Donald Trump a szaúdi helyettes trónörökössel tárgyalt

Donald Trump amerikai elnök kedden hivatalában, a washingtoni Fehér Házban fogadta Mohamed bin Szalmánt, Szaúd-Arábia helyettes trónörökösét, aki egyúttal a királyság védelmi minisztere is.

Donald Trump a szaúdi helyettes trónörökössel tárgyalt

A megbeszélésekről nem adtak ki közleményt, de az amerikai sajtóban - így például az amerikai közszolgálati rádióban - megjelent hírek tudni vélik, hogy gazdasági kérdésekről, a szíriai helyzetről és a jemeni polgárháborúról esett szó.

Trump elnök és Mohamed bin Szalmán herceg egy közös fotóra megjelent ugyan az újságírók előtt az Ovális Irodában, de nem lehetett kérdezni tőlük.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

    
Januári beiktatása óta Donald Trump kedden találkozott először magas rangú szaúdi politikussal. A 31 éves helyettes trónörökös Szalmán bin Abdel-Azíz uralkodó fia, és a védelmi tárca irányítása mellett ő a második miniszterelnök-helyettes és a király tanácsadója is, valamint elnöke a Gazdasági és Fejlesztési Tanácsnak. Trump és a herceg találkozóján amerikai részről jelen volt Mike Pence alelnök, Herbert McMaster nemzetbiztonsági főtanácsadó, Jared Kushner, Trump veje és tanácsadója, valamint Steve Bannon, az amerikai elnök stratégiai főtanácsadója.
    
Szaúd-Arábia tavaly ősszel megkönnyebbüléssel fogadta, hogy a republikánus jelöltet választották elnöknek, Rijádnak ugyanis nem volt felhőtlen a viszonya az előző elnök, a demokrata párti Barack Obama adminisztrációjával. Részben azért, mert Szaúd-Arábia gyanakvással figyelte az Obama-kormányzat aktív közreműködésével tető alá hozott iráni atomalkut, részben pedig mert Obama elnök tavaly - a Szaúd-Arábia vezette koalíció jemeni polgárháborúban végrehajtott légicsapásainak civil áldozatai miatt - felfüggesztette az amerikai gyártmányú, precíziós irányítású fegyverek szállítását Szaúd-Arábiának.

Januárban, még Trump elnök hivatalba lépése előtt Adel al-Dzsubeir szaúdi külügyminiszter optimista nyilatkozatot tett, s hangsúlyozta, hogy Szaúd-Arábiának és az új amerikai kormányzatnak "közösek az érdekei".
    
Elemzők szerint Szaúd-Arábia most arra számít, hogy a Trump-kormányzat felülvizsgálja a szaúdiak térségbeli vetélytársával, Iránnal kötött atomalkut, és felújítja a fegyverszállításokat is. A Reuters hírügynökség értesülései szerint Trump elnök fontolóra vette a precíziós irányítású fegyverek eladására vonatkozó tilalom feloldását, s várhatóan engedélyezi a Raytheonnak, az egyik legnagyobb amerikai fegyvergyártó cégnek az eladást.
    
Az amerikai elnök kedden este díszvacsorát is adott a helyettes trónörökös tiszteletére.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Megemelkedett a koronavírusos esetek száma Obama születésnapi összejövetele után

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották - jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
2021. 08. 15. 03:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek az amerikai termelői árak

Éves bázison a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek a termelői árak júliusban az Egyesült Államokban, havi bázison pedig a szolgáltatások költségeinek növekedése ért el rekordszintet a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 13. 04:30
Megosztás:

Az amerikai szenátus elfogadta az infrastruktúra csomagot

69:30 arányban jóváhagyta az amerikai Szenátus az 550 milliárd dolláros infrastruktúra csomagot.
2021. 08. 11. 13:00
Megosztás:

10 millió üres állás Amerikában, miközben 9 millió ember nem talál munkát

A relatíve magas munkanélküliségi ráta meglehetősen torz képet ad az amerikai munkaerőpiac jelenlegi helyzetéről. A legfrissebb statisztikák szerint májusban és júniusban ismét több volt a betöltetlen állások száma Amerikában, mint a munkanélküli embereké.
2021. 08. 10. 17:00
Megosztás:

További szankciókra számíthat Fehéroroszország

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök újraválasztásának egyéves évfordulója alkalmából az Egyesült Államok újabb szankciókat vezet be Fehéroroszországgal szemben - derül ki Joe Biden amerikai elnök hétfői bejelentéséből.
2021. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Nőtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség az USA-ban

A vártnál nagyobb mértékben nőtt júliusban a foglalkoztatottak száma és szintén a vártnál nagyobbat csökkent a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics pénteki jelentése alapján.
2021. 08. 07. 20:00
Megosztás: