Hírek > Ötvenmillió forintból halasít idén a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. >

Ötvenmillió forintból halasít idén a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft.

2017.03.19 12:30
Az elmúlt évihez hasonló összeget, mintegy ötvenmillió forintot fordít idén halasításra a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. - közölte a cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
Ötvenmillió forintból halasít idén a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft.

Hegedűs Gábor elmondta: a társaság saját költségvetéséből telepítésre szánt összeg ugyan változatlan, ám amennyiben a hal áfájának a szaktárca által bejelentett csökkentése megvalósul, a forgalmi adó-különbözet összegét is a tározó halállományának gyarapítására fordítják.
    
Az ügyvezető közölte: míg tavaly 130 mázsa kétnyaras és 270 mázsa háromnyaras pontyot telepítettek, addig idén terveik szerint 130-130 mázsa egy- és kétnyaras, valamint 140 mázsa horogérett ponty kerül a tározóba.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 1,8% (KSH, 2016. dec.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.
Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Ön felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Emellett 2017-ben előnevelt csukából a korábbival megegyező 400 ezer, egynyaras compóból azonban a múlt évi négyszerese, mintegy 400 kilogramm, 100 ezer hal kihelyezését tervezik.
    
Az ügyvezető kiemelte: a kft. gazdálkodása stabil, a társaság éves nettó árbevétele 2016-ban 250 millió forint körül alakult és az idén is hasonló összeg szerepel a tervekben. A pénzből a halasításon kívül egyebek mellett jól működő, korszerűen felszerelt és hatékony halőri szolgálatot tartanak fenn, gyérítik a tó túlszaporodott törpeharcsa-állományát, ökológiai vizsgálatokat végeznek, és folytatják a pecasuli-programot.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Mindig érdekelt a Tőzsde és Forex világa? Több mint 10 éves tapasztalat alapján az egyik leggyakorlatiasabb oktatást most otthonodból nézheted, csak regisztráció szükséges.

És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.
Admiral Markets

Legfrissebb fórum témák