékos emelkedés hozta, a második negyedévben 272-vel 6,9 százalékkal kevesebb lakást adtak át.
2021. 07. 30. 00:05
Megosztás:

ÉVOSZ: minél előbb induljon el az MNB zöld jelzáloglevél programja

Mielőbb véglegesítsék és indítsák el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) zöld jelzáloglevél programját és az Nhp zöld otthon programját - szorgalmazza az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az MTI-nek szerdán eljuttatott közleményében.
2021. 07. 28. 22:00
Megosztás:

Párizsi klímaegyezmény: a gyártóknak világszerte mindössze a fele halad megfelelően a fenntarthatósági célkitűzésekkel

Világszerte a gyártási szervezetek mindössze 51 %-a tervezi, hogy összhangba hozza működését a Párizsi Megállapodás hőmérséklet-hozzájárulási céljaival. E csoporton belül Németország (68 %) és Franciaország (67 %) élen járnak a kitűzött célok megvalósítása terén, azonban a gyártási szervezetek mindössze 20%-a tervezi a karbonsemleges üzemeltetést és ötből ketten (40%) tűzték ki a 100%-ban megújuló üzemeltetést 2030-ra – áll a Capgemini Kutatóintézet, Sustainable operations: A comprehensive guide for manufacturers című kutatásában.
2021. 07. 28. 12:00
Megosztás:

Rendkívüli intézkedések az építőiparban

A kormány több olyan rendeletet is kiadott a közelmúltban, amelyek jelentős hatást gyakorolnak mind az építőiparra, mind az építési alapanyagokat kitermelői ágazatra. A bevezetett intézkedések hatással lehetnek a már hatályban lévő szerződések teljesítésére, illetve a futó projektek kivitelezésére is. Ennek oka, hogy amennyiben az állam gyakorolja az elővásárlás jogát, úgy egy hazai eladó nem feltétlenül tudja teljesíteni a külföldi szerződéses partnerei felé vállalt kötelezettségeit, ami szerződésszegést eredményezhet. A PwC Magyarország szakértői összegyűjtötték a legfontosabb tudnivalókat és a tisztázatlan kérdéseket.
2021. 07. 24. 13:00
Megosztás:

Vigyázat, így lehet elveszíteni az otthonfelújítási támogatást!

Elveszíthetik az otthonfelújítási támogatást az ügyfelek, ha nem megfelelő számlával rendelkeznek - figyelmeztet a Deloitte nemzetközi tanácsadó az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2021. 07. 23. 07:00
Megosztás:

Pluszban zártak az európai tőzsdék

Több mint egy százalékkal nőttek a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó mutatói szerdán a keddi záróértékükhöz képest.
2021. 07. 21. 19:00
Megosztás:

Magyarország legnagyobb építőelem-előregyártó üzemét adta át a Viastein Kft.

A száz százalékban magyar tulajdonú Bayer Construct vállalatcsoporthoz tartozó Viastein Kft. meglévő térkőgyára mellett a legmodernebb technológiával felszerelt betonelem előregyártó üzemet adott át a biharkeresztesi Ipari Park területén. A beruházásnak köszönhetően jelentősen csökkennek az építőipari projektek költségei és az építési idő, vagyis sokkal hatékonyabbá válhat a kivitelezés. A most átadott gyár 20.000 négyzetméteres üzemcsarnokával hazánk legnagyobb építőelem-előregyártó üzeme. A beruházás 220 új munkahelyet teremt a térségben.
2021. 07. 20. 03:00
Megosztás:

Nőtt az építőipari termelés az EU-ban és az euróövezetben

Nőtt az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben májusban havi és éves összevetésben is.
2021. 07. 19. 16:00
Megosztás:

Közel 20 százalékkal nőtt az építőipari termelés

Májusban 18,7 százalékkal nőtt az építőipari termelés az egy évvel korábbihoz mérve, és a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított adatok szerint 2,3 százalékkal haladta meg az előző havit - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 07. 19. 07:30
Megosztás: