Hírek > Lehallgatta egyáltalán bárki is Trumpot?! >

Lehallgatta egyáltalán bárki is Trumpot?!

2017.03.17 17:50
Éles hangvételű közleményben cáfolta pénteken az elektronikus kommunikáció lehallgatására szakosodott brit figyelőszolgálat (GCHQ), hogy Barack Obama akkori amerikai elnök megbízásából a tavalyi elnökválasztási kampány idején lehallgatta volna Donald Trump republikánus jelölt és kampánystábja telefonjait.

A Downing Street szóvivője pénteken bejelentette, hogy a brit kormány is szót emelt az ügyben Washingtonnál, és biztosítékokat kapott arra, hogy ez az állítás hivatalos amerikai részről nem hangzik el többé.
    

Az állítás először az amerikai Fox News hírtelevízió egyik kommentátorától hangzott el a héten, majd Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője is szó szerint idézte minapi sa

jtótájékoztatóján.
    A Fox News jogi kommentátora, Andrew Napolitano szerint a televíziós állomást "három hírszerzési forrás arról tájékoztatta", hogy Obama nem is a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA), a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) és az amerikai igazságügyi minisztérium infrastruktúráját, hanem a GCHQ hálózatát használta "Trump lehallgatásához".
   

A GCHQ rövid pénteki közleményében "képtelenségnek" nevezte Napolitano állításait. A brit figyelőszolgálat szerint a Fox News komentátorának "mérhetetlenül nevetséges" kijelentéseit "egyszerűen figyelmen kívül kell hagyni".
   

 Theresa May brit miniszterelnök szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján gyakorlatilag megismételte a GCHQ közleményének tartalmát, közölve: a brit kormány "világossá tette" Washington számára, hogy a GCHQ-val kapcsolatban megfogalmazott állítások nevetségesek, és figyelmen kívül kell hagyni őket. A Downing Stteet szóvivője hozzátette: London biztosítékokat kapott az amerikai kormánytól arra, hogy ezek az állítások nem hangzanak el többé hivatalos amerikai részről.
  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 1,8% (KSH, 2016. dec.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.
Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Ön felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A szóvivő szerint a brit kormány "szoros, különleges viszonyt" ápol a Fehér Házzal, és éppen ez teszi lehetővé, hogy ha aggályai támadnak, mint ahogy most is történt, azoknak hangot is adjon az Egyesült Államoknál.
    

A GCHQ és a brit kormány közleménye az éles hangvétel mellett azért is feltűnő, mert London és a brit hírszerzési szolgálatok a legritkább esetben kommentálnak nyilvánosan operatív titkosszolgálati tevékenységgel összefüggő sajtóállításokat.
    

A The Times című tekintélyes brit konzervatív napilap online kiadása által pénteken idézett források szerint azonban a GCHQ ebben az esetben fontosnak tartotta a gyors reagálást, mielőtt a Fox News kommentátora részéről elhangzott, és a Fehér Ház szóvivője által is idézett állításokat bárki hitelesnek tekintené.
    

Napolitano ráadásul összefüggésbe hozta a GCHQ-val kapcsolatban megfogalmazott lehallgatási vádakat azzal, hogy a brit szolgálat vezetője januárban váratlanul lemondott.
    

Robert Hannigan, aki 2014 óta állt a GCHQ élén, családi okokkal indokolta távozását. Boris Johnsonnak, a szervezetet közvetlenül felügyelő brit külügyminiszternek küldött levelében Hannigan azt írta, hogy munkája nagy terhet rótt "türelmes és megértő" családjára, és emiatt "eljött az irányváltás ideje".
    

A The Times brit kormányforrásai azonban határozottan cáfolták, hogy Hannigan távozásának bármi köze lenne a Trump-stáb megfigyeléséről szóló állításokhoz. A lap által idézett illetékesek szerint a GCHQ volt vezetője valóban családi okokból mondott le.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?


És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.

Kapcsolódó hírek

Admiral Markets

Legfrissebb fórum témák