Forgalomkorlátozások lesznek a fővárosban március 15-én

A március 15-ei állami ünnepségek és demonstrációk miatt forgalomkorlátozás lesz kedden és szerdán a főváros több pontján - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. Szerdán egész napra lezárják a budai Várat, valamint több órára a Múzeum körutat és az Üllői utat.

Az állami ünnepségek miatt tilos lesz megállni kedden 20 órától szerdán 20 óráig Budapest V. kerületében, az Alkotmány utca mindkét oldalán a Kossuth Lajos tértől a Bajcsy-Zsilinszky útig, a Balassi Bálint utca mindkét oldalán a Kossuth Lajos tér és a Balaton utca között, a Széchenyi felső rakparton a Markó utca és a Kossuth Lajos tér között, valamint a Markó utcában a Széchenyi rakpart és a Balassi Bálint utca között.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Ugyancsak tilos lesz a megállás kedden 10 órától szerdán 18 óráig VIII. és a IX. kerületben a Múzeum körút mindkét oldalán a Kálvin tér és az Astoria között, a Puskin utca mindkét oldalán a Bródy Sándor utca és a Rákóczi út között, a Bródy Sándor utca mindkét oldalán a Múzeum körút és a Gutenberg tér között, a Trefort utca mindkét oldalán, a Szentkirályi utca mindkét oldalán a Rákóczi út és a Baross utca között, a Múzeum utca mindkét oldalán a Múzeum körút és a Szentkirályi utca között, a Pollack Mihály téren, az Ötpacsirta utca mindkét oldalán és a Reviczky utca mindkét oldalán.
   
Az I. kerületben megállási tilalom lesz kedden 10 órától szerdán 24 óráig az Országház utca mindkét oldalán a Szentháromság tér és a Fortuna köz között, a Táncsics Mihály utca mindkét oldalán a Hess András tér és a Babits Mihály köz között, a Hess András téren, a Szentháromság téren, a Szentháromság utcában a Szentháromság tértől az Úri utcáig, az Úri utca mindkét oldalán a Szentháromság utcától a Dísz térig, a Tárnok utca mindkét oldalán a Hess András tér (Fortuna köz) és Dísz tér között, a Dísz téren körben, továbbá a Lánchíd utcai parkoló teljes területén. Ugyancsak tilos lesz megállni kedden 0 órától szerdán 24 óráig a Lovas úton a Sziklakórház Múzeumtól a Várfok utcáig.
   
Lezárják szerdán 0-tól 24 óráig a budai Vár területét. Szintén lezárják szerdán hajnali 4-től 15 óráig a Múzeum körutat a Kálvin tér és az Astoria között, szerdán 6-tól 15 óráig a főváros VIII. kerületében, a Szentkirályi utcát a Rákóczi út és a Baross utca között, a Puskin utcát a Rákóczi út és a Bródy Sándor utca között, a Múzeum utcát a Múzeum körút és a Szentkirályi utca között, a Bródy Sándor utcát a Múzeum körút és a Gutenberg utca között, a Pollack Mihály teret, a Reviczky utcát és az Ötpacsirta utcát.
  
Szakaszosan és időszakosan lezárják szerdán 9 óra 30 perctől 10 óráig a Kossuth Lajos tér, Alkotmány utca, Bajcsy-Zsilinszky út, Károly körút, Astoria, Múzeum körút, Magyar Nemzeti Múzeum útvonalat, szerdán 11 óra 30 perctől 12 óráig a Magyar Nemzeti Múzeum, Astoria, Kossuth Lajos utca, Szabad sajtó út, Március 15. tér, Jane Haining rakpart, Széchenyi István tér, Lánchíd, Clark Ádám tér, Hunyadi János út, Dísz tér útvonalat, szerdán 7-től 12 óráig a VIII. kerületben, a Rákóczi úton a buszsávot az Astoriától a Blaha Lujza tér felé vezető oldalon.
   
Lezárják kedd déltől másnap délig a XVI. kerületi Pilóta utcát a Hunyadvár utca és a Nagyvázsony utca között, valamint a Prodám utcát a Pilóta utca és a Nagyvázsony utca között. Parkolási tilalom lesz a II. kerületben a Szilágyi Erzsébet fasor szervizútján a Lupény utca és a Küküllő utca között.
   
A március 15-ei demonstrációk miatt tilos lesz megállni kedden 20 órától szerdán 16 óráig a II., az V., és a VI. kerületben az Apáczai Csere János utca mindkét oldalán a Régi posta utca és a Március 15. tér között, a Március 15. téren a Galamb utca és az Apáczai Csere János utca között; kedden 20 órától szerdán 18 óráig a II. és az V. kerületben, a Magyar utca mindkét oldalán a Henszlmann Imre utca és a Kecskeméti utca között, a Bem felső rakparton a Külügyminisztérium oldalán a Ganz utca és a Bem József tér között, és Fekete Sas utca mindkét oldalán a Frankel Leó utca és a Henger utca között.
   
Parkolási tilalom lesz kedden 20 órától szerdán 20 óráig az V. kerületben a Pesti alsó rakparton a Markó utca és a Margit híd északi lehajtója között, a Zoltán utca mindkét oldalán a Szabadság tér és a Nádor utca között, a Pesti alsó rakparton a Lánchíd északi parkolójában, valamint a Szalay utca páratlan oldalán a Vajkay utca és a Kossuth tér között. Kedden 20 órától szerdán 24 óráig nem lehet majd megállni az V. kerületben az Apáczai Csere János utca park felőli oldalán a Vigadó utca és a Deák Ferenc utca között, valamint az Apáczai Csere János utca mindkét oldalán a Deák Ferenc utca és a Türr István utca között.
   
Lezárják szerdán 6-tól 16 óráig a Belvárosban a Kecskeméti utcát a Kálvin tér és az Egyetem tér között, szerdán 16 és 18 óra között az Alkotmány utcát, továbbá szerdán 9-től 12 óráig a IX. kerületben az Üllői utat a Ferenc körút és a Kálvin tér között, valamint a Vámház körutat a Lónyay utca és a Kálvin tér között.
   
Szakaszosan és időszakosan lezárják szerdán 14 óra 30 perctől 16 óra 30 percig az V. és a VI. kerületben az Andrássy út, Oktogon, Teréz körút, Nyugati tér, Bajcsy-Zsilinszky út, Alkotmány utca, Kossuth Lajos tér útvonalat.
   
Célforgalom kivételével lezárják szerdán 12 óra 30-tól 16 óráig az V. kerületi Apáczai Csere János utcát.
   
Kétirányú forgalmi rend lép életbe rendőri irányítás mellett szerdán 10-től 18 óráig az V. és a VI. kerületben, az Opera - Andrássy út - Nagymező utca - Bajcsy-Zsilinszky út - Alkotmány utca útvonalon.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: